Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyám napi szinten zaklat...

Anyám napi szinten zaklat azzal, hogy szerinte “nárcisztikus személyiségzavarom” van, holott az összes hasonló pszichózis közül ez áll tőlem a legtávolabb, és már kezd az agyamra menni. Hogyan állíthatnám le?

Figyelt kérdés

Minden évben van 1-1 olyan betegség, személyiségbeli tulajdonság, amit hirtelen felfúj és túlmisztifikál média, másról sem lehet olvasni bizonyos időszakokban, csak arról az egy kiragadott dologról.

Így volt ez az elmúlt 5-10 évben az anorexiával, a bipoláris depresszióval, a pánikbetegséggel, most pedig a “nárcisztikus személyiségzavar” van terítéken, és mindenhonnan ez ömlik.

Anyám évtizedekig ágált a modern technológia ellen, ebben az évben viszont rászánta magát egy okostelefonra, és így válogatatlanul gyűrűznek be hozzá különféle cikkek, mindenféle aktuálisan nyomatott propaganda-oldal, ő pedig ezeket olvasgatja, amikor van egy kis szabadideje.

Már ott tart, hogy napi szinten gyanúsítgat azzal, hogy szerinte “nekem nárcisztikus személyiségzavarom van”, holott az összes ilyen zavar közül ez áll a legtávolabb tőlem.

Van elképzelésem, miért találhatta ezt ki. Elég speciális tanulmányaim voltak/vannak. Szakmabeliektől is rengeteg pozitív megerősítést és támogatást kaptam az évek során, amiért természetesen hálás vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, ebben szeretném elmélyíteni a tudásomat.

Viszont az életemben, az edukációmban túl sokszor szálltam “vakvágányra”.

Volt egy balesetem is, amiből 100%-ban sikerült felépülnöm, de emiatt nem kezdhettem el egy évben az egyetemet a kortársaimmal, így egy évet töltöttem kényszerpihenőn itthon. Nem tehettem mást. Szembesültem azzal, amikor csak hitegettek, ígérgettek, nem akartak komolyan venni, elbagatellizáltak fontos kérdéseket, nem állták a szavukat, nem tartották be, amit megígértek, éppen ezért tudom, hogy nem hozhatok megalkuvó és felelőtlen döntést azzal kapcsolatban, hogy hova megyek, kitől tanulok, mert ez az egészségembe, - sőt, mások egészségébe is kerülhet, ha esetleg majd nekem lesznek tanítványaim, és fatális kimenetelű, hiányos technikai tudást adok át nekik.

Anyám szerint idealizált, irreális elképzelésem van magammal kapcsolatban “kis sz@rosként”, hogy nem elégszem meg akárkivel az oktatók és intézmény terén. De ő ebbe a területbe egyáltalán NEM lát bele, hiszen soha nem űzött még hasonló dolgot sem.

Ez a terület nem úgy működik, hogy az ember pl. beül egy nyelvtanfolyamra, az oktató nem veszi komolyan a feladatát, de ennek ellenére aki akar, az önszorgalomból is képes haladni, ha megvannak az eszközei. Nem, ez TELJESEN MÁS terület. Itt kizárólag az oktató felelősségén múlik, hogy a tanítvány milyen kimenetelt produkál és milyen technikát sajátít el, és nagyon sok a hamis próféta, a jó szakemberekhez meg “sorok” várnak.

És tisztában vagyok azzal, hogy még rengeteg mindent nem tudok, sok hiányosságom van még diákként, de idővel kifogástalan tudású szakemberré szeretnék válni. Éppen ezért fontos, hogy jó mestert válasszak.

Szóval, igen: maximalista vagyok, de SOHA nem voltam nárcisztikus.

Világ életemben az a diák voltam, aki csendben, egyedül ült, egy osztályközösségben mindenkinek lehetett véleménye, csak neki nem. Volt, hogy zaklattak, levegőnek néztek, “félreraktak”, soha nem tartoztam a menők közé, éppen ezért kialakult egy enyhe szociális fóbiám is. Viszont én soha nem zaklattam vagy bántalmaztam senki semmilyen módon, sokáig nagyon félénk, szorongó személyiség voltam, idő kellett, hogy ezt levetkőzzem és feloldódjak. Soha nem álltam be a kör közepére, hogy önkényesen tömjéneztessem magam, egyszerűen nem ilyen a jellemem. Ha sikereket értem el, arról a családom on kívül senki nem tudott, nem kérkedtem vele boldog-boldogtalan előtt.

Elfogadom a kritikát is. Nem sértődöm meg, ha valaki nem azt mondja, amit hallani szeretnék. ...Persze, van különbség a kritika és a rosszmájú szemétkedés között, - nem venném egy kalap alá a kettőt.

Bármit lehet rám mondani, csak azt nem, hogy önimádó vagyok, hiszen tiniként állandóan másokhoz hasonlítgattam magam, állandóan azt hajtogattam, hogy “nem vagyok elég jó”, állandó elutasításokat és lekezeléseket hallgattam, ami a személyemet illeti, előfordult, hogy bántalmaztam magam, komoly önértékelési problémáim voltak, de ebből a spirálból már kinőttem szerencsére. Megtaláltam azt, amit ebben az életben űzni szeretnék, ami örömmel tölt el, amivel szívesen foglalkozom.

Többször utal az “exhibicionista, öntömjénező zsargon szókincsemre”, mert a korombeliek nem így kommunikálnak. Erről nem tehetek. Elképzelhető, hogy van egy enyhe Asperger-szindrómám, hiszen 11 évesen az Idegen szavak és kifejezések szótára volt a kedvenc könyvem, állandóan latin eredetű szavakat olvasgattam (😅).


Anyám egyébként támogató velem kapcsolatban, de fárasztó, hogy néhány kiragadott, ostoba foszlány alapján, mindenáron diagnosztizálni akar, ez pedig nem csak frusztráló, de már fárasztó is.



2020. okt. 28. 12:04
1 2 3 4 5 6
 41/52 anonim ***** válasza:
100%

Elég speciális tanulmányaim voltak/vannak. Szakmabeliektől is rengeteg pozitív megerősítést és támogatást kaptam az évek során


Minden évek során??? 20 vagy, érettségi után kimaradt egy éved, most kezdted a felsőoktatást...

2020. okt. 29. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/52 A kérdező kommentje:
Már gimnáziumban is szakmabeli tanáraim voltak, hiszen erre a szakra jártam.
2020. okt. 29. 11:57
 43/52 A kérdező kommentje:
Továbbá 6 éves korom óta ezzel foglalkozom.
2020. okt. 29. 12:02
 44/52 anonim ***** válasza:
50%
Most már igazan elárulhatnád, hogy tulajdonképpen milyen szakma ez, sztem sokan kíváncsiak...
2020. okt. 29. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/52 anonim ***** válasza:
60%
Szerintem még nem nőttél fel. Kamaszok szoktak ilyen terjengősen és dagályosan írni saját magukról. Nem nárcisztikus vagy, csak későn érő típus. Ennyi
2020. okt. 29. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/52 anonim ***** válasza:
66%

Jó, de mit tanulsz?

Minde ki erre kíváncsi, nem arra, hogy már 6 évesen is ezt csináltad.

Hátráltat meg lehúz anyukád?

Na engem lehúzott nevelőanyám, mikor ájulásig rugdosott iskola elött és egész nap fájt minde em, úgy kelett figyelnem órán. Meg amikor nem kaptam enni, és éhesen ültem végig az órákat. Meg mikor a tankönyveimet elvette any, hogy ne tudjak tanulni, meg egyeyt kapjak, mert nincs nálam a felszerelésem, csak, hogy legyen oka panasht tenni apámnál rám, hogy az is megverjen nadrágshíjnal.

Bárcsak így huztak volna le a szüleim, mint Téged anyukád...

2020. okt. 29. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/52 anonim ***** válasza:
78%
Nem feltétlenül nárcisztikus sz.zavar, de nem vagy teljesen százas. Aspergerre tippelnék én is, abból is az idegesítőbb fajta. Tök felesleges volt idehánynod ezt a litániát, semmi értelme az egésznek. Egyébként nyugodtan elmondhatod mi az a szakma.
2020. okt. 31. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/52 anonim ***** válasza:
42%
Várjatok, még most találja ki 😅
2020. okt. 31. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/52 anonim ***** válasza:
74%

Amiket leírsz arról, hogy gyerekként milyen voltál, illetve ami mindebből a családi hátteredről kikövetkeztethető, sajnos bőven eredményezhet narcisztikus felnőttet. Ezzel nem azt mondom, hogy tuti az vagy, hanem azt, hogy amiket felsorolsz, egyáltalán nem bizonyítják, hogy nem vagy az. A narcizmus pont egyfajta kompenzáció a gyerekkori érzelmi elhanyagolásra - aminek következményei a kisebbségi komplexus, önértékelési zavar - vagyis amiket leírsz magadról. Mivel a visszaigazolás nélkül felnövő gyereknek nincs kialakult önképe, narcisztikussá "fejlődve" a környezet ingerlésével próbálja kizsarolni a figyelmet, visszajelzéseket önnön kiválóságáról.

A végletekig részletezett saját magyarázatod a helyzetedről a sorok között pontosan leírja a valós helyzetet: nagyon nem volt egy fényes gyerekkorod. A szüleid valószínűleg keresztülnéztek rajtad, a saját problémáikkal voltak elfoglalva. Édesanyád valószínűleg gyerekkorodban sem tűrtőztette magát, hogy csípős nyelvével alaposan leszóljon. És ha ez felnőttként csak bosszant, gyerekkorban felnőttkorig ható sebeket ejt. Nem kaptál megfelelő visszajelzéseket vagy azok teljesen következetlenek voltak, megdicsértek a rosszért, leszidtak a jóért, emiatt fogalmad sem lehetett, hogyan tudnád elérni, hogy a szüleid odafigyeljenek rád, hogyan lehetnél nekik elég jó.

Ahogy itt ömlengősen, de rébuszokban írsz és csak utalásokkal jársz körül bizonyos "jelentős" részleteket, azt mutatják, hogy nem látsz rá a valós kapcsolatokra, következményekre. Valószínűleg ugyanis ez a bizonyos "törés" már a nem túl fényes gyerekkorod következménye.

Aki mögött szeretetteli, felkészült szülői háttér van, ahonnan megkapja a megfelelő biztonságot és visszajelzést, egy iskolai konfliktust már tud kezelni, az nem okoz brutális törést. Vagy pont az egészséges családi háttér miatt, ha jelent is egy nagyobb megrázkódtatást, azt gyorsan "kijavítja" a családi támogatás, a fiatal gyorsan visszanyeri önbizalmát, helyre tudja rakni az eseményt akkor is, ha az "elkövetője" egy tekintéllyel övezett személy. Ez nyilván nálad - ahol az édesanyád önjelölt prófétaként mond kőbe vésett ítéleteket rólad - nem áll fenn. Te simán beborulhattál emiatt, hiszen nincsenek meg az alapok.

Namost a probléma az, hogy Te ebből a "spirálból" nem nőttél ki. Ebből ugyanis csak úgy magától az ember nem nő ki. Vezetett önismereti munkával lehet ebből "kinőni", ami által rálátsz, hogy milyenek voltak a szüleid, milyen sérüléseket okozott a viselkedésük és hogyan tudod ezeket felnőttként kezelni, megváltoztatni a gyerekként tanult zsigeri reakcióidat. Ehhez kell egy külső nézőpont, egy profi pszichoterapeuta, akivel jól tudsz együttműködni, akár évekig. Az, hogy itt kereken közlöd, hogy te ilyen vagy meg olyan vagy, amolyan meg nem vagy, meg hogy anyád támogató, csak némiképp bántalmazó is, plusz amilyen részletességgel és nyelvi igényességgel fogalmazol, a legvilágosabban jelzi, hogy te eddig csak a saját agyalásoddal próbáltad megoldani az életedet átható súlyos problémákat. Lehet, hogy jártál esetleg terápiára, de nem látszik a hatása. Sajnos, ha az ember ennyire a fejében él (ami természetes reakció tanult embereknél, hogy az agyukba menekülnek az érzéseik elől), nehezebb hozzáférni az érzéseikhez, pedig a terápia az érzésekkel dolgozik és csakis ezeken keresztül lehet megoldani az életet.

Azt javaslom neked, hogy olvasd el a Mérgező szülők c. könyvet, ha még nem tetted. Rá fogsz jönni, hogy a személyiségvonásaid valójában csak a szüleid működésének következményei. Utána majd mondhatod azt anyádnak, hogy "csodálkozol, hogy narcisztikus vagyok, amikor te meg mérgező szülő vagy?" Persze ez eléggé primitív lenne. Ha ennél magasabb szinten próbálnád megoldani a problémád, akkor meg előszedsz némi alázatot azt illetően, hogy fogalmad sincs, ki vagy és némi nyitottságot aziránt, hogy megtudd azt pszichoterápia keretében.

2020. okt. 31. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/52 anonim ***** válasza:
37%
Utolsó, kéne egy Mérgező Önjelölt Amatőr Pszichológusok könyv is.. Az
2020. okt. 31. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!