Hogyan erősíthetném meg magam lelkileg és hogyan állhatnék a sarkamra véglegesen anyámmal szemben?

Nem volt jó anya, legalábbis én nem tartom jó anyának, és nem szeretem őt.

Ha elmentünk valahova, mindig leégetett, mert nem tudott sehol se viselkedni. Amikor kisebb voltam, mindig megvert, ha valami baja volt, mert rajtam vezette le a feszültséget. Aztán, amikor nagyobb lettem, félt, hogy visszaütök neki, és inkább csak szóban bántott. 2 arca volt: az egyik a kedves, segítőkész, a másik a dühös, frusztrált, bántó, zsarnok. Ezek rendszertelenül váltakoztak mindig is. Amit elmondtam neki, azzal visszaélt, és ha nem tettem azt, amit mondott, akkor fenyegetett vele. (Pl.: elmondtam kibe vagyok szerelmes, és utána amikor nem csináltam azt, amit mondott, akkor fenyegetett vele, hogy bemegy az iskolámba és elmondja annak a fiúnak, stb.) Amit neki elmondtam problémákat, azt kivesézte a szomszédoknak meg a rokonoknak. Amikor valami bajom volt, hipohondernek (nem tudom hogy kell írni pontosan, bocsi) nevezett, elmondott minden hülyének, és volt, hogy 39 fokos lázzal elzavart iskolába. Ami miatt végleg megutáltam, az az volt, amikor mondtam neki, hogy nagyon fáj a hasam, mikor menstruálok, és van, hogy hányok, akkor kinevetett, elmondott minden hülye k....ának és azt mondta, hogy bebeszélem magamnak ezeket. Elmentem SZTK-ba nőgyógyászhoz, továbbküldött endokrinologushoz, kiderült petefészekcisztám van. Írt fel gyógyszert és elküldött dietetikushoz. Amikor odaadtam anyámnak a receptet, széttépte, azt mondta hülyeség ez az egész, és nem váltotta ki. Azóta egyenesen gyűlölöm.

25 éves vagyok, már lassan 8 éve különköltöztem attól az anyának nem nevezhető senkitől, de nem tudok úgy bánni vele, ahogy megérdemelné. Amikor a jobbik arcát mutatja, akkor én el is felejtem mindazt a rossz élményeket és emlékeket, amik miatta vannak, és ő is meg én is úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Most is kéri, hogy amig felújítják a lakását, addig hagy költözhessen az én házamba. Én meg gondolkodásnélkül igent mondtam, mert már harmadik napja tök normális. És amikor normális, én is normálisan állok hozzá. Pedig megérdemelné, hogy semmibe vegyem és megmondjam neki, hogy "Elmehetsz te a jó büdös p..ba", de amikor normális, akkor nem tudok vele máshogy bánni. Hogy kellene megkeményítenem magam?