Rossz érzés, ha anyám megölel. Tudom, hogy miért nem szeretem őt, de ezen tudnék változtatni?

Nem vagyok anyukád helyében, meg a tiédben sem, de nem lehet könnyű nektek. Abszolút érthető, hogy így érzel.

Annyi mindenesetre kitűnik ez alapján, hogy anyukád valószínűleg nagyon szégyelli a dolgot és bűntudata van miatta. (Talán ezért próbálja tagadni). Megmaradt bennem egy TED-előadásból a következő mondat, amit talán fontolóra vehetsz ebben a helyzetben: adj szeretetet azoknak, akik szerinted a legkevésbé méltóak rá, mert nekik van rá a leginkább szükségük. (Közhely vagy sem: igaz).

Viszont ilyen mélyen gyökerező problémát nem fog tudni megoldani a gyakori népe. Amint lehetőség nyílik rá, érdemes pszichológussal dolgoznod ezen, ha valóban változtatni akarsz az anyukád iránti hozzáállásodon, egyáltalán feldolgozni a múltat.

Minden jót kívánok!

Én meg értem, nagymamámnak is rossz gyerekkora volt. Dédpapám féltékeny volt dédmamámra és ha ivott akkor igenis verte és fenyegette a családot. Nagymamámék négyen voltak testvérek. Nem is tudom hány év volt mire elváltak de akkor is elvileg hatalmas verekedés lett belőle. Dédpapám pedig, bútorszállító volt, gondolhatjátok, hogy jó fizikuma volt... Ezeken kívül, dedmamám nem volt anyának való. Nem volt ott mamám mellett, nem engedte tanulni, elvette a pénzét amikor dolgozott. Amikor dédmamám meghalt (80 is elmúlt) nagymamám nem ment el a temetesere. Mi anyummal megértettük. Sok volt a gyerekkori terror és mi egymás. Hozzárakom mamám azóta se tűr alkoholt itthon a lakásban. Még egy cider megivásra is azt mondja, hogy egyenes út az alkoholizmushoz.

Röviden megértem, hogy így állsz hozzá és senkinek nem tartozol magyarázattal.