Hogyan lehet megtanítani beszélni egy szülőt?
Szüleim 50 évesek. Nagyon sok vita, veszekedés van köztünk, mint gyermekek (3-an vagyunk testvérek, mindhármunk és szüleink), illetve egymás között is (mint szülők).
Sokáig figyeltem, hogy ezeknek mi az oka, mert képesek voltak bármin összeveszni (velünk is): nem lett bezárta az ablak, ajtó, anyának kellett bevásárolnia, apának el kellett mennie gyógyszerért / neki kellett lehozni valamit a padlásról, stb.
Végül (úgy gondolom, hogy) sikerült megtalálni az összes vitában, veszekedésben a közös pontot: kommunikációs probléma az egész alapja.
Mi huszon éves különélő felnőttként (mindenki külön lakik, legidősebb bátyám lassan 7 éve költözött el, én fiatalabb bátyámmal pár hónap különbséggel 3 éve) nem vagyunk meghallgatva, gyerekként vagyunk kezelve, mindent meg akarnak mondani és mindenbe bele akarnak szólni, amit nem hagyunk. Ebből fakad, hogy szerintük tiszteletlenek és hálátlanok vagyunk, bármit teszünk. A mi véleményünk nem számít, nem hallgatják meg, majd ők tudják.
Egymás között szintén a kommunikáció a probléma és gyakorlatilag ugyan ez: nem hallgatják meg egymást, kioktatják egymást, egymásra mutogatnak, sőt versenyeznek ("én főztem, mostam, teregettem", amire a válasz "én voltam kint a kertben, takarítottam, voltam a boltban, ami neked eszedbe se volt" stb). Nem tudnak ezáltal az érzéseikről és a véleményükről se beszélni. Ez olyan szinten van, hogy 3-4 összefüggő mondatot nem lehet elmondani, anélkül, hogy a másik közbevágna. És ha közbevágnak, 99%-ban kioktatás*, vagy másik téma** lesz felvetetve.
Hogy el tudjátok képzelni, így néz ki nagyjából egy beszélgetés:
*-Szeretnék venni egy kocsit, csak nem tudom...
-Minek kocsi, Pesten jó a tömegközlekedés.
-Azért mert nem csak Pesten járok és...
-Ne mondd már, hogy nem tudsz tömegközlekedéssel menni. És még amúgy sincs kész a lakásod se.
-A lakás kész van, már csak..
-Nincs benne X, Y, Z.
-De azok nem fontosabbak az én életemben mint egy kocsi, mert a kocsival...
-Ráér még, először X, Y-nak kell meglennie.
**-Szeretnék venni egy kocsit, csak nem tudom...
-Kipakoltad a mosogatógépet?
-Nem, de éppen beszélek.
-Akkor hogy fogunk enni? Legalább ennyit segíts be ha már itthon vagy.
-De éppen apától szeretnék segítséget kérni.
-Jó, ez most fontosabb, majd ebéd után. Menj, pakold ki.
Nagyjából így néz ki a beszélgetések 99%-a. Egymás között és köztünk is (mindkét beszélgetés megtörtént, csak nem kocsival).
Már próbáltuk nekik elmagyarázni, hogy ez így nem mehet, muszáj emberként bánniuk velünk és egymással is, tisztelettel, odafigyeléssel, meghallgatva a másikat. Nem vált be.
De hogyan lehetne egy 50 éves szülő párt beszédre, normális kommunikációra tanítani? Volt már valaki hasonló helyzetben? Lett megoldás?
Ha nem tetszik, milyenek a szüleid, keress másik szülőket.
Ők olyanok, amilyenek, hagyd békén őket.
Ha sikerült anyagilag, hogy külön éljetek, akkor valószínűleg kaptatok hozzá segítséget tőlük, ha mást nem szerencsés genetikumot.
Mit akartok? Miután felneveltek benneteket, még a beszédüket, a gondolataik kifejezését is rendeljék alá a ti igényeteknek? Ne azt mondják, amit gondolnak, sőt már gondolni se merjék azt, ami nem a szájízetek szerint való?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!