Hogy kezeljem a felelőtlen családom?

Harminc körüli fiatal vagyok, épp most alapozom a saját életem. A családom viszont elég rendesen igyekszik belerondítani, ahogy lehet.

Apám idős, későn vállalt, nem jó vele a kapcsolatom. Komoly beteg, folyamatosan épül le, de anyám szerint nem szedi rendesen a gyógyszereit. Éveken belül eljut oda, hogy nem fogja tudni fenntartani magát (még dolgozik), a nyugdíja pedig éhenhalni sem lesz elég. Kb. semmi pénzt nem tettek félre. Anyám fiatalabb, de nagyon rossz az egészsége, öröklött hajlammal mit sem törődve többször kapott már trombózist, de nem foglalkozik vele (ha tünetei vannak, sem megy orvoshoz), mellé beszedte a Lyme-kórt is egy hetekig (!) észre nem vett kullanccsal. Mindig csinál valamit, egyik hónapban az autót töri össze, másik hónapban elesik valahol figyelmetlenségből és összetöri magát, harmadik hónapban összeszed valami komoly fertőzést... nem tud magára vigyázni, fiatalon sem tudott. A gyerekkorom is így telt, pszichológushoz kellett járnom évekig, több-kevesebb sikerrel.

A testvérem ugyanaz, mint anyám, a felelőtlenség mintaképe. Több baleset, kórházi kezelések, sok minden van a háta mögött fiatalon, mert nem bír magával, mindig keresi a bajt, de ezt nem részletezném.

Nagyon labilis emberek, nem tudnak magukra vigyázni, főleg hogy még egy gyógyszerszedés is nehezükre esik vagy kivizsgáltatni magukat. Már félek, mikor mivel csörren meg a telefon.

Én messzebb lakom tőlük, nélkülük jó életem van, a férjemmel jól keresünk, mi nagyon odafigyelünk magunkra. Nem keressük a bajt. Még autóból is a legbiztonságosabbakat veszem, folyamatosan figyelek a betegségeimre, öröklött hajlamokra, sportolok...stb.

Viszont úgy látom, anyám meg a testvérem, mint egész életükben, a jövőben is engem akarnak majd támasztéknak használni. Én segítsem őket, én adjak ezt-azt nekik, én futkozzak napokig dolgozni nekik, mert ők nem tudják kifűteni a horror fűtésigényű régi, hatalmas házukat vagy mert nem tudják gondozni a túl sok földjüket, amit már ezerszer kértem, hogy adjanak el. Én futkozzak utánuk a kórházba, én éljek rettegésben, mikor melyik nyírja ki magát felelőtlenségében, rámhagyva a család baját.

Nem merek külföldre költözni vagy gyereket vállalni, mert apám pár éven belül magatehetetlen lesz, és a nyakamba fogják akasztani vagy a gondozását, vagy a hatalmas ház kifűtését, vagy az ápolásának a több százezres díját. Mert ugye én "ráérek" meg "megtehetem", mert rugalmasan dolgozom és jól keresek. Mintha én lennék a szüleim anyja!

Te hogy viselnéd az ilyen családodat? Mikor a testvéred olyan életet él, hogy bármelyik pillanatban árván hagyhatja a 3 éves kisfiát? Mikor apád nem szedi a gyógyszereit és leépül? Vagy mikor anyád havonta valami bajt csinál, mint egy rossz tinédzser, és kb mindent röhögve a nyakadba akaszt, hogy majd oldd meg te? Szemét leszek, ha megmondom nekik, hogy úgy gyűjtsék a bajt, hogy megeszik, amit főznek maguknak? Hogy én nem fogom a fiatal éveimet tönkretenni ömiattuk? A férjem szerint szemét vagyok, mert így csak azt gondolkodik, aki nem szereti a szüleit. Szerinte, aki szereti a szüleit, az korlátlanul segít nekik a bajban. Kinek van igaza?