Miért csinálják ezt a szülők?

A férjemmel szinte a kapcsolatunk eleje óta saját otthont kerestünk, mert szerettünk volna végre saját életet kezdeni. Az anyagi lehetőségeink, a minimum elvárásaink és az ingatlanpiaci kínálat viszont nem nagyon találkoztak, éveken keresztül nézegettük a hirdetéseket, és mindig vagy túl messze volt, vagy túl drága, vagy túl kicsi, vagy túl sok ráfordítást igényelt volna, amit nem tudnánk finanszírozni.

Tavaly végre megtaláltuk az otthonunkat, amit így is majdnem teljes egészében hitellel vásároltunk (babaváró+piaci+CSOK támogatás), de jó helyen van, max fél óra autózásra mindkét szülőtől, családi ház, kényelmes méretű kerttel. A szülői házakhoz képest viszont fele akkora, ami minket nem zavar, de úgy tűnik, a szülőket nagyon, és ezt meg is jegyzik sokszor egy-egy elejtett megjegyzésben. A ház kívül-belül megújul, korszerűsítjük, hogy hosszú távon kevesebb költség legyen vele, átalakítottuk úgy, hogy legyen egy plusz szoba, ha majd lesz még egy gyerekünk (most egy 7 hós babánk van, neki már lesz saját szobája), így ha négyen leszünk, mindenkinek lesz külön helye, a gyerekeknek 11-13 nm. Úgy gondolom, ez nem olyan kevés, nekem ennél kisebb szobám volt.

Lényeg a lényeg, hogy sorra próbálnak nyugtatgatni minket, hogy sebaj, nem kell itt leélni egy életet, ugródeszkának jó lesz, sőt, amikor a férjem múltkor finoman már jelezte, hogy hát mi ezt nem átmenetire vettük, még az apja be is szólt, hogy ne mondjon már hülyeségeket. Egyszerűen képtelenek felfogni, hogy mi megláttuk és megszerettük, nagyon jó helyen van (Bp melletti település 2000-es évek eleji házakkal van tele az egész környék, minden elérhető a közelben), és úgy kezelnek minket, mint a hülyegyerekeket, hogy na majd ők jobban tudják. Az egész házkeresés is erről szólt, hogy kb mi voltunk a hülyék, hogy nem 50M Ft és 160 nm körül keresünk házat. Sajnos nagyon nehéz helyzetünk volt a kereslet-kínálat tekintetében, és ezzel a házzal is kizárólag szerencsénk volt. Nagyon rosszul esik nekünk, ahogy viselkednek, és már egyiküknek sem szívesen mondunk semmit, vagy vagyunk náluk jó kedvvel.

Mit gondoltok a helyzetről?