Milyen családokban szokás elvenni a gyerek ajándékba vagy (diák)munkáért kapott pénzéből, vagy a külön élő, független, felnőtt gyerek fizetésből lenyúlni?

Egyet értek veled, kérdező!

Tapasztalataim szerint, már nem ma volt ez. Nagyon nagyon régen. A szüleim nem voltak ilyenek hozzám, hanem csak miután váltak a kapuzárási pánikuk idején. Az anyám 10 évig tudomást sem vett rólam. Az apám kezdett el így viselkedni, hogy nem adott se ételre, se semmire pénzt, ha dolgoztam akkor meg pláne nem. Hajnalok hajnalán jártam iskolába és este értem haza. Háztartást vezettem, tanultam. Hétvégére azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, dolgozni nem sok erőm maradt. Ő meg hetekig nem volt itthon mert dolgozott és a barátnőjéhez járt haza. Szimplán nem volt már rám szükség. Az ilyen bullshit szövegek, hogy megtanultam beosztani stb. Szerintem a lelkiismeretük megnyugtatására szolgál.

Tőlem azért vették el fiatalon pénzt,(úgy az ajandékba kapottat mint 17 éves koromig a megdolgozottat) mert nem értékelték, ahogy én akartam azt felhasználni.

Mondjuk én lehet 10 évesen új legót vettem volna vagy 16 évesen moziba mentem volna haverokkal/barátnővel.

De ők mondjuk úgy találták hasznosabbnak, hogy belerakják a közös családi nyaralásba vagy egy új közös TV-be.

Segítő szándék vezérelte őket, de nem hagyták hogy tanulhassak gazdálkodni és okosan felhasználni a pénzt.

Sőt, lehet nevetséges, de máig gyorsan szórom sajnos, mert félek hogy eltűnik, mint ahogy jóvoltukból is néha csak úgy ^eltűnt^.

Nálunk van egy egyesség a gyerekekkel.

Amit megkeresnek, azt arra költik, amire szeretnék. Un felesleges luxust finanszírozzák maguknak, mi adjuk a többit. Egy, amit kikötöttünk, hogy alkohol és dohányzás amit tuti nem finanszírozunk, ergo annyival kevesebbet költünk ruhára cipőre nekik.

Viszont "cserébe" tanulniuk kell rendesen, és itthon ketten segítsenek be a házimunkába(az uzsi maradványát pakolják el, esetleg, ha tudnak dobják össze a makarónnit vacsira, fogják meg a seprűt ha kell, legalább a saját sennyesük mossák ki, ne rám várjon vele).

Apám még akkor is hazaadta a fizetése nagy részét az anyjának, amikor a nővérem már úton volt (24 éves volt akkor). Szerintem ez beteg. Nagyanyám ezért nem fogadta el Anyámat soha, mert elvitte otthonról az aranytojást tojó tyúkot.

Engem addig tartottak, amíg meg nem kaptam az első rendes (felnőtt) fizetésemet, de ez így volt megbeszélve mindig is. Nyári melóra azért küldött el mindig Anyám, hogy "nézd meg, Kislányom, miért tanulsz, ne kelljen egész életedben bármit elvállalnod." Senkinek nem jutott eszébe, hogy elkérjék a fizetésem. Ragaszkodtak hozzá, hogy legyen diplomám és ezért cserébe addig fizették a lakhatásom, a kajám (még egy kevéske zsebpénzt is kaptam), míg nem helyezkedtem el a szakmámban. Nyilván mindent elkövettem, hogy ez a lehető leghamarabb megvalósuljon, nem éltem vissza a helyzettel.

Ennek kellene az alapnak lenni.

Sok szülő gondolja úgy, hogy a gyerek tartozik neki, mert etette, ruházta, nevelte, gondoskodott róla (ami a törvény szerint kötelessége!). Na nehogy már az legyen a kiindulópont, hogy hálás lehet a gyerek, mert nem lett "kidobva".

Én mindig is úgy gondoltam, hogy tartozni bármivel (pénz, szívesség) csak "kérés" után lehet. És mivel egyetlen ember se kéri az életét, így csupán emiatt nem keletkezhet tartozás.

Amúgy meg rohadtul elrontották a nevelést azok a szülők, akiknek érzelmi zsarolás kell ahhoz, hogy a gyerek segítsen rajtuk, ha baj van.