Hogyan "engedjem" el a anyámat?
A lényeg tömören: az anyám sajnos egy energiavámpír, s a rosszabbik "fajtából".
Rengeteg problémám volt vele. Első körben az, hogy mártírnak állítja be magát. Nem képes felelősséget vállalni a döntéseiért, és ha valamit elront, akkor sajnáltatja magát. Kisgyerekkoromtól kezdve ez van, és sajnos érzem, hogy konkrétan az idegrendszerem már kezdi "feladni" a küzdelmet.
A legnagyobb problémám az, hogy tudom nem rosszindulatú, viszont él a saját világában, ahol az ő problémái a legnagyobbak, s mindenkinek sokkal, de sokkal könnyebb, mint neki. Nem tudok vele beszélgetni, mert állandóan megy a panasz, s amikor valamivel kapcsolatban mondanék valamit, amit nem pozitív, akkor rögtön jön a "én mit mondjak?" kezdetű "nekem rosszabb" mondatkör.
Apám ivott, de nem volt alkoholista. Állandóan veszekedtek, sokszor verekedésig is fajult a dolog. Örültem mikor végre szétmentek, erre a mostani élettársa rosszabb. Ez ténylegesen alkoholista, sokszor szétver mindent, és mellette nem lehet vele bírni.
Sokáig éltem otthon, majd megelégelve tavaly felköltöztem az egyik ismerősömhöz a fővárosba. Az életem nagyban megváltozott: sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, sokkal több türelmem van, és ami a legfontosabb, hogy nem alszok át napokat, nem kell 12-14 órákat aludnom, hogy kialudva ébredjek. Ezt meg is mondtam neki, hogy érdekes, hogy mennyire megváltozott az életem, amit a nyugalom adott.
Az első lépés az volt, hogy elismertem, hogy az anyámmal komoly probléma van. A második az volt, hogy elfogadtam nekem is van egy életem, amit élni szeretnék, és nem azt szeretném, hogy arról szóljon az életem, hogy az anyámnak épp milyen problémája van. A telefonhívások állandóan panaszkodásról szólnak, hogy ő neki milyen rossz, mennyit veszekszik a jelenlegi élettársával. A munkahelyéről kiesett betegség miatt. Egyszer védi az élettársát, mert idegileg ő hogy ki van, máskor meg fikázza.
Múltkor este hívott, hogy berúgott, és nem mer hazamenni. Eldurrant az agyam, kértem egy szabadnapot, és este azonnal hazamentem, ahol elkaptam az élettársát, majd megvertem, és helyreraktam, hogy ebből nekem mennyire elegem van. Akkor anyámat is helyreraktam, hogy ennek nem erről kellene szólnia, és neki kell talpra állnia, neki kell megvédenie magát. Mert mi lesz legközelebb?? Megint telefonál és majd vonatozok másfél órát, hogy megverjem megint az élettársát, akit ha rosszul ütök meg még én fogom megszívni?
Tudom nagyon jól, hogy jól tettem, amit tettem. Hogy elköltöztem otthonról, igyekszem élni az életem, és igyekszem az anyámat kicsit távol tartani, hogy ne húzzon le magával, de teljesen nem tudom elengedni ezt a dolgot.
Idegesít, hogy nincs megoldás. Ha megszakítom a kapcsolatot vele végleg, akkor lelkiismeretfurdalásom lesz. Ha minden szavát lesem, és segít neki mindenben, akkor idegileg és anyagilag tönkremegyek. Ha pedig hazaköltözök "rendet tenni", akkor az életemnek tulajdonképpen annyi, mert hiába megyeszékhelyen laktam munkalehetőség nincs. Ráadásul a járvány mégjobban hazavágta a lehetőséget.
válasza:"Milyen erős fiú " helyreraktam az élettársát majd megvertem" fel lehetne jelenteni téged te erőszakos állat remélem büszke vagy magadra"
Igen, büszke vagyok magamra. És tudod miért? Mert anyám csak úgy tudott megszabadulni az apámtól, hogy konkrétan lecserélte. Lecserélte egy olyanra, aki iszik, berúgik, majd pedig szétveri az egész házat. Tudta nagyon jól, hogy megteheti, mert anyám nem bír vele, én pedig nem avatkoztam bele. Három évig tűrtem azt, hogy gyomorideggel nyitottam meg a kaput, mert nem tudtam mi lesz, s mi vár otthon. Rengetegszer kapaszkodtam a munkahelyemen polcokba, mert szédültem, mert napokig nem aludtam, vagy csak pár órát, mert ideges voltam.
Nagyon "jó" érzés volt, amikor egy szabadnapom volt, ami jól telt, majd este anyám felhívott, hogy fél hazamenni, mert az élettársa berúgott, és felhívta, és azzal fenyegette, hogy megöli. Engem amikor felhívott, akkor pedig csak beleliheget.
Szerinted mi lett volna a megoldás? Elbeszélgetés egy olyannal, akivel nem lehet beszélni. Berúgik, játsza az eszét, és szétver mindent?
"Anyád élettársa helyében feljelentettelek volna testi sértés miatt. Erőszakos vagy kérdező ez világos, téged kellene gyógyszeres kezelés alá vetni és nem az anyádat. Persze a világ őrült és nem a maga őrült."
Nem vagyok agresszív, hanem évek óta tűrtem ezt, és a jelenlegi élettársával elszabadult a pokol. Akármilyen volt az apám, az nem verte szét a házat.
Engem nem kell gyógyszeres kezelés alá vetni, mert hazamentem "rendet tenni". De gondolom azzal minden oké, hogy valaki berúg, szétver mindent otthon. Arról nem is beszélve, hogy tudja nem bír ilyenkor magával, másnap nem is emlékszik. Amikor meg anyám mesélte, hogy azért van monoklija, mert megütötte, meg folytogatta, azzal pedig minden rendben van, ugye?
...és akkor jöjjenek a normális válaszolók:
9-es:
Köszönöm. Megfogtad a lényeget, amire gondoltam. Azt, hogy nem áldozhatom fel magam, mert én még fiatal vagyok, és nem azért születtem, hogy elfogadjam azt, hogy ha anyám hoz egy döntést, annak én viselem a negatív következményeit.
Már mondtam neki, hogy neki kell megvédenie magát, és nem a hátam mögé bújnia, és panaszkodnia. Már eljutottam értelmileg arra a szintre, hogy ez az ő döntése volt, tudta mit vállal, figyelmeztettem milyen ember mellett kötött ki, és valljuk be: megérdemli, amit kap, és meg kellene ennie, amit főzött magának. Azonban érzelmileg még mindig ott tartok, hogy egy telefonhívás elég, hogy felkapjam a vizet, és egész nap ideges legyek. Este pedig sokszor nem tudok aludni, mert azon kattog az agyam, hogy hogyan tudnék segíteni neki. Pedig tudom, hogy sokszor érzelmileg zsarol, mártírkodik, nem ismeri be a hibáit.
11-es:
Már jeleztem neki, hogy ez az ő problémája, engem ne fárasszon vele, mert felidegesít. Nekem is megvannak a problémáim, de úgy érzem sokszor, hogy valahol azt gondolja nekem milyen jó. Mikor otthon laktam, akkor többször tette a megjegyzést, mert neki mit kell eltűrnie, és nekem van saját szobám. Sokra mentem vele, ha felcseszte az agyamat, vagy hallgathattam a veszekedést. Most azt gondolja azért, mert elköltöztem, és majdnem kétszáz kilóméterre élek tőle a fővárosban nekem milyen jó.
Amikor hazautaztam ki is fizetettem vele a vonatjegy árát, és közöltem, hogy most már átlépett egy határt, hogy nekem műszakot kellett cserélnem, és hat napot kellett egyben dolgoznom azért, hogy lemenjek és rendet tegyek.
Persze azt is elmondtam neki, hogy ha rosszul ütöttem volna meg, vagy maradandó sérülést okoztam volna, akkor még én ütöttem volna meg a bokámat. Másnap beszélt az élettársa anyjával, aki ráadásul gratulált nekem, és közölte, hogy ha megyek haza verjem meg még egyszer a fiát, mert megérdemli. Persze ezt nem tettem meg.
Sokszor úgy érzem, mintha tényleg ez lenne az életcélja, hogy panaszkodik, és sajnáltatja magát. Olyan, mint egy dráma. Ha nincs dráma, nem tud önmaga lenni.
Amikor felköltöztem hetente egyszer felhívtam, és akkor is úgy, hogy elmentem sétálni, hogyha felcseszi az agyamat letudjak nyugodni. Amikor jött a járvány, akkor két-három naponta felhívtam, mert kereskedelemben dolgozok, ráadásul a fővárosban, ami elvileg "gócpont", hogy ne azon aggódjon, hogy biztos azért nem hívom, mert elkaptam, és meghaltam. Azóta próbálom a telefonhívásokat ritkítani, de fokozatosan. Ha már három napig nem írok, nem telefonálok az első megjegyzése, ha hívom, hogy "hol vagy elveszve".
válasza:9-es vagyok. Ajánlok neked két könyvet, olvasd el őket, rengeteget fognak segíteni neked, ha megfogadod a tanácsokat, amiket írnak megküzdési stratégiaként: Susan Forward: Mérgező szülők és ugyanettől a szerzőtől: Érzelmi zsarolás
Segítenek benne, hogy ha anyukád megint elkezdi nyomkodni a fájó pontjaid, akkor egyszerűen nem veszed már fel, ha elkezd zsarolni, azonnal átlátsz rajta és olyan válaszokat adsz neki, ami után nem fogja tudni folytatni. Egyszóval: megtanulod megvédeni a lelkedet és jelenleg most ez a legfontosabb.
Írták, hogy agresszív állat vagy, mert erőszakot alkalmaztál. Nehogy felvedd ezeket! Jól tetted, van, aki másból nem ért. Én megnézném, hogy milyen kedvesen beszélgetnek el egy alkoholista mocsokkal, miután az egyik szerettüket megfenyegeti/megüti. Apám is csak addig verte Anyámat, amíg nem tették helyre a barátaim (nekem, akkor 16 éves lányként esélyem se volt erre). Azt mondták neki, miután végeztek, hogy ha még egyszer kezet emel ránk, többé nem fog tudni fogni a kezével. Soha többé nem ütötte meg egyikünket se, pedig előtte ez rendszeres volt.
Évekig kértük, könyörögtünk (szó szerint!) neki szépen/csúnyán/akárhogyan. Mondhattunk neki bármit, nem használt, max ideig-óráig. Az irányában alkalmazott erőszak azonban megtanította neki, hogy nem ő a legerősebb, nem tehet meg bármit következmények nélkül. Soha nem bántam meg, hogy akkor segítséget kértem nálam erősebbektől.
válasza:Teljesen igazad van.
"Jól tetted, van, aki másból nem ért."
De ilyet mondani a XXI. században öngyilkosság. Pedig az igazság itt van.
Kedves 14-es!
Nem vettem fel, mert van már annyi önbizalmam, hogy ha tudom, hogy igazam van, akkor kiállok mellette, vagy ha nem tudom, akkor elengedem, de nem rágom magam rajta, mert más nem érti.
Anyám élettársa pedig ilyen: nem lehet vele beszélni, próbáltam többször is, nem ment. Ő ebből ért. Ugyanúgy, mint apám. Őt nem vertem meg, csak egyszer betelt a pohár, és beígértem neki. Utána soha nem fenyegetett. Ez az embertípus csak ebből ért, sajnos.
válasza:Erre azt tudom mondani, hogy aki nyavajog, de nem változtat, annak még nem fáj elégge.
Az én anyám ugyanezt csinálta: jajj, Feri szétvert mindent, cuccolok hozzád. Kibékültünk. Feri engem is megvert, cuccolok. Kibékültünk. Feri megint megvert, adj kérlek pénzt albi kaucióra. Kibékültünk. Milyen pénz? Édes kicsikém, a Feri összevert, a cuccomért is félek odamenni, ugy befogadsz? Kibékültünk. Feri késsel fenyegetett, most aztán tenyleg örökre vége. Egy hétig.
Én itt tettem rá pontot. Egy januári estén utoljára vittem vissza a féreghez. Megmondtam neki is, ha belép azon az ajtón, többet nem segítek neki. Bement. Mindenkinek azt mondom, hogy az anyám halott. Számomra az is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!