Miert latom mindenhol ezt?

Kérdező, te sz.a.rt sem látsz az igazi problémákból. Tényleg sok hisztis p.i.cs.a jön ide, akire egyszer csúnyán nézett az anyja és kész, de legalább ennyi, akinek alkoholista, nárcisztikus vagy molesztáló a szülője.

Ha a jósorsúak irogatnának, az dicsekvésnek hatna. Szóval, ébredj fel kiràlylány!

Látod, neked is volt olyan életszakaszod, amikor úgy érezted, hogy nem jó családba dobott a gép(ezt hívják kamaszkornak), de viszonylag hamar, 18 évesen már megtanultad értékelni, ami van. El sem tudod képzelni, hogy ez mennyire jó dolog, sok ember még 30 évesen sem tud túllépni ezen és belülről emészti magát, ami egyedül neki rossz.

Egy kicsit viszont úgy vallom, hogy annak kéne az alapnak lennie, hogy ha szülsz, vállalsz egy gyereket, akkor tisztességesen felneveled, iskoláztatod, meghallgatod, elindítod az életben(nem feltétlen anyagi, hanem lelki értelemben is) és életed végéig számíthat rád.

Csatlakozom az előzőekhez, annyi kiegészítéssel, hogy még csak nem is kell, hogy alkohol, drog, molesztálás, verés, vagy bármi ilyen extrém tényező legyen a dologban. Simán elég az, ha a szülő sem szereti a gyerekét (mert igen, ilyen van). Vagy a szülő alapvetően egy szar alak, ócska a jelleme. Nincs benne megértés, nem képes a figyelemre, nem kezeli a gyereket korának megfelelően teljes értékű emberként, nem hagy neki minimális privát szférát, önállóságot, nem veszi figyelembe az érzéseit, elvitatja a gondolatait, kettős mércével méri, durván és feleslegesen kritizálja.

Ezek valamilyen mértékben mindennapos dolgok, a legjobb családokban is előfordul egy-egy eset, de vannak, akiknél folyamatos és súlyos, ez az alapműködésük, és csak defektes emberi kapcsolatot tudnak kialakítani. Az ilyen ember szülőként is ilyen lesz.

Azt írod: "van valakijük akihez fordulhatnak, barmi bantja oket". Ez pont hihetetlenül ritka. Nem is tudok olyan emberről, aki ne hallgatta volna el valamilyen bánatát a szülei elől, mert nem akarta megkapni rá, hogy "ez nem is nagy dolog, minek foglalkozol vele", "veled van baj, nem jól érzed", "magadnak köszönheted, ezt te váltottad ki".

Egy gyereknek nincs kialakult énképe, elsőként és legfőbbképpen a szülein keresztül tanulja meg a saját értékét. Aki egész életében azt érezte, hogy a szüleinek nem számít, jelentéktelennek vagy selejtesnek tartják, nyűg vagy nevetséges számukra, nincs szava semmiben, bármilyen ő vagy bármit csinál az rossz, az fájdalmak közt nő fel, és nem lesz elalélva attól, hogy adnak neki enni meg beöltöztetik valamibe, ha már a világra b...szták.

Attól, hogy valaki összehozott egy gyereket, még nem válik jó emberré. Mindenkinek vannak hibái, ettől függetlenül (ezzel együtt) általában szeretjük a szüleinket, de vannak szülők, akikben annyi a hiba, hogy az már elfedi, felülírja a jót. Általában róluk olvashatsz.

Tudod ha az anyád nem agresszív alkoholista aki többször töri a csontjaidat mint amennyi ölelést adott volna az életben. Amikor apád mindenben anyádat támogatja, és ő is rátesz egy lapáttal, vagy amikor eléred a 14 éves kort, és lányként szembesült, hogy melleid nőttek, menstruálsz, a segítség anyádtól annyi, hogy a szintén alkoholista férfi haverjainak beajánlja a testedet, hogy " már vérzik a p***a, megdughatjátok ha tetszik"

Szóval nem hinném, hogy akkor is szeretnéd a szüleidet, és akkor is feltennéd a kérdést, hogy miképpen lehet, hogy mások nem.

Adj hálát az égnek, hogy szeretnivaló szüleid vannak. Becsüld meg. Sokan ahogy én is , nem voltunk ilyen szerencsések.

Azért, mert regeteg rossz szülő van. Örülj neki, ha a tied jó, vagy szándd magad, ha azt hiszed, hogy jó, de nem látod, hogy nem az. Tisztelni pedig azt kell és lehet, aki tiszteletre méltó.

Szerinted tiszteletre méltó az a "szülő", aki üti-veri a gyerekét, és minden módon bántalmazza, megalázza, és olyan dogokat művel vele, amit el sem mernél hinni?

Ha valóban szerettek, szereted és tiszteleted. De az a ritka. Itt a probléma van. Nem jönnek ide az emberek azzal, hogy milyen jó az anyu vagy az apu, mert az nem probléma. Az áldás.