Hogyan viseljek el egy ilyen "apát"?

Nem bírom tovább. Én embert nem gyűlöltem még ennyire ahogyan őt. Hatalmas az egója, a semmire. Szerinte legyek hálás, hogy ő az apám és kiemelkedő példának kéne, hogy legyen. Úgy, hogy semmit nem tesz a családért, persze dolgozik, de amink van azt mindet anyunak köszönhetünk, mert ő akarja nekünk mindig a legjobbat, meg, hogy jó legyen nekünk. Apám még ételre is sajnálja a pénzt, pedig éjjel-nappal dolgozik, nem keres rosszul, mégis sosem akarja megvenni azt sem amire szükségünk van, amikor kinőttük a ruháinkat akkor is anya vett nekünk másikat, apánknak meg nem tetszett, mert szerinte jó az is ami volt (nem számít, hogy kint a bokánk a nadrágból, olyan kicsi). Mindenben okoskodik, azt hiszi ő mindent jobban tud. Pedig nem valami okos ember, sőt, nagyon buta (nem szép dolog ilyet mondani, de az öcsém és anya is észrevette ezt, hogy nem az eszéről híres). Ezek az emberek mindig is idegesítettek, akik okoskodnak úgy, hogy nem értenek semmihez. Ha itthon van, akkor nem tud semmi házi munkát megcsinálni, a férfi munkákat is anya csinálja, míg ő ül a gépe előtt az asztalnál aztán elvárja, hogy anya tálaljon hétfogásos vacsorát, meg pontban délben legyen előtte a kaja. Az öcsémnek pedig leüvölti a fejét, ha sokat gépezik, pedig ő is ugyanezt csinálja, nem csinál rajta semmi fontosat csak videókat néz. Mindemellett rettentő igénytelen és undorító ember. Óriásikat böfög, f*ngik és egy percig sem érzi kellemetlenül magát, sőt az öcsémet is erre tanítja, mert ez a "férfias", szerencsére az öcsémnek több esze van. Fürdeni se fürdik alaposan, mert utána is büdös, meg a múltkor be is sz*rt egy kicsit, anyám meg moshatta az alsóját, és nem érti miért tartjuk undorítónak, meg megsértődik ha anya külön mossa az ő ruháit, pont ezért. Állandóan beledumál az életembe. Sose volt vele jó viszonyom, nem is ismerem, nem tudok róla semmit, mert soha nem érdekelt, ő se tud rólam semmit mert nem mondok neki el semmit, mindent anyával beszélek meg. Mégis apám azt is jobban tudja, hogy hova menjek egyetemre, mennyit keressek majd és hol és hogyan éljek. Még a születésem dátumát se tudja, mert keveri az öcsémével állandóan, és akkor ő akarja irányítani az életemet. Menjen a fenébe! Emellett olyan gyerekes, hogy ezzel is rohadtul irritál engem. Anyát is "anyának" hívja, pedig anya többször is szólt érte, hogy ne hívja így, mert náluk ez nem szokás, csak apám családjába volt ez. Hiába kérte, akkor se hagyta abba. És anyával is olyan gyerekes hangon beszél, mint egy dedós. Előbbrébb helyezi magát mint minket az öcsémmel. Anyának mi vagyunk a legfontosabbak, és ha nem lakunk jól akkor még a saját részét is nekünk adja, ellenben apám bezabál mindent, nem kérdezi, hogy kérni fogunk-e még, és szerinte anyámnak is ezt kéne csinálnia, hogy azzal foglalkoznia, hogy saját maga jóllakjon és ez fontosabbnak kéne, hogy legyen mint mi. Tehát szerinte mindenkinek saját maga legyen az első, aztán utána a gyerekei.

Nem bírom elviselni, mondtam már neki, hogy amint 18 leszek látni se akarom, de ezt se veszi komolyan, mint ahogy soha semmit. Nem lehet vele komolyan beszélni, csak nevet mindenen, hogy "jajj úgyseee" (ezt is dedós, gügyögő hangon). Még 1,5 évem van addig, hogy egyetemre, koliba menjek. Addigra anyám is meg akar szabadulni tőle, mert ő nem érzi jól magát vele, és ő is próbálta ezt elmondani, de erre apám válasza az volt, hogy mivel házasok ezért összetartoznak most már életük végéig, és ő szereti anyámat. Az nem érdekli, hogy anya nem szereti, ebben is az számít, hogy Ő szereti, csak ő, ő, ő.

Most a karantén miatt sokat vannak zárva (vendéglátás), és állandóan itthon van. Én meg lassan megbolondulok, annyira nem bírom elviselni a jelenlétét, meg, hogy egy asztalnál kell vele ülnöm étkezéseknél. Amikor dolgozott alig láttuk. Rengeteget sírok emiatt mostanában, hogy mikor szabadulok már meg tőle. Nem fog semmi visszatartani attól, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot, mert nincs semmi hasznom belőle, soha nem tekintettem apának, szóval nem fog hiányozni. De addig úgy érzem megőrülök.