Hogyan állnátok hozzá ha a gyereketek érettségi után nem rögtön egyetemre menne, hanem egy évre külföldre?

Szerintem ez egy teljesen jó ötlet.

Én sem tudtam, hogy mit szeretnék. Annyiban biztos voltam, hogy mindenképpen szeretnék tanulni és egyetemre menni, de a konkrét szakban még nem voltam biztos. Úgyhogy amire felvételiztem és fel is vettek, végül nem kezdtem el, hanem kihagytam egy évet. A szüleimnek ezzel semmi problémája nem volt, sőt ők is azt mondták, hogy szerintük ez egy jó döntés. Én több országban voltam önkéntes rövidebb ideig, itthon szintén önkénteskedtem és egy-egy alkalommal dolgoztam rendezvényeken, nyelveket tanultam, a hobbijaimmal foglalkoztam, és közben csináltam új érettségit és nyelvvizsgát is. Nem lettem sokkal okosabb a döntés szempontjából, de az biztos, hogy jót tett és teljesen más szemmel néztem már a felvételit. Amíg gimis voltam, addig az egy ilyen élet-halál kérdés volt, mindenki kérdezgette, mindenki mást tanácsolt, mindenki kritizált mindent stb. Viszont az egy év után már a saját magam lehetőségeként tudtam tekinteni erre, nem voltam rágörcsölve, nem féltem, nem érdekelt mások véleménye stb., szóval biztosabb döntést tudtam hozni. Akkor felvételiztem, elkezdtem az egyetemet, már a mestert csinálnom, szóval tök jó.

Én egy éve érettségiztem, nem akartam egyetemre menni egyáltalán, de adtam egy esélyt a dolognak. Nem jött be. A szakváltás meg egyáltalán nem olyan egyszerű, sok esetben újra felvételizést ajánlanak, mert az könnyebb.

Ősz végén elkezdtem egy szakmát tanulni, januàrban passziváltattam, elmentem dolgozni. Jelenleg sajnos beütött a vírus, de ha vége, várnak vissza (persze nem 100%, de az egyetem sem az, nem biztos, hogy felvesznek arra a szakra, amire felvèteliztem). Persze én még az elején vagyok a dolgoknak, de nem bántam meg, nagyon szeret(t)em a munkám, és ha minden jól megy, ott tudom folytatni, ahol abbahagytam.

Szüleim nyilván nem örültek, de nem is erőltették. Elmondták az (egyébként jogos) aggodalmaikat, utána rám hagyták, az én életem, nekem kell döntenem. Még az érettségi környékén nekem is felmerült elég komolyan a külföldi munka, arra ugyanazt mondták, mint a fenti terveimre. Ha bejön, jól jártam, ha nem, akkor pedig a saját káromon tanultam.

Én idén voltam hasonló helyzetben.

Nem vettek fel oda ahova akartam menni, ahova meg felvettek oda meg én nem akartam menni, ezért megbeszéltem szüleimmel, hogy inkább halasztok egy évet és kimegyek külföldre. (Ők tartanak el)

Simán megengedték egyedül annyit kértek, hogy először ősszel érettségizzek újra és majd utána menjek ki ilyen feb-márc. környékén, (olyan augusztusig maradtam volna és nyelvsulizni akartam) de ez a vírus miatt most elmaradt, de annak viszont így is örülök, hogy az érettségit nem halogattam mostanra.

Szerintem jó ötlet, én 28 évesen se tudom, hogy igazából mit csinálnék szívesen, engem csak taszigáltak előre az életben, hogy oldd meg valahogy, és egyedül azt tanultam meg, hogy melyik diplomát és hogyan kell elvégezni ahhoz, hogy nagyon gyorsan fix jövedelmem legyen. Persze ez is jó, mert van lakásom, de nekem ilyen hobbi éveim vagy hobbi tanulásom nem volt, én csak dolgozok meg termelem a pénzt, mert nekem nincs semmi egyéb opcióm egyedül.

Szerintem én örülnék ha a gyerekemnek tudnék ilyen lehetőségeket adni. Tanulni meg akkor tud valaki, ha finanszírozva van ez sok másról nem szól. Hogy ő maga finanszírozza vagy a szülei az más kérdés. De lényegében a magasabb életszínvonalhoz a belépő mind mind pénzbe kerül és mindig egyéni döntés hogy mennyit fizetünk bele.

na pont ezt tapasztalom a 20-on évesek terén, hogy nem tudják mit akarnak. Ez nekem fura, én és a korosztályomnál ez nem így volt. Már általánosban tudtuk mit szeretünk, persze nem tudtuk pontosan milyen szakmánk lesz,de tudtuk milyen terület érdekel. más iskolában levő haverjaimnál is ugyanez volt. Rá pár évre viszont még a tanáraim is panaszkodtak, hogy az új generáció egyre inkább nem tud magával mit kezdeni. Valamiért ilyen ez az új generáció, csak azt nem értem miért?

És komolyan erről haverokkal már beszélgettünk, némelyiknek cége van és azt mondja az állásinterjún a fiatalok kifejezetten nem tudnak arra felelni mit akarnak, ez fura.

Na megvan a mai fiatalokozás is...

Általánosban tudtátok már, mik lesztek? És hány ember dolgozik a ~30 fős osztályból valóban abban a szakmában, amit elképzelt gyerekként? Hány ember van, akinek egyenes út vezetett odáig? És hányan csalódtak az álmaikban?

Nem tudjuk, mik akarunk lenni? Sokan nem. De bezzeg az idősebbek...Nem igazak biztos a szüleim, nagyszüleim beszámolói, hogy mekkora nyomás volt az akkori fiatal felnőtteken a család, a környezet által, hogy milyen pályát válasszanak. Sajnos ez ma is létezik, pláne az értelmiségieknél. Csak szerencsére manapság nem kuss a gyerek neve, hogy ne merjen fellázadni az ilyen kényszerítés ellen. Tudom, ez meg szemtelenség, neveletlenség.

senki nem kényszerített engem se, hogy milyen pályára menjek mégis tudtam már rég, hogy mit szeretek csinálni és persze ettől még nem tudtam milyen munkám lesz, csak hogy melyik irányba nézelődjek. És sok velem hasonló korú barátom így állt hozzá és egyiken sem volt nyomás. Egyszerűen a fiatalabb generáció valahogy rágörcsöl erre és ahelyett hogy elgondolkozna bepánikol, menekül vagy a "érdekel a f..szt" kijelentéssel ott hagyja a francba az egészet. Most már ritkább, hogy tudja mi érdekli (akár csak halvány ábrándként). Csak konkrét dologra tud gondolni, hogy ő állatorvos lesz, ő informatikus lesz.

De azt már nem tudja, mi az érdekli úgy igazán, csak mi az ami neki kell. És a kettő nagyon nem ugyanaz. Ezért van az hogy egyetemen jön rá, hogy ez nem is fekszik neki...

Szóval ne azt kergessétek, ami szerintetek hozzád illik, hanem azt amihez tényleg értetek és még szeretitek is csinálni.

Az a munka való nektek, amire ha gondolsz felpezsdíti a véred és energiát ad a munkához. Nem az ami tetszik,de út közben rájössz az a munka nem is úgy működik mint ahogy elképzelted (mint pl. ismerősöm lánya aki állatorvos akart lenni és közben jött rá, hogy ott nem csak rózsaszín masnis cicák vannak, hanem bizony a farmon a tehén fenekébe kell nyúlni könyékig XD hamar kiábrándult).

Ha a francia érdekel akkor miért nem próbálsz Franciaországba egyetemre menni valamilyen tanítónak vagy itthonra valami elit suliba franciatanárnak?

Te szüleidet csak te ismerheted megkell nekik mondani mit akarsz és megbeszélni

Engem se akart anyám elengedni, pedig én csak Bp-re mentem anno 19 évesen 100km volt a távolság bár én eljöttem minden áron, mert nekem elviselhetetlen volt a családi helyzetem.

Beszéld meg velük.