Mit csináljak anyámmal?
Figyelt kérdés
Anyukám özvegyasszony, mióta apu meghalt, egy gyülekezet tagja lett, oda járkál folyton. A hétvégén eljött hozzám, és amíg a boltban voltam, az udvaron máglyát rakott, egy csomó könyvemet elégette és a rövidnadrágjaimat is, mert a lelkészük azt mondta, hogy egy férfinek nem szabad mutogatni a lábszárait. Az összes rövidnadrágomat elégette. A könyveim közül kb. 100 vált a tűz martalékává. A világi regények olvasása a lelkészük szerint bűn. Mit csináljak anyámmal??? Rajtam kívül nincs senkije. Én vagyok az egyetlen fia.2020. jún. 21. 20:55
11/27 A kérdező kommentje:
De úgy tudom szegény anyám gondolkodását rendbe tenni, ha feltárom, honnan erednek a téveszméi. Folyton azt hajtogatja, hogy felnőtt férfi nem mutogathatja a lábszárait, mert azzal szexuális felhívást hajt végre. Na az a nő, akinek az én rövidnadrágos lábszáram szexuális felhívás, az már ugyancsak ki lehet éhezve.
2020. jún. 22. 11:24
12/27 anonim válasza:
Soha nem fogom megérteni a vallásos embereknek ezt a "ne mutogasd a tested" mániáját. Anyukádnak üzenem, hogy a bibliában maga Jézus mondja azt, hogy ha megbotránkoztat valami (jelen helyzetben valaki ruhátlan lábszára), akkor vájd ki a szemed. ;)
13/27 A kérdező kommentje:
De egy meztelen vádlitól (hiszen más mi látszódna ki egy térd alá érő bermudából) milyen szexuális izgalma támad egy nőnek? Akinek attól szexuális izgalma támad, az beteg. Meg az is beteg, aki szerint egy ilyen rövidnadrág viselése bűn.
2020. jún. 22. 12:31
14/27 anonim válasza:
ez annyira túl van ragozva... egyszerűen nem normális ez a dolog. hiába akarod megfejteni édesanyád gondolatmenetét, változtatni nem fogsz tudni rajta.
15/27 anonim válasza:
Mert szerintük erkölcstelen. Ha megnézel egy keresztény filmet, mindenkin olyan ruha van, ami csuklóig, bokáig takar mindent. Ha régi időkben játszódik, akkor meg csak az arca van kint a legtöbb embernek. Aki ennyire véresen komolyan veszi a rövidebb ruhákat, az azt gondolja, hogy a "bőröd mutogatásával" a lelkedet is bemocskolod. Egy rövidnaci és trikó is lehet teljesen ártatlan szándékkal viselve, de aki ilyen mániákus, az azt fogja fel ebből, hogy, szép szóval, paráználkodni akarsz. Egyszer egy ilyen öltözékben futottam össze nyár közepén a középiskolás (római katolikus suli) osztályfőnökömmel, aki amint felismert, jó alaposan végigmért és a rövid beszélgetés alatt végig látszott hogy nem tetszik neki hogy trikóban és rövidnadrágban vagyok, aztán a végén megjegyezte, hogy mire kezdődik a suli szeptemberben, addigra tegyem el ezt a szerelést a szekrény mélyére.
16/27 anonim válasza:
"Ha megnézel egy keresztény filmet, mindenkin olyan ruha van, ami csuklóig, bokáig takar mindent."
Ha megnézel egy amerikai filmet, szuperhősök repkednek a levegőben. Akkor ezek szerint a valóságban is így van?
Még jó hogy nem filmekből tájékozódunk...
Amúgy gratula hogy besz.ptok egy ilyen mesét. Kíváncsi lennék, vajon a kérdező rokona-e valamelyik modinak, hogy egy egyértelmű trollkérdést nem törölnek.
17/27 anonim válasza:
Vidd el pszihiáterhez beszélgetni!
18/27 anonim válasza:
Ez durva. Monddd meg neki, hogy ezentúl inkább te mész át hozzá, ő ne jöjjön.
19/27 anonim válasza:
Ez valami szekta lehet DE NEM BIZTOS. Ajánlom hogy beszélj vele arról hogy felejtse el a férje halálát de ha nem sikerül pszihológus is segíthet feldolgozni mert valószínű azért megy ilyen szekta gyülekezetbe.
20/27 anonim válasza:
Csatlakozz a NOD-hoz és telepíts Tiberiumot a küszöbére. Többet ki nem mozdul.
De viccen kívül:
Zárkózz el előle, és mivel vagyonodat rongálta (konkrétan elpusztította) bemutathatnad a rendorbá'nak is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!