Az anyám miatt vagyok még mindig depressziós?
21 éves leszek és jelenleg még mindig depresszióval küzdök, gyógyszereket szedek.
Én ugy gondolom és a környezetemből mások is, hogy ez mind anyám hibája!
15-17 éves koromig egyedül sehova se engedett ki csak néha a boltba és sokszor rám sózta az akkor 8 éves kisöcsémet is, hogy nehogy egyedül menjek. Amikor a barátnőimmel voltam akkor is magammal kellett vigyem, hogy visszamondhassa amiről épp beszélünk.
Számomra álom volt még az is, hogy egyedül menjek át pl. a másik városba. A középsuli pont itt van helybe kocsival szoktak elvinni,amikor épp 8 óra elött kellett beérjek, ha nem akkor saját magam gyalogoltam be aminek nagyon örültem. Egy kis szabadság!
A Facebookomat az Instagrammomat a hívásnaplót és az üzeneteket hetente ellenőrízgette. Nem volt magánéletem. 17 évesen telt be a pohár, amikor megismerkedtem a suliból egy sráccal, megkértem, hogy közösségi oldalakon ne keressen ne írjon csak telefon számról hívjon, ami ment is egy darabig csak a drága nővérem egyszer meghallotta, ahogy beszélünk és elmondta anyámnak. Elvette a telefonomat csak a suliba beszélgethettünk. A srác 2 hónap után elhagyott, mivel még suli után egy randit se bírtunk összehozni, mivel suli után egyből haza kellett menjek. A srác miatt sokat veszekedtünk, hiszen anyám miatt hagyott el. Nem egyszer megütött és volt olyan is, hogy nem engedett ki a szobámból hétvégente még a barátnőimmel se. Az Istentelen ordibálása soha se megy ki a fejemből!
Nagyon bánom, de egy csúnyább veszekedés után vagdosni kezdtem magam nem tudom akkor ez mire volt jó, de úgy éreztem, hogy megakarok halni. Az volt az első esett és az utolsó, hogy saját magamat bántottam más hibája miatt.
A suliba tesi orán észre vették és dilidokihoz küldtek és értesítették a gyámhatóságokat. Anyámat kikérdezték ő meg persze kimagyarázta magát, annyi volt a válasza, hogy szerelmes..
Amikor betöltöttem a 18.at még bulit se rendezhettem a barátnőimmel. Csak szűk család és ennyi. Azután egy kis idővel elhatároztam, hogy összeszedem magam, mivel már elég felnött vagyok ahhoz, hogy saját döntéseim legyenek. Kb. 19 éves lehettem amikor az első igazi szerelmemmel megismerkedtem. 20 évesen beálltam dogozni és a párommal elég korán, de a szüleim miatt muszáj volt albérletet nézzünk és összeköltözzünk. Még néha azon kapom magam, hogy felkelek és hánynom kell érzésem van mint anno gyerekként és persze egy sírás után legyen az bármi miatt nagyon-nagyon hosszú idő kell, hogy összeszedjem magam van, hogy kb. 1 nap. Mikor múlik el? Hiába járok még mindig dokihoz nem nagyon segít. Talán tisztáznom kellene anyámmal mindent? És talán idővel újra átölelni?
válasza:Szia! Hát ez bonyolult.
Nem ismerlek téged (sajnos) személyesen, így csak találgatni tudok. Szerintem simán benne van anyukád is, illetve az átélt traumák. Amit anyukád csinálta, az minden csak nem normális, én eslőre nárcisztikus szemályiságzavarra, és kontroll mániára gondolnék. Kevesebb, mint egy éve költöztél el tőlük, lehetséges, hogy még nem nyugodtál meg emiatt teljesen. Ezt úgy értem, hogy tudod, és felfogod, hogy nem ott laksz, nem találkozol vele, de még mindig benned lehet egy kis félsz, hogy mi lesz, ha vissza kell oda menni. Ne legyen! (Tudom, könnyű mondani.) Tettél azért, hogy megváltozzon az életed, és nagyon jól tetted.
Most kezded megízlelni a szabadságot, normális, hogy nem vagy még teljesen hozzászokva. Jobb lesz, javulni fog ez az állapot, de lesznek rosszabb, és jobb napok is. Rosszabb napok esetén nekem az vált be, hogy emlékeztettem magam arra, hogy a bizonyos személy már nem része az életemnek, és ha én úgy döntök, akkor nem is kell annak lennie. Már pedig én így döntöttem, és te is hasonlóan, te döntöd el, hogy kivel, mikor, és hogyan állsz szóba.
Adj magadnak még egy kis időt, pár hónapot, esetleg évet, hogy lenyugodj. Anyukáddal én a helyedben (de ez én vagyok) 1-2 évig teljesen elvágnám a kapcsolatot, hogy megtaláld önmagad, és utána egy semleges helyre hívnám el, és nagyon tárgyilagosan elmondanák neki mindent amit itt leírtál, hogy hogyan érzed/ érezted akkor magadat emiatt, és hogy azért vagy itt, mert felnőttél, és akarsz adni neki még egy utolsó esélyt. De kihangsúlyoznám neki, hogy utolsót, mert sok mindent elrontott már a múltadban, nem kell neki még többet a jövődben. Ha nagyképűen válaszol, vagy valami olyasmit mondd, hogy dehátmiattadtettem és emberlettél nem?- abban a pillanatban otthagynám, és legalább még pár évig nem tartanám vele a kapcsolatot.
De ez én vagyok, nekem a mérgező kapcsolatok kiiktatása vált be, neked lehet, hogy más lesz.
(Mindenesetre ha szeretnél beszélgeni, írj rám nyugodtan privátban, voltam hasonló helyzetben, mint te.)
válasza:Nem írod, hogy mennyi ideje jársz terápiára.
"Hiába járok még mindig dokihoz nem nagyon segít." A doki csak segít, de nem oldja meg a helyzetedet. Azon neked kell dolgozni. A terápián is és főleg azon kívül.
válasza:Szia :)
Köszönöm a válaszod!
Adok egy kis időt magamnak és leülök vele beszélgetni. Azóta, hogy elköltöztem még telefonon se kerestem meg és egyáltalán nem is hiányzik.
A párom nem díjazza az ötletemet, de én viszont tisztázni akarom vele, hogy ez az egész mire volt jó, mit ért el vele.
17 éves koromtól 18 éves koromig jártam.
Aztán 19 évesen a párom ösztönzött arra, hogy keressek fel egy dokit, hoy járjak továbbra is. 2 hetente 1 alkalommal járok 30 perces beszélgetés.
válasza: válasza:Arra azért figyelj, hogy ne ez töltse ki a napjaidat. Rettenetesen megterhelő egy pszichés beteg emberrel élni (mint azt tapasztaltad), a pároddal simán rámehet a kapcsolatotok, ha nem tudod elengedni a múltat. És akkor megint anyád akarata teljesül.
Akármilyen rosszul hangzik, el kell őt temetned fejben. El kell fogadnod, hogy rossz anya volt, és hogy már nincs többé. Meg kell őt gyászolnod, ahogy a sosem volt gyerekkorodat is. Vége van. Ha ezen sikeresen átverekszed magad, akkor szabad leszel, de addig ott van veled minden nap, és ugyanúgy korlátoz, mint régen.
Remélem, a barátod elég intelligens ehhez, mert nem lesz egyszerű menet.
válasza:A dokid
- vagy lehúz
- vagy inkompetens
- vagy megszánt és azért adta ezt az időpontot, mert most tényleg nincs több ideje, de ez a te esetetben lepkef|ng.
Kérdező, másik terapeutát kell keresned! Akkor is ha az fizetős. Akinek annyira fáj az anyja, mint neked, annak a 30 perc/2 hét az annyi, mint halottnak a csók. Ez az idő éppen arra elég, hogy kiderüljön, min gondolkoztál az elmúlt 2 hétben, de arra nem, hogy érdemben meg legyenek a dolgok tárgyalva. 30 perc/2 héttel matematikakorrepetálást sem érdemes tartani, nemhogy terápiát.
Az, amivel értelmesen lehet dolgozni (neked és a dokinak) az 1 alkalom/hét. És nem 30 perc, hanem 45 vagy több. Annak az ára 10.000 Ft/alkalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!