Miért ilyen az anyám? Már úgy érzem öngyilkosnak kéne lennem. Minden reményem elveszett.

Anyám állandóan csúnyákat mond nekem, és nekem fogalmam sincs, hogy mivel szolgáltam rá. Én csak önállósodni akarok, ezért kérdezgetem tőle, hogy ezt hogyan csinálja, meg azt hogyan... Én csak tanulni szeretnék tőle,ő meg ahelyett, hogy tanácsokat adna, vagy tanítana állandóan azzal jön, hogy én milyen böszme vagyok,hogy ezt sem tudom. Pedig én soha nem mondtam, hogy nem tudom, egyszerűen csak érdekel, az ő véleménye, hogy ő hogyan csinálja. Gondolok itt a különböző kaják készítésére, takarítás és a többi háztartási és mindennapi dologra. Ahelyett, hogy elmondaná, helyette nem mond semmit, csak, hogy nekem fölösleges bármit megtanulnom, mert soha nem leszek önálló. Pedig ez részben az ő hibája, mert ő tolt mindent a seggem alá már gyerekkorom óta, viszon soha nem bánt velem olyan jól mint egy igazi szülő. Már gyerekkoromban is folyton csak a rossz szavakra emlékszem tőle, pedig akkor még csak gyerek voltam. Most sem vagyok különösebben problémás, állandóan tanulok, de szerinte azt is hiába mert soha nem lesz belőlem semmi, soha nem vesznek fel az egyetemre, örökre buta maradok és még sorolhatnám. Ő állandóan piszkál, hogy csinálhatnék is valamit ahelyett, hogy a szobámba ülük egész nap, de én nem szívesen merészkedem ki innen, mert mindig megy a beszólás. A szobámat rendben tartom, de akkor is állandóan beszól, ha bezzeg kérdezek valamit, hogy ezt hogy csináljam szerinte (kikérném a véleményét), akkor már levagyok hurrogva és elvagyok mondva az utcasarkon álló semmittudónak.

Az öcsikém a sztár, én meg a selejt. Ma például megpróbáltam normálisan beszélni vele, hogy miért jó neki, hogy teljesen lelkileg gyengét csinál belőlem, persze ő nem tudta normálisan elmondani, hogy mi is a baja, erre aztán elkezdett ordítani, én meg sajnos elég érzékeny vagyok, szóval elkezdtem sírni (főleg, hogy jelenleg más problémám is van). A vége az lett, hogy mindenfélét kiabált rám, ilyen-olyan k**va vagyok, mehetek majd a sarokra, élete legnagyobb hibája volt, hogy megszült, legszívesebben agyonverne, had folyjon a vérem és ami a legdurvább volt, hogy azt mondta, hogy nem vagyok az ő lánya. Neki csak egy tökéletes fia van, és, hogy Isten adja neki, hogy tőlem megszabaduljon egyszer és soha többet ne kelljen látnia.

Komolyan azóta csak sírok, és nem tudom mi tévő legyek.Egyszerűen csak az jár az agyamban, hogy mit követhettem el, hogy ezt kaptam, hiába gondolkozok nemtudom az okát. És a sírást sem bírom abbahagyni, szerintem ma le sem fekszem, nem bírnék aludni ezek után.

Nagyon szeretnék lelkileg megerősödni, de nem tudok.

Szerintetek mivel okozhatnám neki a legnagyobb fájdalmat? Mielőtt bárki megbélyegezne, én soha nem akartam neki rosszat, de most jött el az a pont, hogy elég, mert születésem óta ez megy. Én hülye meg persze mindent mindig "elfelejtettem", és megbocsájtottam neki, mert mindig reménykedtem, hogy majd jobb lesz a kapcsolatunk.

Könyörgöm valaki segítsen! Én ezt már nem bírom tovább. Úgyérzem senkire sem számíthatok, senkit nem érdekelne ha meghalnék.

Ezt nem reagálom túl, nme egy tini hisztiről van szó. Én ténleg komolyan beszélek, nem tudjátok milyen rossz ez. Nem hiszem, hogy bárkivel így bánna még az anyja rajtam kívűl, vagy ilyeneket mondana neki.