Mennyire normális dolog az, hogy az anyánk ilyeneket mond nekünk, hogy "Rohadj meg" meg a "Húst marnád le magadról"?

Anyánk nemrég lett nyugdíjas és lassan ellátásra szorul. Gyerekkorunkban sem éreztük, hogy szeretne minket, tulajdonképpen amikor kisgyerekek voltunk is így beszélt hozzánk. Habár láttuk, hogy más gyerekek szülei nem így bánnak a gyerekeikkel, úgy voltunk vele, hogy belefér, legalább nem ver minket.

Ennek ellenére gyűlt és gyűlt és csak rosszul esik mindkettőnknek, ha ilyeneket mondanak nekünk, ráadásul minden jogos ok nélkül. Mai napig így beszél hozzánk, pedig már felnőttek vagyunk és egyre jobban zavar.

Múltkor azért átkozott minket, mert 15 éves mocskot takarítottunk ki a konyhájából és rendet raktunk. (kényszeres gyűjtögető és mocsokban is él és nem hagyhattuk, hogy megfulladjon a saját mocskában)

Azelőtt meg azért, mert megmostuk a zsíros és koszos haját, amiből áradt a bűz, pedig előtte 4 óráig könyörögtünk neki, hogy mossa meg maga.

Igazából bármiért képes nagyon csúnyán átkozni és rosszul esik azok után, amiket teszünk érte.

Most is azért dolgozunk és áldozzuk fel a 20-as éveinket, hogy ő nyugodt, tiszta környezetben élhessen, de a szívünk mélyén úgy érezzük, hogy nem is érdemli meg, csak azért tesszük, mert biológiailag az anyánk.

Van köztetek olyan, akivel szintén így beszél az anyja? Tudom, hogy nem normális dolog, de talán megnyugtatna, valamennyire, hogy nem vagyunk egyedül ebben.