Tényleg én lennék a bunkó, aki cserben hagyja anyámat?

Kicsit a helyzetről, 16 éves vagyok, de már most tervezem az elköltözésemet otthonról, főként anyám miatt, mivel konkrétan semmibe vesz, eltartani saját nagyrészt magamat tartom el (sokszor kb. heti 3-4szer saját pénzből vásásrolok, telefonszámlámat saját magamnak fizetem (sokszor már húgomnak is töltöttem a kártyájára), és a ruháimat), és úgy érzem, hogy azért ha most meg tudom oldani, akkor egyedül is el tudnám tartani magam.

Na de itt jött anyám, akinek a napokban megemlítettem (igazából veszekedtem vele és kicsúszott a számon), erre megkaptam, hogy neki ez a helyzet tökéletesen megfelel, és hogy mekkora bunkó vagyok, mert hogy én itthagynám őt, és hogy cserben hagyom, és majd ha meghal akkor gondokozzak el, meg igazából még sok mindent ehhez hasonló (ill. durvább) dolgokat kaptam meg, és kérdem én, hogy melyik félnek adtok igazat, vagy egyáltalán normális-e hogy már ezen gondolkodok?

A gyerekkoromat úgy éltem le, hogy csak magamra számíthattam, mert anyám mindig közölte velem, hogy én dolgom oldjam meg (persze sokszor az ő problémáit is nekem kellett megoldanom), ha meg nem úgy volt valami ahogy elképzelte akkor meg elvert. Kb 5 éve lelkiterrorban tart szóval sztem megérthető hogy miért akarok elköltözni, de azért gondoltam kiírom hátha én tévedek.

Mielőtt bárki írná, apám nem opcíó, a pénzt amiből eltartom magam azért megdolgozta (kb 3 éve dolgozom végig a nyaramimat), ja és nagy eséllyel haverommal költöznék össze majd (ő vidéken lakik és majd szeretne felköltözni, és így felesbe fizetve annyira talán nem lenne megterhelő).