Normális néha ez a viselkedés az édesanyámtól?

Egyre többet kérdezget olyan dolgokat tőlem, amik hát idegesítenek. Nem szoktam ezért lekiabálni meg durván reagálni, de azért néha kicsit már idegesen szoktam visszaválaszolni, hogy hagyjuk már, vagy semmi. De nem nagyon szokta megérteni. Legtöbbször azzal akaszt ki, hogy megkérdezi mit nézek, minden nap kb. ötször (én viszont nem szoktam), és egyszerűen nem bír vele békén hagyni. De van, hogy pl. ha fáradt vagyok suli után, és látja rajtam, megkérdezi ezerszer mi bajom, mondom semmi, fáradt vagyok (99%-ban tényleg csak a fáradtság a gondom), de nem száll le rólam. Most jelenleg meg még azon faggatózik, hogy hanyasra sikerülnek az évismétlő dolgozatok első része. A tanárok nem veszik tőlünk jegyre, sőt többen is mondták, hogy ne is készüljünk rá, így én bevallom, szorgalmasságom ellenére nem igazán írtam meg ezeket elsőre jól. De mivel nekem nem számít semmit, nem is akarok foglalkozni vele, majd a második részét az ismétlés után megírom jó jegyre. Mégis egyfolytába ezeken rugdalózik. Megkérdezi százszor, hogy hanyasra sikerült,vagy miért írtam meg ezt kettesre, és persze mondja, hogy csak kérdezem, mégis a hangsúly elég szemrehányó (ő is tanár). Eléggé kiakaszt vele. Kicsit már türelmetlenül mondom, hogy hagyjuk már, de akkor ő mindig megsértődik utána, velem nem beszélni, idegbeteg ember vagyok, és ilyenkor nagyon plafonon vagyok ettől a viselkedésétől. Lassan már nem is szeretek vele megbeszélni semmit, mert megkérem, hogy erről a részéről ne beszéljünk, de csak rákérdez. Pedig alapjáraton normális szülő, mindenbe segít, volt már, hogy bajból húzott ki, nem alkoholista, nem önimádó. De ez a faggatózása az őrületbe kerget lassan, és ha fáradt vagyok, vagy elfoglalt, akkor is zavar, és ő háborodik fel utána. Tanulás közben is megzavar, volt hogy egy nap alatt nagyon sokszor, hogy segítsek az öcsémnek matekban vagy angolban, amibe én magam se vagyok nagyon jó (mindig együtt tanul vele, ezért sokszor lényegében fölöslegesen idegesíti fel magát. Ez is viszont egyre nagyobb probléma, mert így az öcsém nem igazán tanulgat magától, mert mindig rá vár, és ezt már apa is szóvá tette nemegyszer). Amikor én szoktam néha megkérdezni fontos dologról, vagy fontosat akarok elmondani, sokszor ő se ér rá. Takarítás miatt is nagyon sokat kiabál, ha valamit elfelejtek, vagy fáradt vagyok hozzá, több napig haragszik érte. De több dolgot is elég későn csinált meg, amit én kértem, és ha néha már szóvá tettem, annyira lecseszett olyankor mindig, hogy azt már nem tudom igazságosnak tartani (volt mondjuk olyan, hogy igenis intézte csak nem látta, de a vitáig fajusálok az ő ,,hanyagsága'' miatt voltak, és még én voltam leszidva). Ez meg egy másik gondom, hogy elég sok fontos dolgot nem mondanak, mesélnek el. Egyre több kirándulást egy nappal vagy már éppen az indulás előtt tudok meg, és ő ezt természetesnek látja apával együtt. Meg alap dolgokat akár az életről nem mesélnek el, én pl. suliba szégyellem a barátaim előtt, hogy én nem tudom, hogy zajlik egy felvételi, egy nyelvvizsga, egy érettségi, vagy egy KRESZ-vizsga, mert nem mesélik el nekem a menetüket. Még azt is csak nemrég mesélték el, hogy egy nagy csoda volt, mikor megszülettem, mert anno az orvosok vérszegénység miatt nem tudták garantálni az életben maradásomat. Engem idegesít ez a tudatlanság, de nem is lehet beszélgetni erről velük, mert vagy nem érnek rá, vagy nagyon fáradtak. És egyre jobban frusztrál az, hogy hogy számíthatok a segítségükre az érettségi és az első pár egyetemi év alatt. Anya viszont mindig a legrosszabbkor kérdez rá arra, amire éppen kíváncsi. Ez valamennyire jogos érzés tőlem, vagy csak az önzőség beszél belőlem? Nyugodtan mondjátok meg nekem őszintén, hogy igen vagy nem, csak szeretném megérteni, hiába vagyok jótanuló. Köszönöm előre is mindenkinek, aki legalább elolvassa!

17/f