Miért gondolják azt a rokonok, hogy "kötelességem" gondoskodni apámról?

Nem kell gondoznod.

Van az embernek erkölcsi kötelessége a szülei felé, de nem az olyan "szülő" felé, mint az apád.

Nem kell. Én azt mondom, mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Én is el tudok, nekem is apámmal van ilyen bajom. Ő feltételhez kötötte a szeretetet és mindenféle támogatást, anyám nem. Értelemszerűen rá mertem támaszkodni, apámat kerültem. Nem akartam az alárendeltje lenni egyszerűen. Felnőtt fejjel próbáltam vele beszélgetni, te lehetetlen volt, egyszerűen úgy éreztem, hogy ha egészséges akarok maradni, kerülöm. Sok rossz dolgot tett, de utálni nem tudom és gondozni sem akarom, mert ő sem volt ott, mikor szükségem volt rá. Valószínűleg ha segítségért fordul hozzám, nem fogom ellökni és igyekszem finanszírozni neki a dolgokat, mert nekem a pénz nem akkora dolog, mint sok embernek. Apám is mindig garasoskodott. De inkább bízom jó kezekbe és inkább fizetem neki a gyógyszert, minthogy vele legyek és hallgassam, amiket anyámról vagy a világról mond.

Édesanyámon kívül szarok az egész családomra. Előbb adok a barátaimnak, mint a rokonaimnak. Miért? Mert néhány ünnep alkalmával finoman szólva megtűrtek? Mert ismertek, mikor még csak összeszarni tudtam magam? Mert a génjeinkben van közös, ha már bennünk nincs? Kérlek, eddig is tökéletesen megvoltak nélkülem. Én is nélkülük. Könnyebb úgy az élet és minden ünnep, hogy már nem kell mennem sehova és csak azt kell látnom, akit én akarok.

Érdekesek az emberek... fogalmazzunk így.

Gyűlölöm, amikor valaki azt mondja: "Mégiscsak az apád!"

Igen? Tehát nyersen szólva bármit megtehet velem vagy ellenem csak azért, mert teherbe ejtette anyámat és ennek okán én megszülettem? És mindezek ellenére még az én arcomba vágják bele, hogy kötelességem róla gondoskodni?

Köszi, de nem! Ugyanebben a cipőben jártam, de nálunk négy évvel ezelőtt megszűnt az a probléma, hogy ezen kelljen idegeskednem. Egy hét alatt elvitte a rák.