Más is verekedett már össze a szüleivel?
Engem anyám már 6 éves koromban dobált tányérokkal és poharakkal, ha valamiért ideges lett...
Sokszor csak mellém dobta, sosem sérültem meg. De arra emlékszem, hogy nagyon nagyon féltem...
Utána mindig sírva kért bocsánatot, meg akkoriban még volt hogy játékboltba vitt utána.
Nagyon szerettem, ezért soha nem mondtam senkinek hogy mit csinál néha...
Egyszer tényleg balesetből, egy ilyen sólámpa a fejemre esett a polcról, akkor korházba kerültem, és emlékszem hogy valaki megkérdezte hogy anyám szokott e bántani (már nem emlékszem, hogy ki és milyen szituációban) és azt mondtam, hogy soha.
12 éves koromra már volt olyan szituáció, hogy anyám konyhakéssel fenyegetett, mert például betegen nem akartam iskolába menni, de hozzá meg jött volna a barátja, és zavartam volna... Amikor 39 fokos lázzal, 12 évesen egyedül mentem a gyerekorvoshoz, ott is magyarázkodnom kellett, hogy ez hogy fordúlhatott volna elő.
Anyám barátja nem szeretett engem, gyakran szakított anyámmal (mindenféle hülyeségen összekaptak), ilyenkor anyám engem hibáztatott és bottal elvert.
12-13 éves, fiú gyerekként nagyon megalázó volt, meg tudtam volna magam védeni, de mégsem tettem.
Ilyenkor már nem volt lelkiismeret furdalása sem anyámnak, sőt... Teljesen meggyőzte magát arról, hogy minden problémájának okozója én vagyok.
Később otthoni megeggyezés alapján, tehát nem hivatalósan a félig-meddig alkoholista apámhoz költöztem, pontosabban az anyai nagymamámhoz, mert Ő is ott lakott.
Akkor tudtam meg, hogy mi is az igazi szeretet és nem érzelmi zsarloás...
Persze Ők sem voltak minta emberek, sokkal jobb embernek gondolom Őket mint anyámat.
De amúgy anyámmal sem szakítottam meg teljesen a kapcsolatot, csak nem beszélünk sűrün.
Pár éve, az anyai nagypapám testvérénél hozott ki úgy a sodromból, hogy megvertem.
Nem nagyon, de kicsavartam a kezét, meg ilyesmi... De nem érte 8 napon túl gyógyuló sérülés elvileg.
Amúgy ekkor is Ő pofozott meg elsőnek, szóval talán jogilag nem is követtem el semmit, nem tudom...
Viszont a "család" az rám lett mérges és engem akartak leállítani, mintha én kezdtem volna... Pedig csupa értelmiségi, jogász és tanár akikből áll.
Az oké, hogy pontosan nem tudják, hogy milyen volt a gyerekkorom, de ott és akkor a tanúja voltak az eseményeknek, látták anyám állapotát.
Szóval amikor mégis mellé álltak, hirtelen gyilkos indulat fogott el és mindenkit le tudtam volna mészárolni...
Szerencsére, inkább eljöttem magamtól.
17 évig tűrtem alázatosan és szótlanul, hogy verjenek. Fakanál, szíj, ököl... Mikor hogy. Sokszor felvállaltam a verést a testvérem hülyeségéért is, mert 6 évvel volt fiatalabb nálam és gyenge volt mint a harmat... Az utolsó alkalommal, amikor kezet emeltek rám, valami nagyon elszakadt bennem és nekik mentem. Én is ezt a tehetetlen dühöt éreztem, amit te most. Akár egy sarokba szorított állat, ami bármit megtenne a szabadságáért. Nem kiabáltam, csak kicsavartam az apám karját és a falhoz szorítottam. Nagyon halkan és világosan megmondtam, ha még egyszer megüt, ne merjen elaludni, mert akkor elvágom a torkát... Soha többé nem mertek megverni és 18 évesen lelépten onnan.
Ez 30 éve volt, azóta sem felejtettem el, mit éreztem akkor. És igen, ők nem változtak meg azóta sem. A te szüleid sem fognak. Inkább építs fel egy saját életet!
Ahhoz meg, hogy valakiben újra bízni tudj, olvass önismereti könyveket, vagy kérj segítséget pszichológustól. Most romokban vagy, azért nem látod a lehetőségeidet, de majd később jobb lesz!
Egy alkesz faterral nehéz. Amikor késsel jött a családjára fenyegetőzni full beb•szva, akkor azért elagyabugyáltam, hogy ezt mégegyszer meg ne merje tenni...
Szóval verekedés nem volt. Inkább csak verés.
#15
Persze, hogy ő írta ki a kérdéseket, csak most letagadja.
Ugyanaz a sztori, ugyanaz a stílus.
"De elképzelni sem tudom, hogy egyedül hogy fogok mindent megteremteni magamnak."
Lány létedre egy agresszív állat vagy, aki fel sem fogja, hogy mit tett és továbbra is kellene a megvert szüleid pénze.
"Ismerkedni sem merek mert félek ha valaki ezt megtudja rólam akkor annyira elitelne, hogy nem lenne kíváncsi többet rám és nem akarna egy ilyen problémás lányt magának"
Ha nem változol meg, akkor neked nem párod lesz, hanem börtönőröd!!
Nem tagadok le semmit, azért annyira nem vagyok elkeseredve, hogy többször kiirjak egy kérdést, ennyire azért nem fogom égetni magam, hogy többször kiirjak egy amugyis kellemetlen sztorit Istenem..
Nekem amúgy a nagyapám alkoholista.. Mikor nálunk lakott, azzal fenyegetőzött, hogy rankgyujtja a házat amíg alszunk..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!