Mennyire okolhatom magam azért,mert nem tudom szeretni apámat?

A szeretet az egy döntés.

Ha úgy döntök, hogy szeretni fogom, akkor a hibái ellenére is szerethetem. Szeretem a jó tulajdonságait és nem teszem mérlegre a rosszakat.

Te éppen ezt teszed. Szereted a hibái ellenére, de nem értesz egyet sok megnyilvánulásával cselekedetével, mert már kialakulóban van a saját életfelfogásod.

Vigyázz, amiket másban megítélünk, abban/azzal nekünk is problémánk van (csak még nem tudatosan) Hibája minden embernek van és ha nem működik jól a kapcsolatunk, akkor hajlamosak vagyunk a másikat hibáztatni. Te szereted az apukádat ezért felmerült benned ez a kérdés, hogy te vagy e hibás? Nem vagy hibás, de elősegítheted, hogy a kapcsolatotok központjában az egymás értékelése, a jó tulajdonságok kölcsönös tisztelete nagyobb szerepet kapjon. A súrlódási, egyet nem értési témákat lehet ütköztetni tisztelettel, de ha nem juttok egyetértéste, akkor ezt a témát mellőzni lehet azzal, hogy: ebben nem értünk egyet. pont!

Én úgy sejtem, apukád akkor lenne számodra könnyebben szerethető, ha képes lenne változásra. Ideális volna, ha levetkőzné a rossz szokásait, azonban valószínűleg ő nem rossznak éli meg őket. És ha ő nem veszi észre magát, nem tudsz belebújni a bőrébe és megváltozni helyette. A mi apáink lepacsizhatnának amúgy. Én is hányszor gondolkozok azon, mit és hogy csinálnék másképp az ő helyében. Aztán rájövök, hogy nem formálhatok át egy másik embert, mint valami agyagműves. Lehet nem is sülne el jól mert mi van, ha az én nézeteimet stb.-met is csak én tartom szalonképesnek. Mindenki másban látja az igazságot, nem fogunk sosem egy húron pendülni mindenmen. Unalmas is volna mert nem volna konfliktus ("A burok" című film valósággá válna).

Szeresd apud azért, mert úgy-ahogy ellátta az apai kötelességeit. A hibáival meg együtt kell élned, nem hiszem hogy besokallsz tőlük, ha mondjuk saját egzisztenciád van és nem hallgatod minden nap.

Feldmár András könyveit, youtubeos anyagait ajánlom, nagyon sokat beszél erről. Egy gyerek zsigerből próbálja szeretni a szüleit, bármit is csinálnak, bárhogyan is bánnak vele. Ha a szülő rosszul bánik a gyerekkel, akkor a gyerekben beindul egy énvédelmi folyamat - mivel a szülőtől függ a túlélése, ezért muszáj kötődnie hozzá, ezt a kapcsolatot nem kezdheti ki. A fájdalmas élményekre ezért válaszolhat úgy, hogy azt érzi, vele van a baj. Biztosan ő csinált valamit rosszul, és ha megjavul, akkor majd nem lesz rossz vele a szülő.

Érzelmi bántalmazó apa mellett nőttem fel, így ismerem ezt a szeretem-utálom érzést. És egy ponton azt mondtam, hogy elegem van, nem fogom többet elviselni a hülyeségeit, a szúrkálódást, beszólogatásokat, hogy lekiabál, lehord, stb. Meghúztam a határaimat, ezen belül nem engedem és pont. Akkor sem ha jó kedve van és kedves. Mert annyiszor csalódtam már benne, hogy nyitottan álltam hozzá és belegázolt a lelkembe.

Elfogadtam, hogy ez nem rajtam múlik. Ő egy ilyen ember. Az a társadalmi konvenció, hogy szeretni kell, akármit is csinál, mert az apám. Tartozom neki, mert felnevelt. Nem, a józan eszemmel és integritásommal akkor sem tartozom neki és jogom van megvédeni magam. Jogom van nem szeretni, ha ilyen ember. Normálisan viselkedem vele, az udvariasság határain belüle, de folyamatos készültségben és határokat fenntartva.