Mennyi idős korban fogja fel egy gyerek, hogy nem érdekli az apját?

Szia!

Nekem az unokahúgom szintén 6 éves, ő már nagyon ritkán beszél az apjáról. Amikor kérdeztem már nem is akarta, hogy menjen hozzá. Hozzáteszem az elmúlt három évben kb 4szer látogatta meg(10percre lakik).

Az apja amúgy sosem játszott vele, azt mondta neki, hogy az apák nem játszanak a gyerekekkel. Sokat meséltem neki apumról(ő már nem él), hogy milyen egy jó apa. Szépen összerakta, hogy akkor az apjával gondok vannak. Azért persze volt olyan,. hogy amikor boltban voltunk nézte a gyerekeket az apjukkal, a szívem szakadt meg.

Miért kőnyörögsz morzsákért az apjának, amivel űjabb sebeket okozol?

Rég nem érdekelné, ha nem forszíroznäd, hs valóban nagyon régóta áll fenn a helyzet.

Nekem is 6 éves koromban váltak el. Az elején nagyon fájt, aztán egyre kevésbé, de 8-10 évesen még titokban remélykedtem hogy újra összejönnek. 12 éves korom körül már felfogtam hogy ez nem lesz így de szívesen töltöttem volna vele időt. 15-16 körül haragudtam és egyre kevésbé érdekelt.

Most már nem haragszom, nem is hiányzik, csak sajnálom hogy nem úgy alakult ahogy lennie kellett volna. Semmi nem lesz olyan mintha itt lett volna. Most vagyok 17L

7 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, 13 éves voltam, amikor apám megszakította velem és testvéremmel a kapcsolatot.

Édesanyánknak később lett párja, akit sokkal inkább apánknak tekintettem.

Felfogni felfogtam szerintem már 7 évesen is, de nem haraggal gondolni rá, most, 40 évesen sem tudok. :(

Szerintem felfogni már most is felfogja, és látja, azért van kiborulva szegény. Biztos nem könyörögnék egy ilyen szemétnek, sokkal jobb lenne ha nem tépkedné fel újra a gyerek sebeit...

Oda hogy elfogadja majd még később fog eljutni, ha el fog, késő kamasz korban. Talán.

Én már felfogtam 7 évesen is. Nem hiányzott. Rengeteg szeretetet kaptam mástól, anyukámtól, nagyiktól, unokatesóktól.

Tiniként kerestem a társaságát, gondolom, önmagam keresése is volt az. Nem volt igazán vevő rá. Akkor is elég hamar elfogadtam és inkább hagytam.

az apám teoretikusan velünk él, de kb élhetne alaszkában vagy japánban is, nem lenne messzebb és nem töltene velünk kevesebb időt... 6-7 évesen már tudtam hogy nem érdeklem és nem kellek neki, de hogy mikor nem sírtam ezért először? talán 13-14 évesen, amikor találkoztam egy emberrel (egy edzőm volt) aki kipótolta az űrt, meghallgatott, tanácsot adott, megtanított a sport mellett egy csomó fontos dologra, amit azt hiszem amúgy az apák tanítanak meg a gyerekeiknek (hogyan fogunk kezet, viselkedünk szépen, elvárjuk hogy fiúk/férfiak ne kezeljenek minket rongyként, ilyesmi)

szóval valszeg már tudja, csak nem akar róla tudomást venni/ fáj neki