Szülők ti eltartjátok a 18 éves gimnáziumban tanuló lányotokat?
16 éves korom óta folyamatosan dolgoztam, az összes nyáriszünetet és suli mellett is állandóan. Akkor rendszeresen volt bevételem és sose kértem pénzt a szüleimtől. Ruhát, kozmetikumot, bérletet, tandíjat, mindent magamnak fizettem. Enni csak nagyon ritkán eszem otthon, általában reggel iszom egy kávét és max hétvégén ebédelek. Nyaralni se mentem a családdal.
3 nagyobb testvérem van akik egyetemre jártak, sose dolgoztak, nekik mindent fizettek a szüleim.
Most megszűnt a munkahelyem és azóta nem dolgozom, ezáltal a bevétel is kiesik. Idén érettségizem ezért addig nem vállalok munkát. Júliusban pedig végleg elköltözöm itthonról.
Anyukám kap utánam családi pótlékot/adókedvezményt/ illetve apukám mai napig fizet gyerektartást utánam.
Ezek után miért nem akar segíteni beszállni a költségeimbe? Nagyon rosszul esik, hogy a bérletemet se fizeti ki pedig 3500ft.
Nem úgy lenne jogos, ha a gyerektartás összegét rámköltené? Kb. 20 ezer forintba kerülnék neki havonta és ez is csak érettségiig tartana.
18L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nálam hiányzik az értelem, nyilván mindketten veszünk a gyereknek 40 ezerért télikabátot. Ja nem.
Mondjuk tartásdíjból egy télikabátot, én egy csizmát. Illetve nem ürül ki a hűtő, ha elfogy a gyerektartás összege - esetleg én is áldozhatok az élelmezésére, ami már nem "természetbeni".
És ha már a teljes tartásdíj összegéből kabátot veszek neki, akkor a komplett hónapját - evés, ivás, ruha, tisztálkodás, iskolai költségek - én állom. Ez meg nem természetben való hozzájárulás. Bele kell nyúlni a pénztárcába. Még jó.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De, neveltem, egyedul, tartásdíj nélkül. Idézem neked konkrétan a törvényt, jó?
" 4:216. § [A gyermektartás módja]
(1) A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti (a továbbiakban: gyermektartásdíj)."
Egyébként azóta nem támogat, hogy tudja hogy van kapcsolatom és azt szeretné ha a párom eltartana ezt meg is mondta nekem hogy miért nem vagyunk közös kasszán (akkor is ha csak ő dolgozik és nem is élünk együtt).
De én nem szívesen fogadok el pénzt a páromtól, annak ellenére, hogy ő szívesen kifizeti és volt is rá alkalom az utóbbi időben, hogy ő vett nekem ruhát vagy fizette be a telefonszámlát helyettem.
De nem gondolom, hogy neki ez lenne a dolga, mert házasság után oké, de nem egy fiatal kapcsolatban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Okoska is vagyok, hálaisten, abból a jó fizetésem.
A boltban nekem természetben nem adnak élelmiszert - legalább is még nem próbálkoztam be ilyesmivel a pénztárosnőnél :))
48-as válaszoló
Írj privátot és elküldöm az iskolaszövetkezet nevét és az adóbevallásaim is megvannak, hogy melyik hónapba mennyit kerestem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"De, okoska, az hogy élelmiszert veszel az is természetbeni ellátás."
Hát ha bogyókkal eteted a gyereket, vagy fogsz neki halat, akkor igazad van.
Nekem sajnos nem adnak, csak pénzért kaját, tusfürdőt, mosószert, stb.
:(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!