Miért gondolja mindenki úgy hogy apukának válás után ugyanúgy ki kell vennie a gyerek kiadásaiból a részét?
Attól,hogy a szülők elváltak és nem tudnak rendesen megegyezni pl a láthatásban sem,az a gyereket miért kell,hogy érintse?
Ennie,öltözködnie ugyanúgy kell. Ezt a szülők ketten oldják meg,ha nem sikerül akkor bíróság által.
Illetve én azért itt mind a két felet meghallgatnám,lehet van valami ami miatt ennyire szigorú a láthatással az anyuka.
Én pl elvárom hogy a volt férjem kivegye a részét a kiadásokból. Nem is értem ez miért kell hogy problémát okozzon? A gyerek attól közös,tőlem vált el nem a gyerekétől. Ha megteheti igenis tegyen meg mindent a kicsiért.
Az elvitellel nekem is vannak gondok és nem is engedem el vele. Bármikor beszélhetnek telefonon,illetve nálam láthatja is ha szeretné de el nem viheti.
Nem azért mert gonosz vagyok hanem mert van a gyereknek egy betegsége amit apuka nem szeretne megtanulni kezelni. Ha nem tudja mit kell tennie adott helyzetben az a gyerek életébe kerülhet. Míg kisebb volt és nem volt beteg akkor meg kb nem is figyelt rá,anyósom volt vele mindig a láthatáskor. De ő ezt nem látja be szerinte mindent jól csinál.
Ezért mondom,hogy anyukát is meg kell hallgatni.
Azért, mert az ő gyereke!
Nehogy már apuka idegen sunákkal lallalázzon wellnesshétvégéken tízezrekért, míg anyuka meg egymaga fizeti a gyerek(ek) beiskolázását (aktuális téma) nem kis összegért.
És ilyenek.
Igen, két társkereső randis vacsora helyett vigyen a gyerekének teszem fel 1 pár cipőt, vagy 1 karton tejet, satöbbi, amire szükség van.
Nagyon jókat írtak az előző hozzászólók, csak kiegészíteném.
A láthatás és a tartásdíj az két külön fogalom, egymástól függetlenek. Ha az apa egy fillért nem fizet gyerektartást is joga van kapcsolattartásra a gyerekkel, és ha egyáltalán nem látogatja, nem érdeklődik felőle, akkor is köteles havonta a megítélt összeget kifizetni. Ha nincs láthatás, azért az anyát büntetik meg súlyosan (illetve azt, akinél elhelyezésre került a gyerek), a tartásdíj miatt meg az apát, de kamatostul.
A játszmázás az minden irányban undorító. Láthatással szivatni az apát ugyanolyan gerinctelen, mint havi tizenezret odadobni "elegendő" tartásdíjként egy gyerekre. A havi 2 nap pont annyira elég kötődni, meg közös élményeket kialakítani, amennyire mondjuk 15 ezer ft elég egy gyerekre egy hónapban.
Normális helyeken nem így megy a kapcsolattartás. Normális helyeken a szülők megegyeznek, megbeszélik, senki nem "tiltja el" a másikat a saját gyerekétől. Normális helyeken nincs kőbe vésve a tartásdíj, mert felfogják, hogy egy tanévkezdés, egy nyaralás, egy iskolaváltás, stb mind plusz költséggel járhat, és ahogy a közös háztartásban is együtt fizettek a szülők, jobb helyeken erre törekszenek ezután is. De anya se rohan a végrehajtóhoz, ha egy-két hónapig apa valami oknál fogva nem tud annyit fizetni, viszont igyekszik megoldani. Jobb helyeken, ahol továbbra is a gyerek a fontos, ott így megy ez. Máshol meg azt nézik, ki hol tud keresztbe tenni az exnek, közben pedig nem az ex sérül leginkább, hanem a közös gyerek. Mert nem a válás a tragikus, azt lehet normálisan csinálni. Az elvált szülök gyereke a játszmába megy tönkre, amit a szülei játszanak egymás ellen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!