Édesanyakent mit tehetek ebben az esetben?
Az apától külön élek gyermekemmel, egy segítség otthonban. Agresszioja és viselkedés miatt most gyermekemmel kulonelunk. Lelkileg mondható mindketten megnyugodtunk már, de mindkettőnk én van félelem az apától.
Most azzal jött elő, a gyermekkel szeretne csak kimenni délutánonként kettesben.
Félek milyen új tervet talált ki.
Eddigi latogatasakor mindig hárman mentünk ki boltba, könyvtárba is.
4-re:
Hát nem.
Sokkal fontosabb, hány éves a gyerek.
3 éves kislány, aki két haromn
naponta elmondja, fel az apjától orokre
Eszerint eddig hármasban szoktatok együtt lenni?
Kicsit meglepő ez számomra a többi körülmény ismeretében.
Nos, jogilag e pillanatban bármelyikőtök bárhova viheti a kislányt, gyakorlatilag egymás kezéből is kitéphetitek, hogy "viszem - nem engedem - akkor is elviszem" stb.
Ennek az egésznek a normális lezárása egy bírósági határozat a gyermekelhelyezésről. Ebben pl. kiköthet olyat a bíróság, hogy csak a te jelenlétedben lehet együtt a gyermekkel az apja. Egyébként a végleges döntés előtt gyorsan ideiglenes határozat is születhet, csak azért, hogy biztonságban legyen a kisgyerek, amíg a végleges és remélhetőleg megalapozott döntés megszületik. Könnyen lehet, hogy pszichológus szakvéleményét is beszerzi a bíróság, hogy a kisgyerek mit érez az apja iránt: pl. kötődik-e hozzá, vagy fél-e tőle, vagy egyszerre mindkét érzés megvan benne.
Szóval szerintem először is fordulj bírósághoz. Biztos, hogy abban az otthonban tudnak segíteni, hogy mi ennek a módja. Lehet, hogy ingyen jogi segítséget is tudnak adni, hogy mivel érvelj annak érdekében, hogy a te álláspontodat fogadja el a bíróság.
Ha megvan a bírósági határozat, akkor azt mindegyikőtök köteles betartani. Amit most csináltok, tehát hogy a te jelenlétedben, de csakis úgy, együtt lehet az apa a gyerekkel, ezt szerintem könnyen elérheted, hogy a bíróság megerősítse. De azt viszont neked kell mérlegelned, hogy így, a rendszeres találkozások miatt te nem leszel-e veszélyben. Lehet, hogy jobban járnál, ha egy kívülálló hivatalnok (gyermekvédelmis) jelenlétében lenne együtt az apa a gyerekkel. Egyrészt őt nem frusztrálná a te jelenléted, másrészt neked nem kellene tőle tartanod, harmadrészt egy kívülálló egy az egyben látná, hogy a kislányod mit érez az apja iránt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!