Hogy lehet elfogadni nőként a párod gyermekeit? Nekem miért ilyen nehéz ez?
Már azon gondolkodom, hogy felkeresek egy pszichológust..3 éve vagyunk együtt a férjemmel, a kezdetektől fogva tudtam, hogy van 2 lánya, akik heti 2 nap jönnek hozzánk láthatásra.
A kapcsolat első 1 évében még csak a tökéletes apát láttam Benne, és nem zavart, hogy vannak gyerekei. Aztán úgy egy éve teljesen megváltozott bennem valami, kezdtem azzal, hogy mindig akadt valami "dolgom épp" amikor láthatásra jöttek, leléptem ottohonról, volt, hogy éjszakára sem mentem haza. Közben tőlünk független okok miatt elköltöztünk 200km távolságra Tőlük, így 2 hetente hétvégére szűkült a láthatás, amibe mindenki beleegyezett. De így így egyre rosszabbodott a helyzet. . Jelenleg ott tartok, hogy hisztirohamot kapok amikor jön a hétvége, és napokig haragból nem beszélek a férjemmel, mert ő utazik le a másik városba, így engem otthagy egyedül 2 napra. Semmi esetre sem kérem, hogy ne látogassa őket, nem akarom "eltiltani"őket egymástól, tudom, ha választásra kényszeríteném egyértelműen a gyerekeit választaná, és ezt én is így tartanám helyesnek. Csak borzasztóan önző vagyok, csak magamnak akarom őt, és nagyon fáj, amikor elmegy hozzájuk, éli a családi életét a nagyszülőknél, én pedig egyedül vagyok abban az időben. Azt érzem, hogy a régi családi élete mindig ott van, aminek én sosem leszek a része, és ezért tudat alatt büntetem azzal, hogy bunkó vagyok vele napokig a láthatás előtt és után.
(a lányai 6 és 9 évesek, nagyon a kiskamasz korban, állandó pörgés, sírás, hiszti) - nem könnyítik meg nekem ők sem.
Nagyon szeretem, mint férfit, és ő is engem, ezért nem akarom hogy odáig fajuljon a dolog, hogy megutáljon a folytonos ellenségeskedésért a gyerekei iránt. Nem értem én sem, hogy mi változott meg bennem az idő során, ezért gondolkodtam el rajta, hogy pszichológushoz fordulok. Vajon fog tudni segíteni feloldani ezt a belső feszültséget bennem?
Aki hasonló helyzetben van, hogy éli ezt meg?
Köszönöm előre is a válaszokat.
Szomorú hogy egyeseknek a párja gyerekei vadidegenek.
Kb 50%-ban az elvileg szeretett ember dns-e az ő dns-ük is...
Ha neked a saját gyerekkorod nem elrettentő példa erre a viselkedésre, akkor nincs a Földön pszichológus, aki segíteni tudna rajtad!
Ne tedd tönkre ezt a férfit, ezeket a gyerekeket és láthatóan magadat is, hanem lépj ki ebből a kapcsolatból és mindenki jól jár!
Más megoldás nincs.
#37
Nem látunk a fejébe, de egy felnőtt ember a gyerekkorából töltekezik és igyekszik felnőttként azokba a hibákba nem beleesni amit a saját bőrén keservesen megtapasztalt. Ha ő fordítva ül a lovon azzal a saját életét fogja tönkre vágni!... de hát mindenki saját sorsának kovácsa.
Mert természetellenes szar helyzet amiben vagy. Az ember alapertelmezesben nem akarja más gyereket az élete részeként. Az individuálista társadalom próbálja happy színben bemutatni a mozaik családokat, persze mivel nincs más lehetőség ha a válás mindennapossá válik - de őszintén? Nem elég egy hétköznapi hagyományos család édes terhe is?
Persze pszichológus.. valami tabit nem szedsz rögtön ami megeroszakolja az agyadat hogy elfogadd jónak ami nem is az?
Semmi bajom egyébként az ilyen felallasokkal, ha működnek, de természetes vágyad a kizarolagossag, ami nem gyerekesseg... Kezelése: párkapcsolat amiben egymásnak az elsők vagytok.
41-es
A gyakorisok nagyrésze mozaik családban él azért pontozzák le a kérdezőt.
Sok férfi egy háremnyi volt feleséggel és gyerekkel de azért a fiatal lány érezze jól magát egy ilyen emberrel.
Az életvédelmi ösztön előtört a kérdezőböl, normális ember nem érezheti jól magát ilyen kapcsolatban, maximum akkor szokott müködni ha mindkét félnek türni kell más gyerekeit, de felfoghatatlan hogy egy gyerektelen miért akar egy gyerekessel lenni. Sosem lehet első, sosem ő lesz a fontos hanem más nő gyereke
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!