Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Érettségi után ki fognak...

Érettségi után ki fognak tenni itthonról. (?)

Figyelt kérdés

17 éves, 12.-es vagyok, idén fogok érettségizni. Már régóta aggaszt ez a kérdés, hisz elég világosan közölték velem itthon, hogy én már nem lakhatok itt az érettségi lezajlása után, így evidensen következik ebből, hogy anyagi támogatásra egyáltalán nem számíthatok tőlük. Továbbtanulni 1-2 évig még biztos nem fogok/tudok, különben is, nekem nem derogál a munka, eleve úgy volt eltervezve, hogy dolgozni kezdek majd a gimnázium után. Csak ahogy egyre jobban közeleg a május, úgy egyre több aggodalom gyülemlik fel bennem. Abszolút pályakezdőként, zéró munkatapasztalattal minimális fizetést fogok kapni, albérletről álmodni se merek. Az egyetlen ember, akire számíthatok, az a barátom. Az ő szülei most karácsony körül fognak egy másik lakásba költözni és így megkapja magának azt a lakást. Január elején fogom tölteni a 18-at, valószínűleg még akkor át is fogok költözni hozzá, csakhogy ő velem egyidős és ő az ország egyik legtávolabbi egyetemére fog menni, a számolgatásaink alapján keveset fog tudni hazajönni és nyilván nem fogják a szülei engedni, nekem sem lenne bőr a képemen egyedül élni az ő lakásukban.


Sajnos megjelent előttem az a kép is, hogy nem lesz majd hol laknom, vagy nagyon nyomorúságos körülmények között kell élnem és őszintén megijeszt a jövő. Így is már egy ideje csak altatókkal tudok aludni, múltkor rosszul lettem a nyugtató miatt és rám akarták hívni a mentőket. Igazán senkivel nem tudok a problémáimról beszélni, sajnos szinte egyetlen ember sincs, akiben annyira megbíznék, hogy tanácsot tudnék kérni tőle ezt a témát illetően.


Félek a felnőtt léttől, élettől, még nagyon gyereknek érzem magam ehhez a problémához. :(


2020. dec. 3. 23:27
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
63%
19 es ,nem csoda hogy 0% os a válaszod,érdemes ezen elgondolkodni.
2020. dec. 4. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
4%

A 4esnek még az az írás is 80% fölötti, és tok normális:)

A tied 19es mindenki lepontozta 0% os , szóval ennyi erővel ön pedig egy 60 éves öregasszony, a gép mögött aki unokáját látja a lányba és fogyatékosságot irkál.

Mindenki szerint hülyeség amit beszél azert 0% de ön mondja a marhaságot, érdemes elgondolkozni, és a kérdeznőnek kérdésére reagálni, nem aki segíteni akar azt megnezni.

2020. dec. 4. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:

Valószínűleg haragudtak apádra, amiért megszületett, nem várt gyerek volt.

Anyai ágon mi a helyzet?

2020. dec. 4. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 Metionin ***** válasza:
100%
Amíg nappalin tanulsz, nem rakhat ki, tehát a szülői házban lakhatást kell neked biztosítaniuk. Addig is dolgozz amennyit tudsz, tegyél félre hogy legyen alaptőkéd amikor végzel.
2020. dec. 4. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
100%

"rengetegszer elmondta nekem, hogy neki mindig azt mondták"


Na ennek is csak arra kell gyerek, hogy a faluban meg ne szólják, hogy "há" mi az, hogy a Józsinak nincs pujája?? Most vagy b*zi vagy a felesége nem engedi, hogy hozzányúljon"

2020. dec. 4. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
2%

Lexarom, hogy lepontoztatok, más hszemet meg éppen 100%ra nyomtátok. Na, akkor msot találjátok ki, hogy ki vagoky :D


Tán Mark Zuckerberg, mert én is kiadhatom magam bárkinek... Kamu fb profilt is létre tudok hozni. Bumm!!!! 👎

2020. dec. 8. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
0%

Csak az én facebook profilom több éves,sőt, családi és minden más képekkel..

"Bumm"!!! 👎🤙

2020. dec. 8. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!