Mit tegyek? Anyám elhagyott, de most fel akarja venni velem a kapcsolatot?

Igazából nem tudom, hogy mit várok ettől a kérdéstől és majd a válaszoktól, valami tanácsot szeretnék.

17 éves lány vagyok. Nem voltam egészen 4 éves, amikor elhagyott engem. Nem tudom pontosan mikor volt, de én a 4. szülinapom 3 nappal előtti dátummal számolom (július 26-án van a szülinapom, és július 23-án tartottuk a negyedik szülinapom ünneplését, és igen, emlékszem rá, hogy akkor tartottuk. Sokkal korábban hagyott ott, hónapokkal azelőtt, de én onnantól számolom, mert akkor már biztos nem volt ott.) A szüleim házassága megromlott, anyám eleinte magával akart vinni, de aztán úgy döntött, hogy még sem. Úgy történt, mint a filmekben, csak nem "a boltba ment el tejért", hanem "a postára befizetni a csekkeket", aztán nem jött vissza. Azt hittük, hogy felköltözött Pestre, de aztán pár hét múlva kiderült, hogy csak a dombra költözött fel (nem szeretnék városnevet írni, de itt van a domb és a lent. Ő a dombon lakik, mi meg lent. Nem szoktunk sokszor találkozni, bár egy városban lakunk, de elég nagy város.)

Eddig háromszor futottunk össze, úgy, hogy "beszéltünk" is.

1. Amikor nyolc éves voltam, eljött az anyáknapi ünnepségre. Ott volt anyám, nagyanyám és apám is. Csak két virág volt nálam, odamentem a tanárnőmhöz, hogy most kinek adjam a virágot. Ő azt mondta, hogy adjam annak, akinek én szeretném, így hát odaadtam a nagyanyámnak és az apámnak, amire ő megsértődött.

2. Másodjára akkor találkoztunk és akkor beszéltünk, amikor már 12 éves voltam. Jött beiratni az öcsémet, és akkor tudtam meg, hogy van egy öcsém meg egy húgom is. (meg azóta született még egy gyereke, akiről még azt se tudom, hogy fiú-e vagy lány, mert nem írta, hogy mi, csak annyi, hogy megszületett a gyereke) (Ő odajárt, ahova én, de én hatodik után 6 osztályos gimibe mentem, és nem találkoztam vele, csak egyszer a húgommal)

3. 13 éves voltam, és város napon találkoztunk. Általános dolgokról beszélgettünk, hogy milyen a suli, hogy bírom a gimit.

Most fel akarja venni velem a kapcsolatot. Írt egy levelet, amit lefotózott, és átküldte Messengeren a nagybátyámnak, aki megmutatta. Az állt benne, hogy meg akarnak ismerni a gyerekei, és velem szeretné tartani a kapcsolatot. De én semmit nem tudok most, hogy mi legyen. Ez most kedden volt, azóta ezen kattogok, és ez a tanulásra is kihatással van (kövezzetek meg, most fogok kapni egy 1-est, mert a földrajz tanár iratott velünk már most, második héten, és hiába ültem le tanulni, nem ragadt meg, olyan szinten ezen kattogok)

Valamilyen szinten félek is, meg nem is. Mégis miről tudnánk beszélgetni? Amikor az életem legfontosabb szakaszaiból kimaradt? Kamaszkor, első iskolás napom, első menstruáció, anya-lánya beszélgetések... ezekből ő mind kimaradt. Meg most hogy mutatkoznék be a gyerekeinek? "Sziasztok! Én vagyok a nagytesótok!"? Nem tudom. Amúgy úgy igazán nagy mély nyomokat nem hagyott bennem, hogy ő nem volt jelen, csak rettentő szr érzés volt, hogy nem volt ott. Például amikor anyák napja volt, első osztályos voltam, és mondták, hogy anyukánk szemébe kell nézni, amikor neki mondjuk a verset. És én a padlót néztem, amikor mondtam, mert apám akkori élettársa és a nagymamám volt csak ott. És az előadás után jól leszidott az osztályfónököm, hogy miért a padlót néztem, és neki rohadt kínos volt, hogy semmit nem lehetett abból hallani, amit én beszéltem, mert az orrom alatt motyogtam. Aztán mondtam, hogy nem jött el anyukám, és nem tudtam kinek a szemébe nézni. Erre lesajnálóan nézett rám az osztályfőnök. Ez maradt meg rossz emlékként, egyébként más nem nagyon.

3.