Hogy kezeled magadban a szülői zsarolást?
Mérgező környezetben nőttem fel, a mai napig áldom a napot, mikor volt erőm eljönni tőlük. 5 éve élek külön, eddig is a bűntudatomra játszottak, amiért elmentem otthonról, és nem cipelem tovább az ő terheiket és nem oldom meg a gondjaikat. De nemrég a testvérem is elköltözött otthonról, azóta anyám rákapcsolt.
1 órányira lakom tőlük, eleinte hetente hazajártam a bűntudat miatt, de folyamatosan csak bántottak. Gyomorgörcsöm van már attól is, ha megcsörren a telefon, nehogy beszélnem kelljen anyámmal. Folyton azt éreztetik velem, hogy semmirekellő vagyok és nem érek fel hozzájuk (pedig semmiben nem kiemelkedők, sőt mi a párommal sokkal sikeresebbek vagyunk). Apám meg a testvérem nem is érdeklődik felőlem, anyám meg csak zsarolni meg panaszkodni tud. Mintha én lennék az ő anyja, a világ összes gondját a nyakamba akasztaná. Szóval már csak havi egyszer járok haza, és arra is nehezen szánom rá magam.
Anyám pedig ezért érzelmileg zsarol. Unatkozik otthon, nem dolgozik, nincsenek élő családtagok rajtunk kívül, nincs hobbija, így nem tud magával mit kezdeni. Tehát engem meg a testvérem cseszeget.
Most már odáig jutott, hogy facebookon is bűntudatkeltő idézeteket osztogat meg az én oldalamon, nyilvánosan, hogy bűntudatot keltsen, amiért "hálátlan gyerek" vagyok és nem foglalkozom velük eleget.
Nagyon dühös vagyok, amiért ennyire satuba akarnak szorítani. Valójában ki nem állhatom őket és szabadulnék tőlük, de közben meg sakkban tartanak a bűntudattal. Pedig nem akarok velük többet találkozni, mint eddig, mert akárhányszor elmegyek hozzájuk, utána napokig rosszul érzem magam azoktól, amiket a fejemhez vágnak.
Akinek ilyen szülei vannak, az hogy rendezi le magában ezt? Hogy kezeljem az okozott bűntudatot és a dühömet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ugyan így voltam, míg otthon laktam. Csak szerencsére a húgommal tartom a kapcsolatot.
Annyi különbséggel, hogy anyum ki rakott, mert nem azt csináltam, ami neki jó lett volna. Most nem beszélünk mindjárt két hónapja és egyáltalán nem hiányzik a zsarolás és a folytonos gyomorgörcs. Az én anyámmal nem lehet beszélni, de gondolom a tiéddel sem. Próbáld megszűntetni a kapcsolatot vele, mert tönkre tesz lelkileg. Mióta nem kell tárgyalják vele, teljesen megváltozott az életem és pozitív irányban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!