Mit gondolnátok ha a lassan 20 éves lányotoknak még sose lett volna barátja?
Most ezt úgy válaszolom meg, mint egy lassan 20 éves lány, akinek a szülei szerint sohasem volt barátja.
Nem mindenki kezdi korán, van aki inkább a tanulmányaira koncentrál vagy bármi másra. Lehet, hogy csak egyszerűen még nem áll készen egy kapcsolatra vagy nem is akar egyet. Néha csak egyszerűen nem jön össze a dolog. Természetesen, benne van a pakliban, hogy nem vonzódik a férfiakhoz. De az is meglehet, hogy van valakije, csak valamilyen oknál fogva nem mondja el, de akkor a szülőben van a hiba.
Viszont lenne még valami. Ha a gyermek nem szól bele a szülője szerelmi életébe, akkor ez fordítva is működjön. A lassan 20 éves lány már nem kisgyerek. Tanácsot adni lehet, de nem a szülő van együtt a gyereke párjával, hogy bármi köze legyen hozzá. Ha majd a lány (de akár fiú is) úgy érzi, hogy be akarja mutatni a párját, akkor valamilyen módon sor fog rá kerülni. Ilyenek miatt nem érdemes aggódni, felhozni a témát pedig egyenesen káros.
Ennyi idősen lehet válogatni.
Nem kell komoly kapcsolat, de érdemes gyakorolni.
30+ fölött majd bánják ezek a hölgyek a sok lepattintott udvarlót.
Addig lehet tolni a feminista önmegvalósítást ezerrel, meg a szingli létet.
Pont ezt mondom hogy ilyenkor még jó ötletnek tűnik ... de nem az !
Jó dolog ez a szingli lét pár hónapig - évig, de az embert nem erre tervezték, társas lény ezt meg kell érteni.
Nem azt mondom hogy minden áron kapcsolat kell keresni, de nyitottnak kell lenni. Soha nem tudhatod mikor alakulhat ki valami igazán jó, 20-as években jön ez organikusan.
30 felett viszont komoly erőfeszítéseket igényelhet a társkeresés. Eleve a potenciális partnerek száma is csökken ( sokan eddigre már megállapodnak ).
Ezért írtam hogy a 20-as évek elején el kell kezdeni próbálkozni kapcsolatokkal.
Értem én hogy sok embernek fáj, de érdemes picit néha előre gondolkodni.
Hiába húzzátok le a válaszom, a tényeken nem változtat.
Rengeteg lány ébred fel 20-as évei végén ebből az álomvilágból, aztán kapálóznak. Rossz nézni. Persze meg lehet indokolni hogy ez neki így jobb, csak az esetek nagy részébe ezt ő se hiszi el :).
Miért baj ?
Nekem tulajdonképpen nem baj, mindenki úgy építi meg a saját keresztjét ahogy akarja.
Csak közben első sorból nézhetem ahogy a nővérem ezt végig csinálta, és egyre mélyebb depresszióba süllyed. A fél családomat, szüleimet magával rántva.
27 évesen kezdte és most 31.
Semmi nem változott az elmúlt 4 évben.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!