Hogyan "engedjem" el a anyámat?

A lényeg tömören: az anyám sajnos egy energiavámpír, s a rosszabbik "fajtából".

Rengeteg problémám volt vele. Első körben az, hogy mártírnak állítja be magát. Nem képes felelősséget vállalni a döntéseiért, és ha valamit elront, akkor sajnáltatja magát. Kisgyerekkoromtól kezdve ez van, és sajnos érzem, hogy konkrétan az idegrendszerem már kezdi "feladni" a küzdelmet.

A legnagyobb problémám az, hogy tudom nem rosszindulatú, viszont él a saját világában, ahol az ő problémái a legnagyobbak, s mindenkinek sokkal, de sokkal könnyebb, mint neki. Nem tudok vele beszélgetni, mert állandóan megy a panasz, s amikor valamivel kapcsolatban mondanék valamit, amit nem pozitív, akkor rögtön jön a "én mit mondjak?" kezdetű "nekem rosszabb" mondatkör.

Apám ivott, de nem volt alkoholista. Állandóan veszekedtek, sokszor verekedésig is fajult a dolog. Örültem mikor végre szétmentek, erre a mostani élettársa rosszabb. Ez ténylegesen alkoholista, sokszor szétver mindent, és mellette nem lehet vele bírni.

Sokáig éltem otthon, majd megelégelve tavaly felköltöztem az egyik ismerősömhöz a fővárosba. Az életem nagyban megváltozott: sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, sokkal több türelmem van, és ami a legfontosabb, hogy nem alszok át napokat, nem kell 12-14 órákat aludnom, hogy kialudva ébredjek. Ezt meg is mondtam neki, hogy érdekes, hogy mennyire megváltozott az életem, amit a nyugalom adott.

Az első lépés az volt, hogy elismertem, hogy az anyámmal komoly probléma van. A második az volt, hogy elfogadtam nekem is van egy életem, amit élni szeretnék, és nem azt szeretném, hogy arról szóljon az életem, hogy az anyámnak épp milyen problémája van. A telefonhívások állandóan panaszkodásról szólnak, hogy ő neki milyen rossz, mennyit veszekszik a jelenlegi élettársával. A munkahelyéről kiesett betegség miatt. Egyszer védi az élettársát, mert idegileg ő hogy ki van, máskor meg fikázza.

Múltkor este hívott, hogy berúgott, és nem mer hazamenni. Eldurrant az agyam, kértem egy szabadnapot, és este azonnal hazamentem, ahol elkaptam az élettársát, majd megvertem, és helyreraktam, hogy ebből nekem mennyire elegem van. Akkor anyámat is helyreraktam, hogy ennek nem erről kellene szólnia, és neki kell talpra állnia, neki kell megvédenie magát. Mert mi lesz legközelebb?? Megint telefonál és majd vonatozok másfél órát, hogy megverjem megint az élettársát, akit ha rosszul ütök meg még én fogom megszívni?

Tudom nagyon jól, hogy jól tettem, amit tettem. Hogy elköltöztem otthonról, igyekszem élni az életem, és igyekszem az anyámat kicsit távol tartani, hogy ne húzzon le magával, de teljesen nem tudom elengedni ezt a dolgot.

Idegesít, hogy nincs megoldás. Ha megszakítom a kapcsolatot vele végleg, akkor lelkiismeretfurdalásom lesz. Ha minden szavát lesem, és segít neki mindenben, akkor idegileg és anyagilag tönkremegyek. Ha pedig hazaköltözök "rendet tenni", akkor az életemnek tulajdonképpen annyi, mert hiába megyeszékhelyen laktam munkalehetőség nincs. Ráadásul a járvány mégjobban hazavágta a lehetőséget.