Hogy értessem meg anyámmal, hogy nem érdekel a véleménye a testalkatommal kapcsolatban és ehhez kapcsolódó "öltözködési tanácsokat" sem kérek? Hogy szoktassam le a beszólogatásról? 18N

Tudom, hogy van súlyfeleslegem, tudom, hogy nem kevés, nem kell minden áldott nap elpofáznia, egyszerűen baromi idegesítő. Semmi kedvem az idióta okoskodását hallgatni, amikor ő is pont ugyanannyira dagadt, mint én. Attól nem fogok lefogyni, hogy ő beszól, az meg ahogy ő elmondja, hogy kövér vagyok, az egyáltalán nem a jóindulatú tanácsadás kategória, mert bunkó körítéssel adja elő, ráadásul mindennap. Ráadásul, ha előkerül egy ruha, ami évek óta megvan nekem, és nem jó rám, mindig elkezdi próbálgatni, pedig amúgy ő is akkora, mint én, csak talán rajta kevésbé előnyösen oszlik el a felesleg. (Meg amúgy rendszeresen sportolok, szóval szerintem rajtam kevesebb a háj, mint rajta.)

És egyébként már tökre ki lennék magammal békülve, gimi óta nem szól be senki az alakomra. Általánosban, amikor csesztettek, még anyám vígasztalt. Most végre nem talál be egy kortárs gyökér sem a beszólogatással, erre a saját anyám csinálja, aki full ugyanilyen volt ennyiidősen, ha nem kövérebb. És egyébként egészségügyileg semmi komplikáció nincs a súlyommal, minden rendben van.

Most ma is mi történik..? Szóba került, hogy megyek nyáron egy iskolai táborba, és egyik nap strandolunk. Erre mondta, hogy kéne egy új fürdőruha, mert valószínűleg nem lesz jó, az, ami 14-15 éves koromban volt rajtam utoljára. Mondom oké, de én nem egybe részeset akarok, hanem

valami magasabb derekú bikinit. Erre ő elkezdett nekem arról dumálni, hogy dehát az nem állna jól, meg nem is létezik olyan, hogy egy bikininek magasabban legyen a dereka... Csak erre a stílustanácsra nem voltam kíváncsi szintén, mert oda hozta ki a sztorit, hogy beszóljon, meg hülyének nézzen. Egyrészt, szerintem találnék olyan bikinit, ami jól állna, másrészt nem kell úgy csinálni, mintha egy egyberészes fürdőruhába nem látszana, ha valaki kövér. Akkor meg már hullamindegy nekem, mint mondtam magammal ki vagyok békülve, csak anyám bunkó megjegyzései zavarnak, mert baromira irritálóak.

A másik kedvenc vitatémája az, ha szoknyát vagy rövidnadrágot akarok hordani éppen. Én a maximum combközépig érő nadrágokra célzok, ha azt mondom, hogy felveszek egy rövidnadrágot, anyám meg már rövidnek nevezi azt, amiből épp ki van a bokája.... És minden áldott alkalommal okoskodik, hogy túl rövid, amit én hordok és nem áll jól szerinte. Nekem meg tetszik, szerintem jól áll, kényelmes, negyven fokban nem rohasztom magamat a bokavillantós gatyákban, csak azért mert anyámnak komplexusai vannak. A szoknyáknál meg mindig beszól, hogy kivan belőle a sggem. Szoknya meg ér a térdemig, és hát nem is tudom, nem a térdhajlatomban van a hátsóm. Ha pedig nem valami passzosabb szoknyát hordok, akkor mindenképp megjegyzi, hogy kövérít. Nem mintha annyira megkérdeztem volna, hogy mit gondol erről... És tuti nem azért mond ilyeneket, mert segíteni akar, kedves akar lenni, mert jóindulatból nem flegmán, fintorogva mondjuk ezeket a másiknak, minimum minden nap, ha nem többször.

És egyébként funfact, amióta anyám szólogat be, tehát gimi óta, még soha senki nem mondott nekem olyat anyámon kívül, hogy valami, amit felvettem az borzasztóan állna rajtam. Pedig, amúgy olyan személy is van a barátikörömbe, aki az ilyeneket finomkodás nélkül, bárkinek megmondja.

(Amúgy bocsi a rossz stílusért, élőbe nem ilyen vagyok, csak egyszerűen felidegesít, hogy minden nap hallgatom anyám baromságait)

És egyébként én is szóvá tehetnék anyámnak ennyi erővel, elég sok mindent, még csak nem is a külsőségekre alapozva. Pl dohányzás a wc-n ülve, kezet nem mos wc után, csak akkor zuhanyzik, ha hajat mos, tehát heti egyszer. Mert szerintem ezek azért problémásabbak, minthogy ha akarnék se tudnék tartósan lefogyni.

Komolyan, hogy állítsam le? Miért olyan nehéz megérteni, hogy nem kell öltözködési tanács tőle?