Mennyire okolhatom magam azért,mert nem tudom szeretni apámat?

Nagyon nehezen tudom magamnak megfogalmazni, amit apám iránt érzek. Hiszen legalább ugyanannyi rossz élményem/érzésem van vele kapcsolatban, mint jó, és szerintem ez nem egy túl jó arány. Majdnem ugyanannyit haragszom rá, mint nem. Amikor eszembe jut, inkább a negatív dolgok ugranak be, például hogy mennyire vallás fanatikus, szexista, türelmetlen és gyakran igazságtalan. Intenzívebben tudom utálni, mint szeretni. Viszont mindezek ellenére jó embernek gondolom (legalábbis nem hiszem, hogy rosszat akarna másoknak, az már más kérdés, hogy ez sikerül e neki), illetve tudom, hogy szeret. Néha, amikor épp egy jó napja van és kedves velem, úgy érzem igazságtalan vagyok vele szemben és lelkiismeret furdalásom lesz amiatt, mert rosszakat mondtam róla másoknak. Pedig amiket mondok, mind igazak, általában arról panaszkodok, amik tényleg jellemzőek rá és amikkel sok embernek árt közvetetten és közvetlenül is egyaránt. Viszont komolyan olyan hálátlannak tudom magam ilyenkor érezni. Hiszen sok mindent megtesz értem, és mégsem tudok pozitívan hozzáállni. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül negatív szereplő az életemben, de pozitívnak semmiképp sem nevezném. Inkább ilyen semleges. Az én hibám, hogy nem tudom úgy szeretni? Hiszen az érett hozzáállás az lenne, hogy akármennyire is más a világnézetünk, el tudok vonatkoztatni ettől. Viszont ha egy beszélgetés alkalmával szóba jön valami, vagy csinál valamit, amivel nem értek egyet(kb minden alkalommal megtörténik), akkor nem tudok elvonatkoztatni tőle. Hálás vagyok neki azokért, amiket tett értem, és nem is utálom (bár néha úgy érzem), de a szó szoros értelmében nem tudom szeretni, úgy ahogy édesanyámat szeretem például. Azzal nyugtatom magam, hogy ezt nem tudom befolyásolni, de mivan ha mégis tudnám? Én vagyok hálátlan vagy az ő hibája, hogy nem alakult ki kettőnk között szeretet és kötődés?