Rendkívül rossz a szüleimmel a kapcsolatom, félek tőlük, hogy bántani fognak, verbálisan és nonverbálisan.(?)

Sziasztok. Ahogy említettem, nagyon rossz kapcsolatot ápolok a szüleimmel... anyukámmal sose jöttem ki igazán, de ez akkor éleződött ki közöttünk, amikor iskolát kellett választanom és egy erősebb gimnáziumba szerettem volna felvételt nyerni. Anyukám első reakciója az volt, hogy én buta vagyok egy ilyen iskolához és teljesen felesleges energiát belefektetnem az egészbe. Innentől kezdve sajnos megnyíltak a pokol kapui. Rengeteget segítek a háztartásban, jól tanulok mellesleg felvettek a gimnáziumba is. Rengeteget kiabál velem az édesanyám, valamit nem ért vagy épp nem tetszik neki, nem úgy áll, ahogy ő szeretné azonnal leórdítja érte a hajam. Gyakran az ő kötelességeit is az én nyakamba aggatja, legyen szó főzésről, takarításról, esetleg a kisebbik hugomnak a tanulásban való segítség nyujtásban. (megjegyzem megcsinálom őket nagyon szívesen, ha látom azt hogy épp más dolga van.) Ő addig befekszik a tv elé és nagyon vígan elnézegeti ahogy szépen lassal elmerülök a feladatok sűrűjében. Sokszor beszélek neki arról is, hogy rengeteget szorongok, de ő egy vállmozdulattal elengedi az egészet és azt mondja, hogy majd jobb lesz/elmúllik. Ha kérem valamiben a segítségét nem segít nagyon sok mindent saját magamnak kell megoldanom. Gyakran teszi meg azt, hogy amikor itthon van egésznap alszik és nem főz ránk, így gyakran nekem kell megoldanom hogy mit eszünk az nap. És nagyon sokszor van az is hogy ezt mind pénz nélkül kell megtennem, mert vagy nincs itthon kézpénz vagy nem tudok levenni a számlánról. Nagyon sokszor kapom meg tőle azt, hogy semmire sem fogom vinni az életben, hogy semmit sem érek, hogy szégyen vagyok, hogy felesleges belém őlni a pénzt.(nem vagyok pénz igényes gyerek vigyázom a dolgaimra) Rengeteg gunyos és bántó megjegyzést tesz rám, pedig nagyon sokszor nem szolgáltam rá. Próbáltam vele komolyan beszélgetni, de sose vett komolyan állandóan beleröhög a képembe, lenéz, és semmi be veszi az érzéseim. Úgy érzem, hogy késztetést érez arra, hogy belém taposson. A nevelő apámmal sem egyszerű a helyzet. Ő gyakran üt meg. Szerinte egy elbaszott r.banc vagyok, aki max a sarokra fog jutni az eddigi eredményeimmel. Gyakran ordibál ő is velem és hatalmas elvárásai vannak felém, amit általában nem tudok elérni, így csak azt hallom tőle, hogy mekkoracsalódás vagyok és hogy az én hibám, hogy az édesanyámmal elromlott a házasságuk. Amikor haza ér a munkábol sokszor rajtunk tölti le a feszültségét. Legutoljára nadrágszíjjal jött nekemés fenyegetett meg, hogy elver, mert a hugom szobája nem csillogott villogot. Állandóan ellenőriz mit teszek, kik a barátaim. Sajnos senkit sem akar elfogadni körülöttem és nagyon maradi mellé. Szerinte tökéletes gyereknek kéne lennem, de nem vagyok az így, tönkre akar tenni lelkileg, hogy aztán minden lépésem olyan legyen ahogy ő diktálja. Igyekszem a szüleimnek megfelelni, igyekszem a tökéletes álom gyerekük lenni. De a próbálkozásaim sajnos nem elegek számukra. Egyre többet szorongok miattuk, ami miatt már nem nagyon tudok nagyon enni sem és a kilók elkezdtek leszaladni rólam. Pár hete pánikrohamaim is vannak és állandóan fáradtnak érzem magam. Gyakran úgy kelek fel, hogy ahj megint itt vagyok megint egy rossz napom lesz, megint attól kell tartsak mikor mit rontok el és miért fogják majd a fejem letépni érte. Úgy érzem mentálisan nem vagyok már a legjobban. Kértem már a barátaim segítségét is, de ők nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel. Sajnos a szüleim ellentmondást nem türő emberek így a beszélgetés velük nem opció, mert abból is azt hoznák ki, hogy én vagyok a rossz ember, akit jól helyre kell tenni. már lassan oktober közepe óta nem voltam a barátaimmal se. Nem járhatok sehova, mert szerintük csak rossz irányba vinnének az emberek. És már a közeli barátaim se járhatnak hozzám. Úgy érzem beleszolnak az életem minden porcikájába azzal hogy kik legyenek a barátaim, hogy milyen legyen az ízlésem és a stilusom. Nem tudok kibontakozni melletük.

vajon mit kéne tennem? hogy tudnám ezt az egészet jobbá tenni, hogy ne menjen az egészségemre? Vagy csak én érzem ennyire rossznak a helyzetet?