Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit csináljak, ha anyám...

Mit csináljak, ha anyám elviselhetetlen amióta nyugdíjas lett?

Figyelt kérdés
Úgy volt, hogy visszamegy dolgozni a munkahelyére, de most a járvány miatt nem tudott visszamenni mégsem. Máshová pedig nem akar elmenni dolgozni, úgyhogy most itthon van. Ezzel önmagában nincs is semmi gond, biztos én is örülnék neki, pihenhetnék, több időm lenne magamra stb. Viszont anyám nem csinál semmit. Minden napja abból áll, hogy alszik, cigizik, nyomkodja a telefonját, elmegy boltba (ez önmagában legalább napi 4 óra), leskelődik az utcára és a szomszédokra, tv-t néz stb. Körülbelül hozzá szólni nem lehet, mert le se sz*r. Nem beszél velünk, nem takarít, nem kertészkedik stb. és már főzni sem főz "normálisan" (ez alatt azt értem, hogy mostanában mindig vagy valami mirelit kaját készít vagy valamit, amit csak össze lehet dobálni gyorsan és egy kondérnyi valami kijön belőle), tényleg semmit nem csinál egész nap az előbb felsoroltakon kívül. Maximum egyszer jött egy kollégája, illetve párszor vigyázott a testvérének az unokájára. Közben pedig jócskán megszaporodtak a konfliktusok, mert mindenkibe beleveszik mindenféle kis semmiségek miatt. Például összevásárol minden hülyeséget (pl. irreális mennyiségű, felesleges kaját), majd hisztériázik azon, hogy megint ki kell dobni ezt is és ezt is, mert mi nem esszük meg, mert ő megveszi és most megy a kukába, minek vásárol ide, ezt sem esszük meg, nem figyelünk rá mikor jár le stb. Folyamatosan tukmálja a kaját, de egyébként akkor is lecsesz minket, ha eszünk valamit, mert akkor jön azzal, hogy "nem kellene ennyit zabálni, hogy nézel ki". Valamint állandóan azon panaszkodik, hogy neki mennyi dolga van, de ő nem ér rá, neki nincsen ideje semmire, ő nem tud ennyi mindent megcsinálni stb. Teljesen kifordult magából és engem ez már zavar, nem értem.
2021. ápr. 3. 09:23
1 2 3 4
 31/31 A kérdező kommentje:
Hát gondolom elkerülte a figyelmed, hogy igazából senki sem szidta az anyámat és mégsincs mindenki lepontozva...
2021. ápr. 3. 17:10
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!