Hogy neveljem ki a gyerekemből, hogy minket, a szüleit, használja kifogásként, ha nem akar valahova elmenni?

Közölném vele, hogy x időn belül vagy felhívja a barátját és megmondja az IGAZAT vagy ha ez nem megy, én fogom elmondani, hogy bizony itt van egy-két tévedés.

Lehet szemétnek meg lelketlen dögnek titulálni, de egy hazug, a saját véleményét felvállalni képtelen, ezért azt másra toló embert nem vagyok hajlandó támogatni. Még akkor sem, ha a saját gyerekem, aki ráadásul már felnőtt. Milyen ember lesz így belőle, ha nem tanulja meg, hogy nem lehet sunyin meghunyászkodni? Ráadásul a barátjával is nagyon csúnyán bánik, ebben végképp nem lennék partner.

Beszélnék vele, hogy miért nem meri ezt megmondani a barátjának. Ha kéri, akkor segítenék, hogy mit mondjon, hogyan intézze.

Semmiképp se haragudnék rá, és nem akarnék "bosszút állni", mint itt egyesek, hogy elmondom a barátjának.

Kérdező, tök fölösleg és türhő dolog lenne "borítani a barátnál a bilit.". Két eset van:

1. A gyerek idegrendszeri elváltozással bír, amiatt ilyen felületes. (0,001%). Ezen pszichiáter segíthet.

2. A gyerek kötődési képessége, önbizalma sérült: A gyerekkori példa alapján ez a "nem közösködök velük" valamiféle félelemből, elköteleződni nem merésből ered, aminek sokszor az az oka, hogy a szülő(k) felé nem volt neki érdemes kötődnie, mert megfelelően sokszor - vagy csak 2-3 -szor, de jó régen, nagyon kis korában - próbálkozott és visszapattant, ami miatt levonta az öntudatlan(!) következtetést, hogy ha ennyi energiát befektetve ennyi időre (2-nap - 3 hét) kapok ennyi szeretetet, akkor felesleges belefektetni, mert nagyobb fájdalom elveszíteni, mint hogy nincs. Ekkor - ha okos a gyerek - maradnak a könyvek, tanulás, ha nem annyira, akkor az Xbox stb.

Túúd-óóm, kérdező, te mindent megtettél (frászt), mint anyám (aláírom a háztartás 80%-át ő vitte, mert apánk ßart bele, és a pénz 60%-át is biztosan ő hozta), csak érzelmileg elérhetetlen maradt. Ő rám keni, én meg emiatt havi 160-nal kenem a terapeutámat.

Mondhatod, hogy majd megmondod a lányodnak, gondolja végig ezt a dolgot, hogy miért nem megy át a sráchoz. Hahaha! Besz@rás. Ezzel az a baj, hogy ezt a fajta gondolkodást is tanítani kell egészen kiskortól (nekem elmaradt), különben nem ismeri fel az érzéséit, azok okát és a lehetséges kezelésekről sincs fogalma. Szerintem ez is el van nálatok cseszve.

Én azt javaslom, hogy egy őszinte, nagyon nem tolakodós, csesztetős, "Át kellene menned"-es vagy "Miért nem mész át"-os beszélgetést kellene folytatni a lányoddal. Ha ekkor vagy rá egy hétre nincs épkézláb válasz - vagy főleg, ha olyan f@ßágra hivatkozik, hogy onnan nem tud tanulni - akkor kötelességed segítséget kérni! Ekkor a gyerek kezdjen el pszichológushoz járni. Jó eséllyel 10-20 találkozó alatt lesz megoldás, és nem kell 2+ év, mint nekem.

Menekülőút a konfliktus elől XD

Nem, nem az. Ez szánalom. Én sem találkoztam a barátommal hónapok óta, de megbeszéltük, hogy amíg tart a helyzet, nem fogunk.