Érezted úgy, hogy a szülői ház, ahol élsz/éltél, nem a meleg otthon, hanem csak egy hely, ahol éppen vagy?

Hogy a ház, amiben élsz, nem otthon, ahova bármikor visszamehetsz, hanem egy olyan hely, ahol megtűrnek, de alig várják, hogy eltűnj, mert csak egy éhes száj vagy? Én így éreztem.

Sokszor éreztetve volt az is, hogy "ide ne hozz senkit, mert útban van nekünk". Egy barátot se, mert meg kell kínálni valamivel, meg kerülgetni kell, nem lehet hangosan böfögni/fingani/alsóban szaladgálni.

Ebédre se megyünk újabban ferjemmel, mert nem akarunk gondot okozni.

Van egy egészséges szint, amikor a családtagok alkalmazkodnak egymáshoz. A ház amiben éltem ez nem nagyon volt, inkább olyan megtűrtnek éreztem magam, valakinek, akit törvényileg el kell látni, mert nincs más választás. Inkább én alkalmazkodtam, folyamatosan azt éreztem, hogy nem az én házam. Jogilag így is van, de mégiscsak a gyerekük vagyok.

Érezte ezt már más is?