Mennyivel fontosabb az anyagi dolgoknál az érzelmi jólét egy családban?

Èrzelmi jólét akkor tud kialakulni, ha minden meg van amit szeretnénk.

Ha valami hiányzik akkor nem tud kialakulni.

Párok ez miatt külömbözö okok miatt veszekedhetnek.

Esteleg egyik félnek nagyobb az elvárása mint a másiknak.

Vagy az egyik fél lénygesen többet költ a másiknál.

Mindkét fél folyamatosan küzd de nem ér el vele túl sokat.

Kétszer mentem férjhez.

Elsö férjem habár keresett átlagosan(én is teljes munkaidöben átlagosan kerestem), de rengeteget költött. Elöször ez fel sem tünt, csak az, hogy minden hónap végé anyagi gondjaink vannak, hogy elötte mikor nem volt párom mindig volt megtakarított pénzem, aztán ez egyre rosszabb lett. Rengeteget jártunk étterembe, rengeteget költött a hobbijaira. Ha valami ruha nemüt vett csak márkásat és drágát, de ezekre sokszor nem is vigyázott...

Vagy is az anyagi harc mindennapos lett. Viszont nem láttam benne, hogy elörébb jutna a munka helyén. Azt láttam, hogy megrekedt ott ahol van és ha lehetne sem lépne elörébb... Nagyon kiábrándultam. Eleve érzelmileg is ilyen sekélyes volt mint a munkában. Igazából eljött az a pillanat amikor már örültem, ha nem volt otthon mikor haza értem.

Ès ekkor jött egy új fönök a cégünkhöz. Mindenben az exem ellentéte volt. Egyrészt egyedül élt és ehhez mindent megteremtett. Ès ehhez jött hozzá, hogy érzelmileg pont olyan gazdag volt mint a munkavágyban. Ès plussz a hab a tortán az volt, hogy rajongott értem(ahogy a kapcsolatunk kezdett kiteljesedni).

Itt azt akarom mondani, hogy sokszor az anyagiakért tenni és egy kapcsolatért vagy érzelmi dolgokért tenni egy síkon van. Ha az egyik fél érzelmileg hanyag akkor a munkájában is legtöbbször...

Tudom, hogy nem hangzik jól, amit írok, de az anyagi stabilitás az alapja mindennek. Persze, az az ideális, amikor mindkettő jelen van, érzelmi stabilitás viszont nincs anyagi stabilitás nélkül.

A bűnözők nagy része szegény és diszfunkcionális családokból kerül ki.

Szerintem rendkívül káros azt mantrázni, hogy "csak szeretet kell", meg "ahol jut egynek, jut kettőnek is". Ezt rendszerint akkor mondják, amikor valaki a gyerekvállalás anyagi oldalát nézi. Igenis, nézzenek szembe az emberek azzal, hogy a gyerekvállalás súlyos költségeket jelent legalább 20 évre, és ne áltassunk azzal senkit, hogy ez semmiség.

8-as

igen ezt lehet nevezni, hogy pénz miatt léptem le. Egyszerüen nem akartam egy olyan férfival élni, aki többet költ mint amennyit keres. Ez mindennapos harc lett, és mindennapos boldogtalanság.

Nyilván ha nincs éhhalál közeli anyagi probléma, akkor az érzelmi jólét a fontosabb. A családom igyekezett fenn tartani az anyagi biztonságot egy érzelmi jóléttel.

Én 2 évig laktam anyóséknál, mert a férjem alig akart elszakadni a családi háztól. Nekik az anyagi a fontos 100%-ban. Minden áldott nap meghallgattuk anyósomtól (is), hogy anyósomnak (meg úgy általában nekik, de csak az ő családjuknak) mennyire nincs pénze. Ebben csak a szépséghiba az volt, hogy nem csak az ő pénzéből éltek nyilván hanem össze volt téve illetve van ott elég nagy segítség anyagilag anyósom párja képében... Amit nem igazán néznek semmibe, pedig milliókról beszélünk. Úgy tesznek, mintha evidens lenne, hogy minden pénzét beleveri a házba.

Így, hogy bele láttam, az ő családjuk pont emiatt boldogtalan, mert mást sem képesek nézni, csak ami még nincs... Semmi nem számít ami van nekik! Mindennap a siránkozás... Annyira fontos a pénz, hogy inkább marad egy olyan kapcsolatban ahol nem szeretik egymást, mindenki tudja ezt (zárt falak mögött csak otthon) és mégis együtt vannak, mert kiesne az a pénz amit az élettársa hoz oda. Durva kimondani is, de ez a szomorú igazság. Az is szomorú de ők így gondolkodnak.

Én ezzel nem is tudtam együtt élni, nem is én akartam ott lenni. El is költöztünk idővel. A férjemmel igyekszem az anyagi biztonságot fenn tartani (ami azt jelenti, hogy van spórolt pénz ha bármi történne...), de főképp az érzelmi részt erősítem. Nem az számít, hogy luxus vegyen körül és másnak ezzel kérkedjünk, hanem hogy otthon érezzem magam a légkör miatt. Mert anyósoméknál pl. csak ridegség volt. Meg ők olyanok, hogy velük sosem lehetett megbeszélni ha egymással volt problémánk. Mindig csak a hülyeségek meg az érdektelenebb dolgokról lehetett. Nálunk nem ez a módi. Egyszer akartam, hogy meghallgasson és segítsen egy dologban nekem ami az ő családjával volt kapcsolatos. Egyszerűen nem reagált arra amit beszéltem, hanem elkezdett tök másról beszélni... Fél órai próbálkozás után feladtam. Ha beszélt volna velem róla, be kellett volna látnia, hogy komoly bajok vannak a családjában... Mai napig csak a külvilágnak mutatják hogy ők mennyire stabilak érzelmileg, mennyire boldogok, milyen összetartó a család! Ami nyilván nem igaz (mivel velünk meg ráadásul úgy csinálnak, mintha nem is ismernének és nem tartozunk a családhoz) , de a külvilág nem feltételezi, hogy csak kamu és azt sem tudják velünk hogy viselkednek valójában...