Mit tegyek, hogy legalább az egyik szülőm elfogadjon?
Figyelt kérdés
Nosss, lassan másfél éve, amikor coming outoltam anyámnak biszexként. Mivel elég traumatikus állapotban voltam, amikor ezt kinyögtem, logikusan nyugtatgatott, hogy semmi baj, miután pár óra múlva jobban lettem, elkezdett faggatni, de már kevésbé sem kedvesen. Láttam rajta, hogy ideges, ezért egy 5 perc alatt le is tudtuk. Másnap közölte, hogy elküld pszichológushoz az akkori rohamom miatt, viszont a pszichóm első találkozáskor közölte, hogy azért küldött anyám, hogy elmondja, hogy csak megvagyok zavarodva, és nem érzek semmit a saját nemem iránt. Pár hónap alatt a pszichológusom belátta, hogy menthetetlen vagyok, és elmondta, hogy anyám nem képes semmit sem a szemembe mondani ezzel kapcsolatban, mintha mi se történt volna, csak egyet kér, hogy apámnak soha ne említsem meg. Ez már akkor nagyon fájt. Aztán telt az idő én pedig próbáltam felhozni ezt a témát, be se fejeztem a mondanivalóm, ezzel vágott pofán: "Minden meleg a pokolra való!" Ugyanez, ha a prideról beszélek: "bár eltűnne az összes nem heteró erről a világról, undorítóak.." Egyszerűen már nem tudom, higy mit kezdhetnék vele, megbeszélni nem tudom, mert csak átkozódás lenne a vége.. Próbáltam globális problémákat is felhozni, hátha érez valami megbánást, sajnálatot, de semmi. Valami tanács, hogy elfogadóbbá tegyem? Nagyon fáj ilyen körülmények között lennem, eltitkolt kapcsolat, szerelem, konkrétan már arra is kényszerítve vagyok, hogy jöjjek össze egy sráccal.. Köszönöm a válaszokat! 17/L2020. jún. 1. 20:44
2/15 A kérdező kommentje:
#1 nem, nem tud róla, de nem is merem elmondani, ha anyám azt mondta, hogy ne, és még ő sem bírja elfogadni, akkor inkább nem próbálkozom.. Néha nyílvánosan megemlítem, amikor mindenki együtt van, de a húgomon kívül csak gyűlöletet kapok ://
2020. jún. 1. 20:59
3/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon sajnalom, pedig csodalatos ember vagy, es semmivel sem kevesebb mint masok. Legy eros barmilyen nehez is most neked, es ne valtozz meg azert, hogy masnak megfelelj. Segiteni sajnos nem tudok es mas is csak azt tanacsolhatja, hogy beszulj veluk, vagy bird ki amig felnott leszel. Ha en szulo lennek mindenhogy elfogadnam a gyerekemet, remelem a szuleid is gyorsan rajonnek erre!
4/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos építő jellegűt nem tudok hozzászólni, az én apukám kopasz bőrfejű bomberdzsekis kigyúrt fickó, minden haverja motoros ősrocker vagy skinhead... mindenben megbízom benne, mégis félve mondtam el neki, hogy meleg vagyok, majd hatalmas meglepetésemre fél óra beszélgetés után kinyögte, hogy ő egész életében biszexnek gondolta magát.
5/15 A kérdező kommentje:
#3 ahww, nagyon aranyos vagy, köszönöm:((
#4 próbálgatom ezt apumnál kitapogatni, de semmi bíztató eddig, elég hirtelen haragú, és meg is tartja. Biztos nem élném túl, ha ugyanezt kapnám tőle, csak sokkal rosszabban, anyám már elég szépen rámijesztett, és azt kell hogy mondjam, ő ismeri már 30 éve :c
2020. jún. 1. 21:20
6/15 Savlekotő ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tanulj tanulj tanulj,addig próbálj jó színész lenni,talán egy jó barát segíthet el játszani a párodat, annál jobb mintha ők hozzá kényszerítenének valami surmóhoz. 18 után meg keress munkát és minél hamarabb költözz el,ők nem lesznek sosem elfogadók,viszont tönkre tehetnek egy életre..
7/15 A kérdező kommentje:
#6 a költözés már tökéletesen eltervezve, csak ameddig lesz elég pénzem hozzá, betöltöm a 20-at. Külföldre akarok egyetemre menni, de ha benyögöm előtte, mint egy utolsó coming out, akkor szerintem dobhatom el a szülőktől való háttér támogatást a tandíjhoz, ezért muszáj lesz a saját lábamon megállni.. Egy 3 évig még fixen ez fog menni
2020. jún. 1. 21:53
8/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amúgy ha biszex vagy, akkor semmi akadája, hogy pasid legyen... ha meg nem akarsz, nincs olyan, hogy köteleznek, akkor szingli maradsz, vagy nem nálatok randiztok ennyi...
9/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Beszéljen a pszichologusod anyáddal... Hátha felfogja hogy amit csinál az undorító.
10/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Vigyel haza egy csajt es anyád előtt smároljatok egy nagyot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!