Tényleg én lennék a bunkó, aki cserben hagyja anyámat?
Kicsit a helyzetről, 16 éves vagyok, de már most tervezem az elköltözésemet otthonról, főként anyám miatt, mivel konkrétan semmibe vesz, eltartani saját nagyrészt magamat tartom el (sokszor kb. heti 3-4szer saját pénzből vásásrolok, telefonszámlámat saját magamnak fizetem (sokszor már húgomnak is töltöttem a kártyájára), és a ruháimat), és úgy érzem, hogy azért ha most meg tudom oldani, akkor egyedül is el tudnám tartani magam.
Na de itt jött anyám, akinek a napokban megemlítettem (igazából veszekedtem vele és kicsúszott a számon), erre megkaptam, hogy neki ez a helyzet tökéletesen megfelel, és hogy mekkora bunkó vagyok, mert hogy én itthagynám őt, és hogy cserben hagyom, és majd ha meghal akkor gondokozzak el, meg igazából még sok mindent ehhez hasonló (ill. durvább) dolgokat kaptam meg, és kérdem én, hogy melyik félnek adtok igazat, vagy egyáltalán normális-e hogy már ezen gondolkodok?
A gyerekkoromat úgy éltem le, hogy csak magamra számíthattam, mert anyám mindig közölte velem, hogy én dolgom oldjam meg (persze sokszor az ő problémáit is nekem kellett megoldanom), ha meg nem úgy volt valami ahogy elképzelte akkor meg elvert. Kb 5 éve lelkiterrorban tart szóval sztem megérthető hogy miért akarok elköltözni, de azért gondoltam kiírom hátha én tévedek.
Mielőtt bárki írná, apám nem opcíó, a pénzt amiből eltartom magam azért megdolgozta (kb 3 éve dolgozom végig a nyaramimat), ja és nagy eséllyel haverommal költöznék össze majd (ő vidéken lakik és majd szeretne felköltözni, és így felesbe fizetve annyira talán nem lenne megterhelő).
Menj, ha van hozzá lehetőséged, pénzed és erőd.
Bár én is mentem volna!
Szerintem eléggé képben vagy, költözz ha azt látod jónak. De anyukáddal azért ne égess fel minden hidat, mert sosem lehet tudni, mikor szorulsz rá hogy segítsen, vagy ha tényeg történik valami és meghal, biztos bánnád hogy rosszban voltatok. Szóval menj és éld az életed, de azért néha beszélj vele.
Azt nem értem miért hagyod cserben anyádat ha elmész, hiszen elvileg ő tart el, nem? Vagy másra értette a cserben hagyást?
Örülj annak hogy te megteheted
Menj és vissza se nézz
Az én lányom ma bérelte ki első albérletét. Nemszeretem dolog, hogy elköltözik, de nem állok útjába. Olyannyira nem, hogy amíg ő délutános műszakban dolgozik, a tulaj beadta hozzánk a kulcsát. És ahogy megbeszéltük amit már összecsomagolt magának cuccát, átvittem neki. Vacak dolog, és nehéz nem azt mondani, hogy itthon maradsz, de ilyen az élet. Egyszer minden gyermek felnő.
Te is, ha úgy érzed, hogy készen állsz, menj, éld az életed. Csak egy van belőle.
Anyad mergezo szulo de viseld el amig egy szakmad nem lesz legalabb mert melo mellett nehez lesz tanulni. Igy legalabb a rezsit megsporolod meg a lakbert ami nagyon is sok.
Ne eld fel a penzed es a hugodnak is segits. Menmyi idos?
Jarsz suliba? Gyermekvedelem gondozasaban alltok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!