Szerintetek is a szüleim tehetnek róla, vagy csak felfújom az egészet és sajnáltatom magam?

Szorongással és szociális fóbiával küzdök, amivel pszichológushoz járok és felmerült annak a lehetősége, hogy a szüleim is közrejátszanak az állapotomban. Mostanában elég elfoglalt vagyok a suli miatt, 11. osztályos vagyok és szeretnék jól teljesíteni. Már kicsi korom óta szintén én vagyok az,aki segít a házimunkában anyukámon kívül (apukám, húgom sosem csinál semmit, maximum ha sokadjára kérjük meg). Most az online oktatás miatt egész nap otthon ülök és emiatt párszor sikerült magamra haragítanom a szüleimet, mondván "egész nap csak ott ülök a gép előtt, itthon sosem csinálok semmit". Teljesen úgy kezelnek, mintha nekem az iskola csak játék lenne, mintha nem lennének házi feladataim, és mintha én egész nap csak lazulnék és tojnék az egészre. Holnap is lenne egy elég komoly versenyem, amire azért előtte még át szerettem volna nézni pár dolgot de ők elrendelték, hogy akkor ezt meg azt fogom csinálni, aztán nézhetem csak át. Szó nincs arról, hogy nem csinálnám meg, csak ők elvárják, hogy akkor, ott és azonnal, ahogy ők mondják. Pár barátom is megjegyezte már, amikor nálunk voltak, hogy ha nem ugrom nekik rögtön, nagyon csúnyán beszélnek velem. Én meglepődtem, mert nálunk mindig is így ment. Ha "reklamálnék" hogy miért pont én, amikor dolgom van, akkor megkapom azt válasznak, hogy "mert xy úgysem csinálná meg". Rendesen rettegek, hogy mikor jönnek haza, és már ott tartok, hogy nem merem felhívni a barátaimat, mert nem tudom mikor sétálnak be a szobámba és kezdenek el szidni, ha valami nem tetszik nekik. (bár nem tudom, még csak 17 vagyok, de engem felettébb zavar, hogy csak úgy besétálnak a szobámba és hiába kérem meg őket szépen, akkor is elég alpári választ kapok tőlük és le sem tojnak). Szóval nem tudom, hogy csak kamaszodom és kezdek ellustulni, vagy tényleg túl vagyok terhelve... Elnézést, hogy ilyen hosszú és kesze-kusza lett a szöveg, csak egyszerűen nem tudom rendesen összeszedni a gondolataimat.

17L