Szülők ti eltartjátok a 18 éves gimnáziumban tanuló lányotokat?
16 éves korom óta folyamatosan dolgoztam, az összes nyáriszünetet és suli mellett is állandóan. Akkor rendszeresen volt bevételem és sose kértem pénzt a szüleimtől. Ruhát, kozmetikumot, bérletet, tandíjat, mindent magamnak fizettem. Enni csak nagyon ritkán eszem otthon, általában reggel iszom egy kávét és max hétvégén ebédelek. Nyaralni se mentem a családdal.
3 nagyobb testvérem van akik egyetemre jártak, sose dolgoztak, nekik mindent fizettek a szüleim.
Most megszűnt a munkahelyem és azóta nem dolgozom, ezáltal a bevétel is kiesik. Idén érettségizem ezért addig nem vállalok munkát. Júliusban pedig végleg elköltözöm itthonról.
Anyukám kap utánam családi pótlékot/adókedvezményt/ illetve apukám mai napig fizet gyerektartást utánam.
Ezek után miért nem akar segíteni beszállni a költségeimbe? Nagyon rosszul esik, hogy a bérletemet se fizeti ki pedig 3500ft.
Nem úgy lenne jogos, ha a gyerektartás összegét rámköltené? Kb. 20 ezer forintba kerülnék neki havonta és ez is csak érettségiig tartana.
18L
Én is dolgoztam nyári szünetekben. Abból vettem magamnak "extra" dolgokat. Elmentem belőle Balatonra, vettem pár ruhát, és ami maradt, az jól jött év közben, ha pl. bulizni mentünk.
Én nem éreztem, hogy nem tartanak el. Nem álltunk jól anyagilag, és nekem természetes volt, hogy extra dolgokra, mint a buli vagy egy újabb ruha, nem kérek pénzt.
Szerintem a szüleid biztosan neked is fizetnének, ha te nem vennéd, nem tudnád megvenni, hiszen ahogy írod, a testvéreidnek is fizetnek.
Egyébként a gyerektartás a szülőé, abból fizeti a megélhetéseteket. Tehát nem úgy kell a gyerekre költeni, hogy abból vesz neki új cipőt pl.
"Fentieken túl rendkívül fontos kérdés a gyermek/gyermekek indokolt szükségletei. Ez annyit tesz, hogy a gyermeket gondozó szülőnek a saját bevételei és kiadásai mellett ki kell mutatnia a gyermek havi rendszeres költségeit. Ezen költségek magukba foglalják a gyermek óvodájával, iskolájával kapcsolatosan felmerülő kiadásokat, a különórákat, orvosi költségeket, gyógyszer kiadásokat, ruháztatást stb. Természetesen a gyermek lakhatásával és étkeztetésével felmerülő kiadások is szerepet játszanak, de e körben fogalmaz úgy a jogszabály, hogy „a gyermeket gondozó szülő a tartás természetben, míg a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti”."
A gyermektartásdíj nem azért van, hogy fizesse apuka a rezsit. Anyukának meg mem az a feladata, hogy biztosítsa a lakhatását a gyereknek.
Eltartanám (bár még kisebbek a gyerekeim).
Ezt a kérdést akkor lehetne reálisan megítélni, ha tudnánk, mennyi az anyuka jövedelme, kiadásai (pl. van-e hitele), mekkora a gyerektartás összege.
A kajával kapcsolatos részt elég durvának tartom. Ha kevés is lenne a pénzem, a gyerekemnek akkor is igyekeznék biztosítani a megfelelő (otthoni és iskolai) étkezést, bérletet, alap ruhákat, tisztálkodási szereket, használati tárgyakat. Ha tanulóként dolgozna, akkor a megkeresett pénzét költhetné extra igényekre vagy félretehetné, nem várnám el, hogy abból vegyen magának alap dolgokat, pl. ennivalót és bérletet. Szerintem ez így helyénvaló.
Anyukáddal próbáltál már erről beszélni, tudja, hogy most nem dolgozol? Apukádnak mi a véleménye erről, esetleg nem tudna segíteni valahogy?
Ebben az a leggázabb, hogy a 3 egyetemista teljesen el van tartva, míg az érettségi előtt álló 18 éves meg vegye meg a bérletet amiből akarja.
Szerintem az a minimum, hogy legalább érettségi végéig teljesen eltartja az ember a gyerekeit. Tanulás a dolgod, nem munka jelenleg.
Én szólnék apukádnak, hogy segítsen ki, úgy, hogy közvetlenül ő fizeti a kötelező kiadásaid.
32!
Tehát az anya, aki amúgy magasról tesz a gyerekre beíratja azt egy fizetős, alapitvanyi iskolaba, ugye? Ja, majd a kölök fizeti, ugye. Igez, 14-15 eves, amikornkozeosikolaba kerülnéd max 16 éves korától dolgozhat, de nyilván anyuka azt azért elintézte, hogy már 14 évesén is dolgozhasson. Amúgy meg mind8g nem tudjuk mit is dolgozik, amivel olyan jól keres
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!