Akik már felnőttek és nem volt a szüleikkel bensőséges kapcsolatuk, nem alakult ki hiányérzet?

Hello

Én úgy konkrétan az emberi kapcsolatokat hiányolom. Nagyon bezárkoztam. 20éves korom óta egy munkahelyen dolgozok már 10éve, nincsenek barátaim met egyszerüen nem tudom elviselni,ha hazudnak éshülyének néznek.

Fogalmam sincsen hogyan kell barátkozni.

Én egy párkapcsolatra vágyom leginkább. Volt egy 4éves kapcsolatom,de szakítás után valahogy nem tudtam ismerkedni...

Szóval igen van úr bennem.

Örökölt sorsok. Elég sok minden benne van, ami illik rám is, másra is.

Érdemes elolvasni, meghallgatni. (van belőle hangoskönyv is)

Én nagyon szeretet-, és figyelemhiányos felnőtt lettem.

Ezt tetézi hogy hiába akarnék barátokat, kapcsolatot, nem tudok kialakítani. Voltak, de mióta véget értek valahogy az emberek felé érzett bizalmam és kedvem is odalett.

Nekem pont az ellenkezoje van. Magamnak valo lettem, nehezen kotodom, nem tudok sokat egyutt lenni meg a legjobb barataimmal sem. A parkapcsolat is nagyon nehez igy. Nekem akkor van hianyerzetem ha nem lehetek eleget egyedul. Nehez igy vkivel osszekoltozni. Otthon dolgozom, onalloan tanulok, egyedul elek. Ez nalam biztosan szemelyisegzavar. Persze azert vannak barataim meg futo kapcsolataim.

A gond hogy elvezem hogy rengeteget vok egyedul. Tudom hogy ez nem teljesen egeszseges es tervezem hogy valtoztatok a dolgon. El sem tudom kepzelni milyen lehet nagy csaladban, gyerekekkel egyuttelni. Sokan errol almodoznak, nekem maga lenne a foldi pokol.

Nem.

Tudom, hogy csak magamra számíthatok (a páromon kívül), de nem gáz.

Szívesen elbeszélgetek apámmal sokmindenről, ám azok semleges témák, ami szintén nem okoz gondot.

A barátomon és a barátnőimen kívül magamnak való vagyok és nem szívesen osztok meg pl személyes dolgot magamról.