Hogy lehet feldolgozni, ha az embernek nincsenek szülei?

Az apám még gyerekkorunkban elhagyott minket, az anyámmal pedig mindig rossz kapcsolatom volt, ő az a tipikus lelki bántalmazó-világgyűlölő-nárcisztikus-dögöljön meg típus. Nem tartjuk a kapcsolatot egyáltalán egy ideje, mondjuk azelőtt se igazán beszéltünk.

Ez mindig nagy lelki teher volt számomra, sokat sírtam, voltak nehéz heteim emiatt, irigykedtem, főleg azokra, akiknek van anyukája.

Aztán megismerkedtem a férjemmel, a családja befogadott, a szülei olyanok számomra, mintha az én szüleim is lennének, főleg az anyukája, olyan igazi mindentmegbeszélős kapcsolatunk volt, főleg, mert az ő lánya kicsit nehèz termèszetű és sokszor bántotta anyósomat, cseszegette, csúnyán beszélt vele, nem mindig voltak egy hullámhosszon.

Nagyon várta, mikor lesz unokája tőlünk, mert a másik gyereke nem akart, sokat tervezgetett, mennyi mindent csinálunk majd együtt, ha kismama leszek, mennyire várja.

Aztán a lánya összejött egy fiúval és mégis baba született. Azóta kicsit eltávolodtunk anyóssal, hisz minden szabadidejét az unokájaval tölti.

Végül nemrég én is kismama lettem, és bàr érdeklődik, hogy vagyok, de nyilván az én terhességem és babám nem olyan központi téma nàla, mint a lányáé. Nem lelkesedik és kèszül annyira, gondolom a babát sem fogja annyira szeretni, mint a lányáét, igazából itt a gyakorin is sokszor olvastam, hogy az anyák a lányuk gyerekeit jobban szeretik, mint a fiukét.

A lényeg, hogy igazából rájöttem, milyen hülye vagyok, mert azt hittem, az anyósom lányaként szerethet és afféle anya-pótlékként tekintettem rá.

De tudom, hogy soha nem fog engem senki ennyire igazán szeretni, senkit nem fog ennyire érdekelni a gyerekem, senkinek nem számítok igazán. Mármint a fèrjemre, persze, de inkább arra gondolok, senkivel nem tudom olyan mélyen àtelni es megbeszélni az élményt,hogy én is anya leszek.

Mert nincs anyám, akit ez őszintén érdekeljen. Nagyon sokat szomorkodom emiatt egy ideje, sokat sírok is, ha eszembe jut, mennyire másabban várta anyósom a lánya gyermekének születését.

Úgy érzem, nem tudom igazán feldolgozni, hogy én senkinek nem vagyok ilyen fontos.