Apám a hibás amiért egy szorongó, önbizalomhiányos, félős antiszoc vagyok? 18/L

Nagyon sajnálom, hogy nem volt megfelelő apaképed gyerekkorodban, és igen, valószínűleg közrejátszik az ő viselkedése a jelenlegi problémáidban. Nem fogok hazudni, nagy hátrányból indulsz azokkal szemben, akik normális apa/szülők mellett nőttek fel, de ebből inkább meríts erőt, és törekedj arra, hogy majd felnőttként túl tudj lépni a problémákon. Az lebegjen előtted, hogy majd te jó szülő leszel (amennyiben szeretnél majd gyereket), vagy legalább is jó ember.

Remélem legalább Anyukáddal jó a kapcsolatod, sokaknak még ennyi sem jut sajnos :/. Igazságtalan, de nincs mit tenni, mint felállni a földről és erősnek lenni.

Kitartást kívánok hozzá!:)

Amikortól felismerted, hogy apád nem tesz jót neked, attól kezdve meg van a lehetöséged lelkileg távoságot tartani töle és fejleszteni magad megfelelö irányba!

16-18 éves kor fölött már nem lehet a szülöre fogni, hogy milyen vagy, ettöl kezdve te tudod alakítani magad, ha hajlandó vagy elég munkát belefektetni és nem azzal töltöd az idödet, hogy mást (pl. apádat) hibáztatod mindenért.

Nagyon igazat adok a #4-nek!

Arra kell koncentrálnod, hogy miként tudsz ebből kilábalni!

Az hogy visszamutogatsz az apádra, sehová nem fog vinni!

en is ezt gondoltom hogy apam miatt vagyok ilyen

Mignem talalkoztam a baratommal aki ugyanilyen félős sot talan még nalam is felosebb mert en vagyok neki az elso mig en idoben raszantam magam az ismerkedesre o meg csak kb 30evesen

Na de a lenyeg hogy neki tök jo fej szulei vannak es 5 rendes testvere akkor hogy lehet ilyen antiszoc stb gatlasos, pedig nem csunya?

Én úgy gondolom, hogy egy bizonyos életkor után ami jelen esetben az amikor felnőtté válunk, dolgozunk, éljük az életünket, már nem okolható egyik szülő sem a saját tehetetlenségünk miatt. Azon a bizonyos kor után már nem a múlt miatt kell rágódni, hanem a saját sorsunkat magunk kell írányitani. Azzal, hogy 18 évesen, majd 30 évesen is még mindig azon nyafogsz, hogy apád milyen rossz volt hozzád, és ezért vagy egy kis félős, életképtelen ember, az már nem apád hibája. Itt már erősen tehetsz te is arról, hogy tehetetlen vagy. Lépj

túl rajta, és kezdj el élni. Ja, és mielőtt írnád, hogy azt se tudom mit élsz át.. nos akkor röviden,

Anyám agresszív alkoholista volt. Apám egy papucs aki leste az alkoholista anyám minden kívánságát és bármit megtett érte. Lassan ő is alkoholista lett, bár ő a "csendes" fajta. De ha anyám azt mondta, hogy rúgdosson meg, akkor belém rúgott, mert anyám szava szent volt. Amikor anyám rájött, hogy férfiak örömmel fizetnének azért neki, hogy egy 14 éves lányt lefektessenek, rábeszélte apámat, hogy vegyen ő is részt ebben. A saját szüleim fogták le a lábamat..17 évesen amikor rájöttem, hogy az akkor 14 éves húgom lesz a következő áldozat, feljelentettem őket. 90-es évek elején még nem ment olyan könnyen mint manapság. De megtettem. BÍróság, majd börtönítélet után elkezdődött a húgommal az életünk. Persze én is depressziós voltam, de nem fulladtam bele a szüleim borzalmas viselkedése miatt. Tovább léptem. Mindig úgy alakítottam az életem, hogy nekem jó legyen. Nem könnyű, de sokkal hamarabb eléri az ember a céljait, ha nem a múlton rágódik.

Tanácsolom, lépj túl apádon. Ne ad meg neki azt az örömet, hogy az életedet tönkre teszi. Bizonyítsd be, hogy igenis van az életnek szép, jó oldala. Biztos vagyok benne, hogy apádat jobban fogja dühíteni ha azt látja, hogy boldogulsz.

De ugye keseredni könnyebb. Te döntesz.

de igenis okolható. ugyanis az iylen traumák kisgyermekként amikor legérzékenyebbek vagyunk kihatnak a lelki fejlődésre is.

Az átlag ember hiába beszél és mondja , hogy felnőttként nem ezen múlik már amikor igen. És ezt tudósok is igazolták szóval hiába okoskodtok.