Soha semmit nem merek elmondani anyáéknak, miért van ez?

Gondolom 16 évesen már elvárnak egyfajta önállóságot, nem azt, hogy minden szirszarral trakdáld őket. Ha el akarsz valahova menni, akkor nem az engedélyüket kell kérned, hanem megmondod nekik, hogy átmész a Julcsiékhoz, ők meg nyugtázzák, hogy tudják, hogy hova mész, nem neked kell könyörögnöd, hogy ugyan már engedjenek el.

Ha azt mondják, hogy nem engednek el, akkor meg vagy elfogadod, és nem mész el, vagy elkezdtek veszekedni, aminek úgyis az lesz a vége, hogy elviharzol, de ahogy elnézem, a te esetedben még az is jobb, hogyha leordítják a fejedet, minthogy közönnnyel viszonyuljanak hozzád.

#2: ez nem önállóság kérdése....

Én a bőven huszonéves (már kirepült) lányaimat is mindig meghallgatom, sőt, ÉRDEKEL, hogy mit mesélnek - legyen az akár apró-cseprő dolog is!

Nyilván nálunk már nincs olyan, hogy elengedés-probléma, de akkor se volt, mikor 16évesek voltak.

Mivel mindig mindent megbeszéltünk, pontosan tudtam, hogy mi a helyzet. Ismertem a barátaikat, hiszen bármikor jöhettek hozzánk - külön engedély nélkül is....

"Hogyan lehete egy ilyen helyzeten javítani? 16L"

Kamaszkori lázadással, ami ebben a korban normálisnak kéne hogy legyen