Miért zavarja a szülőket ha a gyerekük boldog kapcsolatban él?

Anyukám 20 évesen ment férjhez, 21 évesen velem a kezében vált. 25 évesen ismerkedett meg a mostani férjével, együtt vannak 20 éve, de szerintem sosem volt igazán boldog vele.

Amikor 19 évesen bejelentettem, hogy férjhez megyek, eleinte attól félt, hogy az lesz, ami vele (gyors válás, akár babával). Féltett. Azóta eltelt 13 év, most már inkább az ellenszenvet érzem, hogy nekünk működik a házasságunk és boldogok vagyunk, míg neki egyik sem volt jó. De nem tudatosan irigy, csak benne van a kisördög.

Nálunk ilyen sose volt csak akkor ha depressziós voltam már a kapcsolttól vagy valami egyéb probléma akadt amiket akkor nem igazán fogadtam el aztán utólag rájöttem hogy igazuk volt.

Ez kamaszkorban gyakrabban megesett azóta rendes párkapcsolatban élek.

21N

Nálam volt ilyen,18 voltam amikor megismertem egy 23 éves srácot,anyámnak nem tetszett,hogy még tanuló volt egyetem,nem tetszett neki,hogy nincs 23 éves létére jogsia és kocsija, élősködik a szülein,nincs neki életcélja....

Sokat veszekedtem vele emiatt

Nem értette meg anyám,hogy azért nincs jogsia, kocsija,mert nem államira vették fel hanem fizetősre az,hogy az ő szülei nem kérték el a rezsi árát az ő dolguk, cserébe a fiúknak kellett saját magának állnia az összes egyetemi költséget

Anyám és apám elváltak, anyám újraházasodott, de a második házassága sem boldog.

Én jegyben járok a partneremmel, 5 éve vagyunk együtt, anyám szokott megjegyzéseket tenni, hogy miért nem inkább egy ilyen vagy olyan férfit választottam. Konkrét példa: miért nem inkább valami tenyeres-talpas parasztlegényt választottam, aki szeret mulatni, meg tudja, mi a munka. Szerinte a mérnök vőlegényem nem tudja, mi a munka. Én is értelmiségi vagyok, szellemi munkát végzünk, így ilyen "nem tudja mi a munka" gondolatok bennem fel sem merülnek.

Vagy pl. miért nem válaszottam gazdagabbat. Hozzáteszem, nálunk 100-szor gazdagabbak a vőlegényemék, de sosem érdekelt mások vagyona.

Ilyenkor szoktam visszaszólni, miért nem választottál te olyat akkor. És őszintén, szerintem csak féltékeny, mert nagyon jól megvagyunk, szinte semmi konfliktus nincs köztünk, míg ő másodszorra is szarul választott.

Azért nem kell általánosítani, nem mindenhol ez a helyzet. Tiniként egy pár fiút azért hazavittem, anyukámnak soha egy rossz szava sem volt. Ha lett volna, úgysem fogadtam volna meg, hiszen akkor úgy gondoltam, hogy csak az a jó amit én csinálok. Kellett az, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg, amiről anya beszélt.

Azóta már 11 éve boldog kapcsolatban és 6 éve házasságban élek. Anyukámnak nem volt egy rossz szava sem, de a mostani páromat valóban kedveli is. Apukámnak minden fiút nehezen sikerült elfogadnia, de sose szólta le őket, csak éreztette hogy fenntartásai vannak.