Szeretem a szüleimet, de nem igénylem velük sem a találkozást, sem a rendszeres telefonálást. Más is van így? bővebben

Szia!

Én fiatalabb vagyok nálad, de amit itthon látok/hallok, az az, hogy apám szülei naponta többször is mindig telefonálnak/mi hívjuk őket. Ők erre tartanak igényt, de szerintem ez kicsit sok. Ha a szüleidet nem zavarja, nem érzik úgy, hogy nem szereted már őket, akkor nem baj, ha kevesebbet keresed őket. Hidd el, szerintem nem te vagy az egyetlen, aki így gondolkodik. Én is szeretem a szüleimet, de a legtöbb esetben a hátam közepére nem hiányzik, hogy hozzámszóljanak, beszélgessek velük(tisztelem és szeretem őket, de így érzek).

Csak nehogy később megbánd,amikor hívnád csak már nem tudod ...

Szerintem annyit megérdemel egy anya (aki normális,szereti a gyerekét) hogy heti egyszer megkérdezed,hogy mi újság... igazán nem nagy dolog és boldoggá tennéd Anyudat

Én se hívtam sokat őket miután elköltöztem. (25km-re) és haza se jártam hetente, csak 3-4hetente. Nálunk ez így teljesen jó volt.

Mióta 1200km-re költöztem és lett egy fiam is, azóta chatelünk picit, meg hívom őket kB hetente. De lehet az agyukra megyek igazából...

Én se szeretek velük "lógni", de alighanem én nem azért, amiért te.

Ha látogatóba megyünk, mintha a fogam húznák. Mindent kitalálok, csak ne keljen. Utálom apámat, látni se bírom. Hányok a jópofizástól.

Anyámmal se olyan már a kapcsolatom, mint régen. Talán bátyámmal mozdult pozitív irányba egyedül.

Hiába, már elköltöztem, megházasodtam, leváltam róluk. Mások a prioritások. Már akkor se mennék vissza lakni hozzájuk, ha ingem-gatyám rámenne az albérletre.