Én vagyok a hibás/hisztis, vagy jogosan haragszom?

Karácsonykor átmentünk a családbarátainkhoz, akiknek a gyerekei is ott voltak - ez egyik lány a férj előző házasságából. A férjnek nemrég született gyereke, így a lánynak van egy kis féltestvére, akinek nemrég volt keresztelője. A nap folyamán eljutott a beszélgetés arra a pontra hogy ennek a lánynak hamarosan keresztelője lesz, ha a barátjával ennyire komoly a helyzet...Erre, szerintem azért hogy elterelje magáról a figyelmet, (én teljesen megértem, rá nem is haragszom), megszólalt hogy esélyesebb hogy az én gyerekem keresztelőjére megyünk el legközelebb, mivel hogy én néhány évvel idősebb vagyok (20). Apám reflexből rávágta "Hacsak a lányom nem a Szűz Mária akkor sehova se megyünk" Ő persze jót röhögött a viccén, azon hogy én még nem vesztettem el. Közben én csak el akartam süllyedni szégyenemben, merthogy mindenki elkezdett nevetni (Kivéve a szegény lányt aki rám terelte a figyelmet, ő csak bocsánatkérően nézett rám).

Később, a hangos zene miatt elkezdett a fejem fájni, így amikor beszálltunk este a kocsiba hogy hazamenjünk, fellélegeztem hogy végre csönd van. Apám ezt nem hagyhatta és felnyomta a zenét. Megkértem hogy vegye egy kicsit a hangerőt - nem is azt hogy elkapcsolja, vagy kikapcsolja, csak hogy vegye le a hangerőt. Erre még jobban felnyomta, annyira hogy remegett a kocsi - az egész 45 perces úton keresztül. Hazaérve bezárkóztam a szobámba, egy szót se szólva hozzá, és hallottam hogy panaszkodik anyámnak hogy "ilyen a lányod amikor nem az történik amit ő akar". Az pont nem érdekelte hogy miatta megint előjött a migrénem.

Többször csinálta már ezt, de néha tényleg azt érzem hogy igaza van, hogy hisztis vagyok - de ilyenkor nem tudok nem dühösnek, szomorúnak és csalódottnak lenni. Jogosan haragszom, vagy nem?