Miért asszociálnak az emberek arra, hogy mindig az idősebb illetve a lány testvérnek kell a többiekről gondoskodnia?

Erdekes ilyet olvasni, mert en mikor megbeszeltem a szuleimmel, hogy nem szeretnek gyereket miattauk, meg a csaladom miatt, kinevettek, hogy ilyen nincs..

Marmint, hogy annyit vigyaztam a csaladban a gyerekekre, de ugy kb. mindig nekem szoltak, barmi volt, es nem par orakat kellett veluk lennem, hugaimra is rengeteget vigyaztam.

anyumnak uj parja lett, vallaltak egy kozos babat is, o mar egy eves, elvarjak, hogy vigyazzak ra, velem legyen..de hat ennyi idosen minek vallaltak be, ha nincs hozza turelmuk, kapacitasuk..duhito helyzet, de mar rosszul vagyok a gyerekektol, annyira megcsomorlottem toluk, hogy mar sajatot nem is szeretnek, egy eletre kibabaztam magam.

Hogy ne jarj teljesen igy, allj ki magadert, legyel "onzobb" te is, ha a tobbi tesod megtehetik, oldjak meg ok, ne neked kelljen ezen agyalnod, az o gyerekekuk, az meg rendben van, hogy be-be segitgetsz neha, de ez ne legyen mar egy allando allapot, kezdd el elni a sajat eleted, mert lemaradsz rola..

Tudod már eleve a hugit nem kellene istápolni. Az ő dolguk, nem a tiéd. Neked most élni kellene és megtanulni kibontani a szárnyaidat.

A gyereket ők vállalták,nem te.

Érdekesek az egyes szülők közötti végletek.

Nekem van egy fél évvel fiatalabb mostoha húgom, és egy 11 évvel fiatalabb közös féltestvérünk (ő fiú). Anno nagyon vártuk, hogy megszülessen, majd mi leszünk a gondoskodó nővérei, pelenkázzuk, fürdetjük, enni adunk neki, később megyünk érte az oviba-suliba.

Apám sokat dolgozott, a nevelőanyám meg kb azt se engedte, hogy ránézzünk, nemhogy bármibe segítsünk. Gyakorlatilag tényleg csak kívülről szemlélhettük, hogy a kicsi fürdik, eszik, pelenkázzák stb. Amikor intézménybe került mi már 14 évesek voltunk, soha nem hozhattuk el egyedül, nem vihettük ki a játszótérre, de még a saját kertünkbe sem felügyelet nélkül. (Óvoda két utcára volt a házunktól kertvárosi környezetben). Később az általános iskolából - ami szintén két utca - már el-el hozhattuk ha akartuk, ugyan addigra mi már nagykorúak voltunk, de olyannyira távoli lett a viszonyunk, hogy max akkor vártuk őt meg ha mi is úgy értünk haza, hogy ő is éppen kiessen az iskolából, de külön nem sétáltunk vissza miatta. Olyan 8-9 éves korától kezdték meg engedni, hogy akár buszra is szállhasson velünk, akkor el-el vittük egy moziba vagy állatkertbe, de most, hogy mi már 28 évesek vagyunk ő pedig lassacskán nagykorú lesz, nincs túl nagy kötődés közöttünk.

Ő sem keres minket, mi sem őt, ünnepekkor találkozunk, de nem csinálunk tesós programokat, ez valamelyest betudható a nagy korkülönbségnek és annak is hogy ő fiú mi meg nem, bár amikor én voltam 17 és az akkori kamaszkori párom szintén 17, az ő nővére meg 30 körül, akkor ő tök sokat volt velünk, csináltunk közös programokat, mindig kereste a páromat stb. Köztünk ilyen kapcsolat soha nem lesz.

Egyik véglet sem jó.

Én is így voltam kihasználva, de a szüleim nem ismerik el a mai napig, hogy túlzás volt rám aggatni mindkét kisebb testvéremet. Ők nem értik a problémát, hát ha van nagytesó, akkor az meg tudja oldani. Viszont nálunk az idősgondozás mint probléma fel sem merül, az én szüleim visszautasítják, hogy bármelyik gyereküknek terhet jelentsenek, ők időskorukra tesznek félre, és ha úgy van, akkor otthonba szeretnének menni. Még csak kora hatvanasok, és dolgoznak mindketten, de ezt már régebben megmondták.

Sokáig én sem akartam gyereket, mert annyira elegem volt. Most várom az elsőt 36 évesen. Eljött az ideje! Viszont annyi előnyöm van, hogy semmi meglepetést nem fog okozni, csak a szülés meg a szoptatás, minden mást csináltam én is már, pelenkázás, éjszakázás, hisztikezelés, minden volt. Neked is ez az előnyöd lesz, ha gyereked vállalsz. És nem lehet majd eladni neked a babagiccset, mert pontosan fogod tudni, hogy nem csupa habos ágyneműben kacagás lesz.

Ez sajnos egy nagyon gyakori jelenség, egyes társadalmakban jobban és szembetűnőbben jelen van, mint másokban, amikor főképp a legidősebb lánytestvérnek kell ellátnia a szülői szerepet, plusz a háztartást valamilyen mértékben vezetnie, még akkor is, ha vannak jóval idősebb fiútestvérei is. Parentifikációnak hívják, a szociálpszichológiában eléggé kutatott jelenség. Nehéz kilépnie ebből a helyzetből a gyereknek, hiszen még mindig gyerek és függ a szüleitől, plusz amikor éveken át így nevelnek fel valakit, és elnyomják minden "lázadásra" tett kísérletét, egy idő után már nem is próbálkozik, bebeszélheti magának, hogy ez így van jól, vagy mint a kérdező, tűrheti és tűrheti a helyzetet, amíg egyszer magától megszűnik, mert pl. párjával elköltöznek messzire. Nagyon nagy tudatosság, önbizalom kell ahhoz, hogy az ilyesfajta problémákat asszertívan megoldjuk, hogy ne legyen csúnya vége.

Én azt javasolnám, hogy próbálj utánaolvasni az asszertív kommunikációnak, hogy felnőtt-felnőtt módjára tudjátok megbeszélni a dolgokat. Esetleg egy szakember, pszichológus, akár coach támogatását kérni ebben rövidtávon, hiszen a szülők sok ember számára azok a személyek, akik 2 perc alatt kihúzzák a gyufát, és akkor mehet a kukába az a beszélgetés is. De persze, ha nem telik rá, a neten ingyen is rengeteg hasznos anyag és gyakorlat fellelhető :) ajánlom a témában Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvét, segít fülen csípni, hogy egy beszélgetés mikor csúszik át felnőtt-felnőttből valami mássá, és hogyan lehet visszahozni.