Hogy véditek az énhatárotokat a gyereketektől?

Az a helyzet, hogy a gyerek első pár évében nincsenek énhatárok közte és az anya között. Ezek később, fokozatosan alakulnak ki (ha a pici elég közelséget-melegséget kapott az elején, és jól nevelik, akkor erőfeszítés nélkül). Ha ettől védeni szeretnéd magadat, akkor ne vállalj gyereket, mert sérülni fog, ha "levakarják". A férfiaknak ilyen tekintetben nagyobb a mozgásterük, ők jobban megengedhetik maguknak az énhatárokat. Mondhatod, hogy igazságtalan, de ez van, nem lehet rajta változtatni. A természet nem nézi sajnos, hogy milyen személyiséget milyen nemű testbe pakol bele.

Egyébként megértelek, én is nagyon, nagyon introvertált ember vagyok, és nem bírnám ki ép ésszel a kisgyerekes időszakot. Éppen ezért nem is vállalok gyereket, ne sérüljön senki. Jobb lett volna, ha engem sem vállaltak volna, mert apám-anyám nem volt képes melegséget adni, és sérültem tőle. A gyerekvállalás egy sor változással meg kihívással jár, és teljesen nézőpont, illetve karakter kérdése, hogy ezt tragédiának vagy kalandnak éli meg valaki. Ha előbbinek, akkor nem szabad belemenni.

Sehogy. De, rámentem mentálisan. Eleinte azt gondoltam, nekem 3 gyerekem lesz, de lehet inkább 4. Most már tudom, hogy egy marad.

Le lehet pontozni, de szögrzzük le, én nagyon tisztelem az olyan anyukákat, akik neveléssel ilyen jó eredményeket értek el. Én úgy éreztem, mindent megtettem maximálisan. Nem sikerült, sokszor csődnek érzem magam, de ennek ellenére is újra próbálkozom. És mindig kiderül, hogy hiába.

#24-es, egy bántalmazó soha az életben nem fogja beismerni, hogy bántalmazó (volt). Előbb köpné ki a nyelvét.

Le a kalappal előtted, hogy nem azt adtad tovább, amit kaptál! Ez egy óriási emberi teljesítmény, én sajnos nem lennék képes rá. Bárcsak mindenkinek olyan szülei lennének, mint te! (21-es voltam)

Kedves Kérdező!

Ne így állj hozzá!

"Érzelmileg csimpaszkodik"? Persze, hiszen az ő kis világában te vagy a biztos pont, aki a biztonságot jelenti.

Zajong, ordibál? Az én lányom nem ordibál, csak zajong, de neki is ki kell adni valahol a gőzt. Elvégre mi, felnőttek is érezzük néha úgy, hogy legszívesebben üvöltenénk, sikítanánk egy hatalmasat, hogy megkönnyebbüljünk. Ők meg is teszik.

Mentálisan nem mentem rá a gyermekvállalásra, mert az a szeretet (sok puszival és öleléssel, őszinte nevetéssel), amit tőle kaptam, még pozitív hatással is volt rám.

Tablet van. Két éve kapta a kilencedik szülinapjára a nagyszüleitől és a férjem testvéreitől. Az elmúlt másfél évben hetente kb. egyszer bekapcsolja. A könyveket jobban díjazza.

Nem a tablet (számítógép, tévé, okostelefon stb.) a megoldás!

Igen, időnként csimpaszkodnak. Nem az énhatárokról van szó, hanem az embernek más dolga van. Ha semmi dolgom nem lenne egész nap, boldogan venném a csimpaszkodásukat, és szívesen játszanék, beszélgetnék velük.

Mentálisan nem megyek rá, inkább feltöltődöm tőlük. A szeretetüktől, ragaszkodásuktól, meg a történeteiktől, amikor elmesélik, hogy éppen mit játszanak.

Egyébként sokan írtak nagyon szimpatikus válaszokat, nekem pl. 3-as különösen tetszik.

2 éves a fiam. Eleve rászólok, ha egy bizonyos frekvencia felett visítozik, mert engem is zavar és mások sem szeretnék hallgatni. Éppen ezért nem visítozik, nagyon ritkán fordul elő, de akkor mondja is, hogy "hoppá" és elhalkul.

Csimpaszkodni nem csimpaszkodik, szerencsére feltalálja magát, elrajzolgat, autózik. Plusz baromi segítőkész, segít bepakolni a mosógépet (nyilván ügyetlenül) és olyankor baromi büszke is magára. Ha kint vagyunk a kertben akkor vagy elvan a kutyával (dobálja neki a labdát) vagy homokozik, egyáltalán nem csüng egyikünkön sem. De így lett nevelve, hogy azért tudjuk mellette csinálni a dolgunkat is.

De be is vonjuk mindenbe amibe tudjuk. Oké, néha inkább hátráltat, de mi jót nevetünk rajta, ő meg élvezi a dolgokat.

Heti 2 napot van bölcsiben, a többi napokon pedig játszótér vagy séta, kismotorozás vagy kert stb.

Nem érzem tehernek, mert baromi jól elvan magában is, folyamatosan röhög, mindenkivel jól elvan, a barátokkal is és a családdal is, nagyon barátságos gyerek.

Tablet és egyéb ilyen hülyeségek nincsenek, játék van és ha szépen ebédelt, akkor lefekvés előtt megnéz egy mesét. Pontosan tudja, hogy nem nyúlhat sem a telefonokhoz sem a tabletekhez. Aludni is jól alszik, nem ordítva kel hanem magyarázva.

Nyilván mázlink is van vele, de abszolút nem tehernek érzem, mert szófogadó, kedves, jófej gyerek.

Nem mentünk rá mentálisan, mert anyukám havi 1-2 alkalommal mindig szívesen vigyáz rá és viszi valahova, mi meg akkor programozunk kettesben.

Plusz 7-kor már alszik, így bőven elég időt tudunk együtt lenni hétköznap is.

Az enyém kétéves. Én is csak arra tudok gondolni, hogy zavaró érzelmi csimpaszkodás alatt az "énidő" hiányát érted, meg azt, hogy a dolgaiddal esetenként nem haladsz. Mert az, hogy a gyerek szeret, az jó, nagyon jó, nem zavaró egyáltalán. Hogy is lehetne az?

Néha mindenkinek kell, hogy kikapcsolódjon, és ezalatt nem feltétlenül éttermet meg mozit értek, hanem azt is, hogy bambulj, pörgesd kicsit céltalanul a netet, olvasgass, hímezgess, vagy mit tudom én, amit szoktál, a lényeg, hogy ne kelljen mással foglalkozni. Na, ezeket akkor szoktam csinálni, mikor a kicsi alszik (nappal is szokott), vagy éppen elvan magának valamivel - hiszen szoktak játszani, piszmogni önállóan is.

Mikor a dolgomat nem tudom csinálni tőle (fogmosás, mosogatás), megpróbálom valami mással lefoglalni, például a kezébe nyomok egy tárgyat, ami még nem volt nála. Mondjuk a fogkrémes tubust. Elnézegeti addig a két percig.

Igen, van hogy olyasmivel nyaggat, amit nem lehet, nem alkalmas, vagy magától is megoldhatná, és olyankor ha nem jön be a figyelemelterelés, és a szép szóból sem ért, akkor rámordulok. Igen, van, hogy ilyenkor felbosszant. Na és? Túlélhető. Ez a gyereknevelésnek elég alap tartozéka.

Az enyém kicsit túlságosan is csendes gyerek, úgyhogy ha örömében zajong, viháncol, annak nagyon szoktam örülni.

Valaki írta, hogy ahhoz, hogy ne unja magát a gyerek, ki kell vinni. Nálunk is ez van, sokat járunk ki, de örülök, hogy rávesz, hogy többet legyek kint, mozogjak.

Tud fárasztó lenni, igénybe vesz, de nem mentem rá mentálisan. A gyereknevelés nehézsége olyasmi, mint az, hogy ahelyett, hogy egész életünkben nyaralnánk, dolgozni kell járnunk. Dolgozni járni nem olyan könnyű, mint koktélozni a tengerparton, de azért nem vagyunk meghalva, nem ezen szenvelgünk naphosszat,meg nem őrülünk bele. Az élet része.